Tombol az ég, tombolok én is, szememben az őrület fénye.
Üvőlt az ég, üvöltök én is, a villámok játéka gyönyörködtet.
Tudom egyszer véget ér és újra csend, újra önmagam leszek,
Az a senki, ki gyűlöli önmagát, akit soha sehol nem fogadtak el,
Újra az leszek, ki ontja mérgeit, örökké egyedül a mocsokban térdelve.
De addig is az ész nélküli kacajomat nyomja el, az ég dübörgése,
És hadd fojtsam úgy a világot keblemre, hogy soha ne akarják többé, hogy essen.