Bogi, akit gazdámnak fogadtam, ember, ennél fogva rengeteg furcsa szokása van. Ezek a betegségem alatt nem tűntek fel, azonban amint jobban lettem, heves kíváncsisággal igyekeztem megismerni környezetemet, és az embert, akihez kerültem.
Az egyik legfurcsább dolog, hogy nagyon keveset alszik, alig 6-7 órácskát naponta, és azt is a vadászatra legalkalmasabb időpontban teszi. Ez nem lenne baj, de emiatt nekem sem szabad vadászni éjszaka. Gyorsan megértettem miért: nem szabad zajongani.
Ezért a lehető legcsendesebb módon cserkésztem be, és cincáltam szét első zsákmányomat, egy pompás harisnyanadrágot, ami a szennyestartó tetején támadó szándékkal lesett engem.
Egyébként sajnálattal állapítottam meg, hogy újdonsült gazdám irigy, ezért nevelésre szorul. Például, amint elég erős voltam hozzá, hogy fel tudjak ugrani az ágyára egy kellemes szundikálásra, rögtön Bogi karjaiban találtam magam.
-Drazsékám, ez nem a te helyed, aludj csak a kosaradban. Neked ide nem szabad feljönni, érted?
Persze, hogy értem. Ezen az ágyon csak titokban szabad aludni.
Bogi napirendjéhez viszonylag gyorsan alkalmazkodtam. Számára reggel indul a nap, egy borzasztó csörömpöléssel.
Először nem tudtam, mi az a szörnyű hang, ami a hajnal neszeit széttépve kezdett csörömpölni. Amikor először meghallottam, félelmemben bebújtam az ágy alá, a sarokba. Aztán a hang hirtelen elhallgatott, hogy pár perc múlva újra csörömpölni kezdjen. Ez tartott vagy egy fél óráig- csörömpölés, csend- megint csörömpölés ismét csend- egyszer aztán elhallgatott végleg. Ezzel egy időben Bogi, aki addig aludt, nyűgösen ébredezni kezdett. Nem értem, hogy ha nem akar felkelni, akkor miért nem alszik tovább? Én mindig annyit alszok, amennyi jól esik. Mindenesetre pár nap alatt megszerettem a reggeli csörömpölést, amint rájöttem, hogy Bogi erre a hangra kel fel. És ha felkel, az reggelit jelent!
A reggeli egy erőteljes szagú folyadék megivásával kezdődött. Bogi ezt kávénak hívja, és amíg nem ivott egy csészével, addig hiába is könyörögtem volna a tápomért, olyan volt, mintha állva aludna. A kávé után kezdte csak észrevenni, hogy én is itt vagyok. Pedig változatos módszerekkel igyekeztem felhívni magamra a figyelmet. Eleinte méltatlankodva rákiabáltam. „Ébredj fel, és add a tápot! Ott van a szekrényben, nyisd ki, és vedd elő! Most!” Amikor ez hatástalannak bizonyult, akkor kedveskedéssel próbálkoztam. Tágra nyílt szemekkel hangosan dorombolva, első mancsomat kérően felemelve elbűvölően néztem rá. Bogi végre elnevette magát.
-Olyan szépen tudsz kunyerálni Drazsé. Már adom is a reggelidet, ne türelmetlenkedj!
Ebben maradtunk.
A reggeli egyébként a konyhában zajlik, ami a kedvenc helyem lett a lakásban. Nem csak azért, mert itt kapok enni, de itt készülnek a finomabbnál finomabb illatú ételek, amikhez nekem nem szabad hozzányúlnom, legalábbis akkor nem, ha Bogi látja. Azon kívül pedig van itt egy hatalmas fehér doboz, amelyben hideg van, és Bogi állandóan zárva tartja. Ez a doboz azóta izgat, hogy rájöttem, ebben lakik a legtöbb ennivaló. A tej is! Elszánt kaparással igyekeztem kinyitni, de eddig sajnos nem jártam sikerrel.
A reggeli után Bogi általában kimegy a fürdőszobába, ahol az arcával és a hajával pepecsel, és büdös dolgokat fúj magára. A büdös egy sziszegő flakonból jön, és azóta rettegek tőle, hogy először megszagoltam.
A gallér eltávolítása után pár nappal Bogi megmutatta a kertet. Azt hiszem, kicsit haragudott rám a harisnyanadrág miatt. Pedig szeretettel ajándékoztam neki a maradványait. Bizonyára arra számított, hogy ezentúl a kertre korlátozom a vadászati bemutatókat. Ebben nem is csalódott.
A kert a vadászat számtalan lehetőségét kínálva csalogatott azóta, hogy idekerültem. Most végre birtokba vehettem. Finom illatok, puha fű, terjedelmes bokrok, amelyekben kényelmesen el lehet bújni, és egy hatalmas fa várt rám, amelyre nagyszerűen fel lehetett mászni.
Ettől kezdve a napjaim nagy részét itt töltöttem, annál is inkább, mert Bogi napközben nincs itthon. Igyekeztem gazdámat minden nap valamilyen ajándékkal meglepni, mire délután hazaér. Ezeket vegyes érzelmekkel fogadta. A gyíkot szó nélkül elvette, de később láttam, hogy titokban kidobta, a rigónál sírva fakadt, az egérnél sikoltozni kezdett. Nem sértődtem meg- inkább elnéző voltam vele. Tudom, hogy az embereket csak türelemmel lehet nevelni.
Esténként Bogi többnyire velem volt. Szokásommá vált az ölébe telepedni, miközben tévét nézett. Ezt egyébként gyorsan megkedveltem- érdekes figurák mozognak egy dobozban, de nem találom a bejáratot hozzájuk. Bogi is szerette, ha tévézem. Nevetett, ahogy keresem a doboz bejáratát- nem értem, mi olyan vicces rajta- , aztán elkapott, és alaposan megdögönyözött. Hálámnak hangos dorombolással adtam hangot.
Máskor viszont elhevert a kanapén, és olvasott. Ez azt jelenti, hogy meredten bámulja a könyvet, és néha lapozgat. Nem tudok rájönni, hogy mi ebben a jó. Vajon mit bámulhat rajta ennyi ideig? Ráadásul sérelmezte, ha a könyvére telepedtem- nem értem, miért. Hát nem vagyok én érdekesebb egy könyvnél?
A kedvenc esti programom viszont tagadhatatlanul a főzés volt. Bogi lábánál sürgölődtem, igyekeztem tanácsokkal ellátni, vagy csak simán beszélgettem vele, és reménykedtem egy véletlenül lehulló falatkában. A halételek voltak a legjobbak. Ha meguntam a beszélgetést, leültem, és gyönyörtől nyöszörögve, csukott szemmel ittam magamba az isteni illatokat. Kifizetődő volt türelmesnek lenni: gazdám mindig meglepett néhány finom falattal, melyeket hangos dorombolás közepette fogyasztottam el.
Este szorosan Bogi mellett aludtam el- két napba telt, mire ráneveltem, hogy ezt engedje. Buta ember, de viszonylag gyorsan tanul.
Tökéletesen boldog voltam sorsom kedvező alakulásával. Nem sejtettem, hogy hamarosan egy másik lény nevelésével is vesződnöm kell.
|
|
|
|
|
