Cén forint limonáde
A mai napig 1984 nyarát tekintem BMX banditaságom csúcspontjának.
Mer’ utána már jöttek a csajok.
Jöttek a csajok és az olajos kéz, meg a láncvédő hiánya miatt megtépázott farmer, nem volt túl menő.
Egyébként komoly BMX bandita voltam.
Igaz BMX kerékpár nélkül, de bandita.
A házilag barkácsolt BMX receptje csupán egy fémcső és egy a hegesztéshez értő ismerős közelsége, aki a gyári Camping kerékpárt néhány perc alatt pöpecül összerakja.
Persze csúnyán meglátszik rajta, de valamit muszáj, ha egyszer ez a trend!
A csapat banditasága abból állt, hogy rendszeresen megnéztük a BMX banditák c. ausztrál filmet Nicole Kidman-nel, vagy dinnyét loptunk a Lehel piacról, és ami a legcikibb volt, a Hősök terén való „lejmolás”.
Mer’ alapjába véve a Hősök terén való léttel, az „egykerekezéssel”, meg a mindenféle trükkökkel: „ide-oda forgás, pattogás” semmi gond nem volt, csak a külföldi buszok, csak azok ne lettek volna.
Ugye emlékszel Drága Olvasó, hogy abban az időben nem voltunk ellátva mindenféle üdítők garmadával.
Szobi szörp (szódával, patroncserével), Traubi (ami a mai napig a legjobb), Márka Meggy (erős rúzsfoltnak tűnő karikával a szájadon) meg a két kóla (Pepsi, Coca).
Igazából nem is olyan gyatra eresztés ez, de tegyük hozzá, hogy akkoriban 2, azaz kettő helyen lehetett Kinder-tojás közelébe kerülni a városban (piszok sok pénzért), a Thökölyn a 7-es megállójában, és a Dollárboltban.
A Dollárboltban, ahol kizárólag keményvalutáért lehetett hozzáférni a mannához, ellenkező esetben jöhetett a Boci Csoki (ami ma már ugye milyen finom?), meg a Melba kocka, vagy szomorkásabb napokon a diannás cukor, amivel azért vigyázni kellett, mert könnyen rajta lehetett maradni az anyagon.
Nade, hogy mi is történt a Hősök Terén, és mi is az, ami a mai napig apró gyomor összehúzódásokat eredményez? Mert most is érzem, hát mondom, hát érzem.
Valamelyik okostojás rájött arra, hogy a nyugat-német és az osztrák buszokon, az európai jólét csírájaként a szomjas utasokat behűtött, DOBOZOS üdítő várja.
A DOBOZOS üdítő akkoriban nemhogy ultrahiánycikk volt a kishazában, de még csak nem is hallottunk felőle.
Naszóval a banda egyik nagyvagányja, miután a turisták elhagyták a járművet, odament okoskodni a sofőrhöz, és a nem létező német nyelvtudásával kiénekelt belőle egy DOBOZOS Fantát (tyűűűűű), amin Donald kacsa feje díszelgett.
Mámor.
Percekig néztük némán.
Azt néhány bátor nagyarc, azonnal a sofőr nyomába eredt, aki, hogy rövidre zárja az angyalföldi fiúk lejmoló hadjáratát, gyorsan kiosztott még néhány DOBOZ-t.
Nekem nem ment.
Szégyenlős egy kisfiú voltam, de hamar azon kaptam magam, hogy egy hete mást sem csinálunk, mint a Hősökön lessük a Neoplan típusú autóbuszokat, és aztán pénzzel a kezünkben (hiszen a buszsofőrök hamar rájöttek a turpisságra, és egy tízest számoltak fel a csodáért), kuncsorgunk.
Külső szemlélőként figyeltem csak az eseményeket, de eljött az a pont, hogy a bandatagság, a bandaszellem, és a többiek kedvéért muszáj volt átesnem a tűzkeresztségen.
Pedig piszokul nem akartam.
Mondtam: „Nem tudok németül!”
Magukra mutattak. Röhögtek.
„Nem vagyok szomjas!”
„Akkor majd nekünk adod!”
(Mit kerestem én ezek között a fickók között?)
Nem volt mese, lépni kellett.
„Figyelj! Megvárod míg leszállnak az utasok, aztán odamész a sofőrhöz és azt mondod: Gútentágherr! Cén forint limonáde!”
A Neoplan éppen leparkolt. A jólöltözött turisták birtokukba vették a teret, nekem meg muszáj volt odagurulnom a sofőrhöz.
Kérdően nézett rám.
Én meg vissza.
Felmutattam a fém 10-est és elmondtam ezt a nyomorult „cén forint”-os mondatot.
Nem volt szigorú a tekintete. Sőt, még a pénzt sem fogadta el, hanem rám mosolygott, és összekócolta a hajam.
Oldotta a szorongásomat és a mozdulattól, kevésbé éreztem magam csóringernek és megalázottnak.
A DOBOZ-ból persze szinte semmit nem ittam. (Sok a jó barát.)
Na, csak azért jutott az észbe ez az egész, mer’ hazafelé jövet bitangul megszomjaztam és betértem egy ilyen 4 négyzetméterrel bíró éjjel – nappali „szerűbe”, és a következő párbeszédet folytattam le:
Tokkalvonó: Egy kólát légyszi!
Eladólány: Milyet?
T: Lightot!
E: Pepsit?
T: Nem. Cocát.
E: Fél literest, dobozost, vagy két decist.
T: Dobozost…illetve, jeges teátok van?
E: Persze! Rauch, vagy Nestea?
T: Nestea!
E: Citromos vagy barackos?
T: Citromos!
E: Van fekete ribizlis is! Ez új!
T: Igen? Akkor kipróbálom! Csak nehogy úgy járjak vele, mint a vaníliás Colával! Mert az veszettül rossz volt…
Nem akarok én itt moralizálni!
Nem én!
|