-Keressünk kincset!

-Inkább nézzük meg a kismalacokat!

-Jó, de aztán keressünk kincset!

Nagypapa mosolyogva figyelte őket. A két ikerlány az utolsó szeplőig egyforma volt, a kisebbik az unokatestvérük. Év közben ritkán találkoztak, de nyári szünetre megkapta őket, azzal az utasítással, hogy csak semmi kényeztetés, és figyeljen rá, hogy olvassák a kötelező olvasmányokat. Méghogy semmi kényeztetés! Hát akkor mire való a nagyszülő? A mama minden nap más süteménnyel rukkol elő, most éppen rétest nyújt. Az ikreknek már elmesélte az Egri csillagokat, a kicsinek pedig segített megírni az olvasónaplót a Pál utcai fiúkból.

A lányok most értek a malacokhoz. Nagypapa odakiáltott nekik:

-Vigyázzatok a kocával, nehogy megharapjon! Aztán megnézhetitek a kisnyulakat is, de nehogy kieresszétek őket, mert ahány, annyi felé fut!

A lányok visongva szaladtak tovább, a nyulak ketrecéhez. Amikor kigyönyörködték magukat, az egyik iker, Évi felkiáltott:

-Mondom, hogy keressünk kincset!

-Mégis hol? Milyen kincset?

-A padláson! A mama mondta, hogy felmehetünk körülnézni. Képzeljétek el, mennyi érdekes holmi lehet ott!

A másik két lányt nem kellett sokat bíztatni, már szaladtak is a kamrába. Onnan vezetett fel egy létra a padlásra. A három lány egykettőre felmászott, és kissé megszeppenten nézett körül.

Áporodott levegő, és rengeteg összedobált, poros holmi fogadta őket. A tetőcserepek között átszűrődött fény kísérteties hangulatot varázsolt. A lányok lassan, tágra nyílt szemekkel lépkedtek egyre beljebb, hátha meglátják a „kincset” , amiről azt se tudták, hogy tulajdonképpen micsoda. Mennyi minden van itt! Egy régi kredenc, két faragott láda, egy fiókos íróasztal, néhány szék egymásra rakva....fonott kosarak, amott egy törött tükör.

-Először is döntsük el, hogy hol akarjuk elkezdeni. Egyáltalán mit keresünk? - fordult Nóri Évihez, az ötletgazdához.

-Nem is tudom, lehet, hogy találunk régi pénzeket, vagy műtárgyakat. Talán vannak itt olyan műkincsek, amelyekről a mamáék nem is tudták, hogy milyen értékes, és csak felrakták ide!

Nóri hagyta a testvérét álmodozni, nem szólt semmit, pedig a maga részéről úgy gondolta, néhány poros bútoron kívül az égvilágon nincs itt semmi. De nem akarta elrontani Évi játékát. Ha ő kincset akar keresni, hát keressenek! Bár vicces volna megtalálni apa régi bizonyítványait, gondolta elvigyorodva.

Évi rövid gondolkodás után vázolta a haditervet a lányoknak.

-Megnézzük a kredencet, aztán jöhetnek a ládák, majd az íróasztal.

A kredencben csalódniuk kellett, teljesen üres volt. Nem baj, a ládák úgyis érdekesebbnek ígérkeznek!

Évi felnyitotta az egyik tetejét, és áhítatos arccal pakolta ki egyenként a tárgyakat. Főleg ruhák voltak, és két pár cipő.

-Nézzétek, egy menyasszonyi ruha! Talán a mamáé lehetett.

-Milyen csúnya. Nekem a mostani menyasszonyi ruhák sokkal jobban tetszenek. Ez olyan, mint egy hálóing.

-Viszont a fátyol nagyon szép. Nézzétek csak, tiszta csipke, és legalább két méter hosszú.

-Engem nem a ruhák érdekelnek- szakította félbe a lányokat Nóri. -Nézzük meg az alját. Hátha itt lesznek apu régi iskolai cuccai.

A láda alján valóban találtak egy régi, megsárgult irattartót. Azonban ahogy kinyitották, egyből látszott, hogy szó sincs bizonyítványokról. Egy köteg levél volt benne, és egy fénykép. A lányok némán nézték a gyönyörű nőt ábrázoló képet.

-Ez nem a mama. Róla láttam már fiatalkori képet, teljesen máshogy nézett ki. -mondta végül Évi.

-Akkor ki lehet? Nincs valami a hátuljára írva?

-De: „Péternek szeretettel, 1942”

- Ki az a Péter? Nézzük meg a leveleket, hátha kiderül.

-Elolvassuk más levelét?

-Miért ne? Milyen régiek lehetnek ezek? Most már igazán nem árt senkinek, ha titokban beleolvasunk, nem?

Kati, aki a levélköteget szorongatta, kivette a legfelsőt, és olvasni kezdte.

„Kedves Péter!

Remélem, mihamarabb láthatlak. Nagyon hiányzol!

Kató néni, ki tudja honnan, szerzett anyagot, igazán szépet, úgyhogy már varrom a menyasszonyi ruhámat. Édesanyám szerint azonban ostobaság, nem lesz itt semmilyen esküvő. De ugye lesz, édes Péterem? Nem hagysz el engem, igaz-e? Tudod, hogy azt nem élném túl! Anyám azt hiszem, máris gyanít valamit!

Most különben is nagy bánatban vagyunk, Mihály bátyámat is behívták, holnap hajnalban vonul.

Ezerszer csókol:

Ilonkád”

-Mit gyaníthatott az anyukája? Vajon mi lehetett az a titok? És egyáltalán ki lehetett Ilonka és Péter?

-A papának volt egy Ilonka nevű húga. Fiatalon meghalt.- válaszolt Évi kérdésére Nóri. Majd a másik két lány értetlen tekintetét látva folytatta:

-Mi van, ti soha nem figyeltek oda, ha a papa a fiatalkoráról mesél? De többet én se tudok! Kati, olvasd a következő levelet, hátha abból kiderül valami!

„Drága Ilonkám!

Remélem, hogy soraim a legjobb egészségben találnak. Kérlek, ne aggodalmaskodj, minden rendben lesz! Gyönyörű menyasszony leszel! Ígérem neked: mához egy hónapra megesküszünk. Senki nem fog gyanítani semmit, ne aggódj!

Szeretve ölel:

Pétered”

-Hm, ez egyre rejtélyesebb! Mit ír a következőben?

-Ezt is Péter írta, de szerintem nincs meg az egész levél. Vagy ez a fecni lenne az egész? Nézzétek:

„Ilonka, részleteket nem írhatok, csak annyit, hogy dezertáltam az ezredtől, úton vagyok hozzád. Nemsokára megesküszünk, csak várj rám türelemmel! Szeretlek, mindig csak rád gondolok: Péter”

-Mit jelent az, hogy dezertálni?- kérdezte Kati az ikreket.

-Nem tudom pontosan, azt hiszem, megszökni. Szerintem Péter katona volt, és megszökött a háborúból, hogy feleségül vehesse a szerelmét. Milyen romantikus! Csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lehetett az a titok amiről szó van?

-Talán a következő levélből kiderül. Nézzük!

„Drága Ilonkám, titokban írok neked, fogolytáborba kerültem, egészségem is gyenge lábakon áll. Remélem, te jól vagy szerelmem, és ha jól számolom, közben megszületett a kicsi is! Édesanyádnak kézcsókomat küldöm, és ígérem, hogy amint innen szabadulok, megtartjuk az esküvőt. Szeretettel gondolok rátok minden percben: Pétered”

-Hát ti itt vagytok? Már mindenütt kerestelek benneteket. Mit találtatok? - a lányok a buzgó olvasásban észre sem vették, hogy Nagypapa feljött a padlásra. Kérdőn néztek egymásra- vajon kikapnak, amiért elolvasták a leveleket? De Nagypapa már ki is vette a kis Kati kezéből a levélköteget.

-Megtaláltátok szegény húgom leveleit? Itt van róla fénykép is, ugye milyen szép lány volt? Csodájára járt a falu.

-Papa, elmeséled a történetet? Annyit már kitaláltunk, hogy a szerelme, Péter, katona volt, és megszökött. Mi történt velük?

-Kicsik vagytok ti még, ezt nem érthetitek.

-Dehogynem! Naaa, papa, meséld el!

-Végülis a lényeget már úgyis olvastátok. Sokkal többet én se tudok, nem voltam itthon...Ilonka fülig beleszeretett ebbe a Péterbe, aki itt lakott a faluban. Amikor kitört a háború, Pétert behívták katonának. Előtte megtartották az eljegyzést. Úgy volt, hogy amint Péter hazajön, meglesz az esküvő is. Ilonka már az esküvői ruháját varrta- azt láthattátok is, ott van a ládában. Közben nekem is be kellett vonulnom, de anyám leveleiből kiderült, hogy Ilonka titkolt valamit: gyermeket hordott a szíve alatt. Amikor azonban megjött Péter utolsó levele, már halott volt szegénykém, belefulladt a folyóba itt a falu végén. Soha nem derült ki, hogyan történt.

A lányok némán hallgattak. Végül Nóri kérdezte meg, amit mindannyian tudni akartak:

-És Péter? Hazajött?

-Eltűnt, valószínűleg meghalt. Soha többé nem hallottunk felőle. Na de most már rakodjatok el, aztán gyertek vacsorázni. Nagyon régen történt mindez, nem érdemes rá gondolni.

Nagypapa, több mondanivalója nem lévén, lemászott a létrán. A három kislány még egy darabig ott ült a padláson, gondolataikba mélyedve. Végül Kati kelt fel, és kezdte gondosan összehajtogatni a leveleket. Évi a menyasszonyi ruhát simogatta. Nóri a fényképet nézegette.

-Szegény Ilonka. Milyen szép volt!

-Szerintetek öngyilkos lett?

-Jaj, ne mondj ilyet, nem akarok erre gondolni! Remélem, csak baleset volt. Véletlenül beleesett a vízbe...biztos így történt. Balesetnek kellett lennie.

-Évi, egyáltalán megérte ide feljönni? Nem találtunk semmilyen kincset.

-Dehogynem találtunk! Ilonka és Péter történetét. Bármilyen szomorú is, jó, hogy hallottuk. Most már olyan, mintha ismernénk őket. Azt hiszem, az ő szerelmük története nagyobb kincs bárminél, amit itt találhattunk volna.

~oOo~