Hogyan is mesélhetném el neked,
mily az én világom valós arca,
már a gondolat torkomban reked,
de belül emészt a lélek harca.

Jótékony leplű az álca fátyol,
grimaszom vidám mosolynak látszik,
amíg az otthon fényévnyi távol,
csak csalfa remények hada játszik.

Angyal hitedben maradj meg Kedves,
kimért sorsunk tán isteni tréfa,
én is maradok kitartón rendes,
hiába sző be mélabú néha.

Magamba szívnám tengernyi könnyed,
a magányos percek préselt csendjét,
a lidérc a gyönge hátán görnyed,
és tobzódik az ámító nemlét.

Talán majd eljön egyszer egy holnap,
hol minden hajnal öledben talál,
kényszer-ostoraink is lekopnak,
mi leszünk maga az Élet s Halál.

Düsseldorf, 2011. október 09.