Egy forró éjszakán léggömböt reptetett az augusztusi szél. Nem táncoltatta nagyon, hagyta lassan emelkedni a csillagos ég fölé.

              Hosszasan néztem a „kocsi-szerzeményt”, ahogy a Hold fényben minduntalan tovább ér. Eltűnődve ültem a teraszon, hogy miről álmodhat a zöld luftballon. Tud-e róla, hogy épp merre jár, hogy akarja-e a szél véget nem érő nászát? Égeti-e a Nap továbbított ereje vagy csak sodródik az árral magatehetetlen?

             Molly kutyám farkát csóválva hozzám lépett s most már közösen néztünk föl az égre.

             Csendesen, lassan teltek a percek, fáradni kezdett a melegtől elernyedt testem. De agyamban tovább dolgozott a gép s ezer kérdést vetített elém. Sebesen terelgettem el a gondolatot, hiszen választ adni senki sem tudott.

             Bódultan nyúltam el a selymes fűben, s a sötétségbe meresztettem két szemem. A rezzenéstelen magányban eszembe jutottál, amikor ölelve simultál hozzám. Jó volt révedezni azon a pillanaton, mikor ajkunk először eggyé fonódott. Cikázni kezdtek a kavargó érzések, megrohantak a fakuló emlékek. Ismét láttalak magam előtt, ahogy távolba meredtél a dombtetőn.

            Meg kellett erőszakolnom magam, hogy térjek vissza a valóságba, ne kergessek vágyakat. De Te minduntalan visszatértél hozzám, nem is tudtam, hogy álom vagy, vagy valóság. Szívembe késként hatott a fájdalom, s egy szó akadt meg torkomon: -Hiányzol!

            Egy cigaretta vég parázslott a sötétben, tekintetem elveszett szürke ködében. Magamra kaptam a tegnapot, s betakartam vele a mellkasom. Kicsiny szívem hangtalan dobogott, s már messze, messze járt a zöld luftballon.