„de egyszer melletted leszek…”

                             A foszladozó ég alatt szavak

                            keringenek, még a fejemben is,

                      csodás nyár volt az életem, nagy tavak  

                        mentén, jókedvű napsütésben, szelíd,

                             ám kiapadhatatlan patakként

                           csordogált, míg ő mellettem volt,

                           de mióta magamra hagyott az én

                              kedvesem, azóta a felkavaró,

                              felforgató és felzaklató ősz

                          gyászos magányosságban örvénylett

                           körülöttem és rántott magával ő,

                       egyre mélyebbre, sötétség, csönd ölelt

                       át. „De halld meg e dobszót szerelmem,

                            ép pulzusom jelzi harci kedvem,

                        noha, még lassan folyik a vér bennem,

                          de egyszer melletted leszek, ígérem…

                  (Budapest, 2011. október 28. Erdős Pál Attila)