Egy apró csónak vagyok csupán a végtelen tengeren, testem hullámok sodorják, magasba emelik és dobálják.
Olykor szélcsendben a hullámok csitulnak.. s kis csónakom fürdik a napfényében a horizont aranyán... Vágyik a napkorong felé.
Húzza őt valami. Egy ősi hang Valami nagyon mély erő.
Olykor sirályok kisérik útján köröket csapva le feje felett A madarak hangjai reményt hoznak neki.
Békéje nem tart örökké, újabb vihart szit az ég. Teste apró deszkáit reccsenésig birja a nyomás. Úgy érzi szétroppan, s elsüllyed nyomtalan.
Messze mindentől, parttól és napkorongtól a kis csónak olykor úgy érzi nincs tőle magányosabb a vértelen tengeren. Vár egy kedvező szélre... Mely elinditja őt... Újra...
Legyen bármily messze... az út... a kapu.. a gyertyaláng izű napkorong.
|