Szív (2.)

                          Nem is tudom már, ki vagy, van, amikor

                              a szíveden csak egy ajtó van, de az

                                 akkora, mint egy palota, máskor

                                 kettő: egy a társaságnak és egy a

                           barátnak. Van úgy, hogy a szíved néma

                           és zárt, mint a klastrom, ám néha tárva –

                           nyitva van, mint a szálló, hol az ember

                                   fizet a szerelem nélküli álca

                           szerelemért. Van úgy is, hogy a szíved

                                 parazita, mely más érzelmein él,

                           anélkül, hogy viszonozná… és van úgy,

                             szíved adakozó, mely boldog mindég,

                           ha adhat. Van még úgy, vendégfogadó

                              a szíved, amely megkülönböztetés

                                 nélkül ad és fogad el szeretetet,

                            mindenkivel úgy bánik – önzetlenség

                             csúcsa! -, mintha ő volna az egyetlen,

                                 miközben keresi az ikerpárját,

                          abban a titkos reményben, hogy egy nap

                                 rátalál és megleli a nyugalmát…

                           Szeretettel ajánlom versemet R. B. P –nek!

                       (Budapest, 2011. november 2. Erdős Pál Attila)