Csendesen nézel a távolba,
életed kiszakitott lapjai után.
Melyet csak mogorván felkap a szél...
Emlékszel minden oldalra,
jóra és rosszra.
mi valaha te voltál...
Lassan besárgulnak a fehér lapok,
ahogy földet érnek,
ahogy ledobja őket az idő
A porban a közöny éhes karjai várják őket...
S a felejtés undora.
Testtelen elárvult lelked
tehetetlen kiáltana.
De nincs hangod már.
Csak nézel a kiszakitott lapok után...