Mint egy megbolydult méhkas, olyan lett az udvar. A lányok messziről, Nagymama szárnyai alól figyelhették csak a felfordulást. Pedig Kati borzasztóan szerette volna közelről megnézni a csontokat. Ikertestvére ellenben a világért rájuk nem nézett volna, Ildikó pedig a gondolatai között próbált rendet tenni. Nagypapa hetven évét meghazudtolva szaladgált fel és alá, tárgyalt, intézkedett. Ebédelni feljött a házba, és fáradtan ült le az asztalhoz. A három lány természetesen Nagymama sopánkodására fittyet hányva ostromolta kérdésekkel.
-Gyilkosság történt?
-Kiderült már, hogy halt meg?
-Egyáltalán mikor halt meg?
-És kiderült, hogy ki volt az?
Nagypapa fáradtsága ellenére halványan elmosolyodott, ahogy az izgatottan csivitelő unokáira nézett.
-Nem tudunk még semmit. A szakértő csak azt állapította meg, hogy nagyjából ötven éve fekhet ott a szerencsétlen, és koponyasérülése volt. Már beszállították a laboratóriumba a csontokat, úgyhogy hamarosan lehet folytatni az istálló körüli munkálatokat.
-De papa, hogy kerültek a csontok az istálló alá?
-A rendőröket is ez a kérdés foglalkoztatja Ildikém. Ezt az istállót még édesapám építtette, ha jól emlékszem 1940-ben, vagy '41-ben.
Ildikó némán, könnyes szemmel bámult a tányérjába. A csontok nagyjából ötven évesek.....Ilonka nagyjából ötven éve tűnt el. Annyira bízott benne, hogy Péterrel összeházasodtak, és végre boldog lehetett. Erre kiderül, hogy el se hagyta ezt az udvart. Kimondhatatlanul sajnálta azt a szegény lányt. Nagypapa megsejtette a gondolatait.
-Tudom, azt gondolod, hogy szegény nővérem maradványait találták meg. Nekem is ez jutott elsőnek eszembe, mondtam a rendőröknek is, hogy csak ő lehet. De amíg nem tudunk biztosat, addig ne gondoljunk rá. Ha bebizonyosodik, hogy ő az, majd illően eltemetjük, hogy végre békében nyugodjon.
Délután a három lány kerékpárra ült és kikerekezett a tóhoz. A megszokott stégre telepedtek, és folytatták az otthon megkezdett találgatást. Kati, aki teljesen beleélte magát a nyomozó szerepbe, felvázolta a lányoknak az elképzelését.
-Gondolkodjunk reálisan. Ilonkának üzent Péter, hogy megszökteti. Senki más nem tudta, hogy mire készülnek. Szerintem elég egyértelmű, hogy mi történhetett.
-Ha arra gondolsz, hogy Péter megölte Ilonkát....-vágott közben Ildi, de a mondatot már nem tudta befejezni.
-Miért, ki más?
-Szerették egymást, miért ölte volna meg?
-Nem azért, de ebben nem lehetünk biztosak- szólt most közbe Nóri. Ildikó kérdően nézett rá.
-Azt tudjuk, hogy Ilonka fülig beleesett Péterbe. De mi van, ha ő nem szerette a lányt, csak szórakozott vele? Szerintem elég gyanús, hogy halogatta a házasságot.
Ildi nem hagyta magát ilyen könnyen meggyőzni. Persze tudta, hogy az ikrek logikusan érvelnek, de nem bírt arra gondolni, hogy az a fiú, akit Ilonka ennyire szeretett, és akiben vakon bízott, kegyetlenül meggyilkolta és elásta szegényt.
-Jó, ez lehet. De ugyanúgy lehetett más is. Mondjuk Pista.
-Pista? Miért?
-Mert belátta, hogy Ilonka nem fog hozzámenni, ezért féltékeny lett és dühös. Róla inkább el tudom képzelni, hogy ilyen szörnyűséget tett.
-Nem ismerjük sem Pistát, sem Pétert. Csak annyit tudunk, amennyit Ilonka leírt, márpedig ő elég elfogult volt...
A találgatásnak a fiúk megjelenése vetett véget. Gábor érkezett az öccsével. Örömmel köszöntötték a lányokat, és letelepedtek melléjük a stégre. Természetesen már ők is hallottak a titokzatos módon elásott majd előkerült csontokról, hiszen a hír futótűzként terjedt a faluban.
-Tudjátok már, hogy ki volt az áldozat?- kérdezte kíváncsian Roland.
-Még nem biztos, de nagyon valószínű, hogy a nagypapánk nővére. Eddig azt hitték, hogy megszökött egy férfival.
-Ez nagyon izgalmas! Mit nem adnék érte, ha nálunk találna valaki egy hullát.
Gábor kissé félrevonult Ildivel, hagyta az ikreket és az öccsét mély eszmecserébe folyni. Látta, hogy bántja valami a lányt, és nem volt nehéz kitalálni, hogy miről van szó. Ildikó csak ugyanazt tudta mondani, amit az unokatestvéreinek ismételgetett.
-Ilonka annyira szerette azt a fiút, és olyan nagyon bízott benne! Egyszerűen nem bírok arra gondolni, hogy kihasználta és megölte azt a lányt.
-Azt mondtad, még csak a naplót rágtad át. Talán a levelekből kiderül valami. Bár nem hiszem, hogy ötven év távlatából ki lehetne nyomozni egy gyilkosságot. - tette hozzá a fiú tűnődve- hogy mást ne mondjak, a legtöbb szereplő már nem él, tehát azt sem lehet kideríteni, hogy kinek nem volt alibije. Ezzel a sráccal, Ilonka szerelmével mi lett?
-Nem tudom, majd megkérdezem papát. Eddig erre még nem is gondoltam.
Az úszás és napozás, de nem utolsósorban Gábor jelenléte lassan megnyugtatta Ildit. Arra gondolt, hogy ugyan nagyon szomorú, ami történt, de mindez nagyon régen volt már, és úgyse tehetnek semmit. Később, a délután folyamán a stégen napoztak, amikor Gábor felé fordult:
-Nincs kedved átjönni hozzánk?
Ildi kicsit ijedten, kérdően nézett a fiúra.
-Nyugi, nem eszlek meg. – nevetett rá a fiú- Különben sem leszünk egyedül, otthon van a nagypapám. Szívesen bemutatnálak neki. Most jut eszembe, talán ő is hallott erről az esetről, megkérdezhetjük!
Ildikó kicsit idegesen nyújtott kezet az előtte álló magas, ősz hajú férfinak.
-Nagypapa, engedd meg, hogy bemutassam a...hmm...izé...a barátnőmet. -Gábor zavartan, kicsit elvörösödve ejtette ki az utolsó szót.
Gábor nagypapája kedvesen mosolygott a fiatalok zavarán, miközben kezet fogott Ildivel.
-Nagyon örvendek. Bánfi Péter vagyok. |
