Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Új világ Ideje:: 11-16-2011 @ 06:40 pm |
|
|
|
|
Kopogtattak. – Tessék! – kapta fel a fejét a hírneves főszerkesztő, éppen kávézott, s ilyenkor nem szerette, ha zavarják. Fáradt tekintetű ember lépett a szobába. – Elnézést a zavarásért. A főszerkesztő elvtársat keresem. – Parancsoljon, én vagyok. – Bárány – mutatkozott be sután a váratlan látogató. – Bárány Béla, kérem tisztelettel. – Harsányi. Milyen ügyben keres? – Hogy milyen ügyben? Hát… izé… hogy is mondjam…? – Röviden – nyomta szét cigarettáját Harsányi. – In medias res. – Hogy tetszett mondani? – Térjen a lényegre, kedves… – Bárány, kérem tisztelettel. De ha zavarok… – Csak mondja bátran! – erőltetett arcára némi mosolyfélét. – Mi mindenkit meghallgatunk. Szeretne panaszt tenni? – Isten őrizz, én csak egy... novellát hoztam – kurkászott elő a férfi egy gyűrött kéziratot. Hiába, a szerkesztőségi munkának is vannak árnyoldalai! Egyszer torzonborz alak robbant a szerkesztőségbe, összevissza gesztikulált, és felemelt ököllel követelte, írjanak azonnal részletes tájékoztatást korszakalkotó találmányáról, amely bármely sörényes lényt tizenöt másodperc alatt örökre megkopaszthat. Ahogy elnézi, ez a Bárány sem éppen bárány, bár eddig csak bégetett inkább. De ki tudja, hogy a hamu alatt mi minden pislákol még. – Tegye le, majd elolvassuk. – Köszönöm – rebegte Bárány hálálkodva, zavartan állt egyik lábáról a másikra, aztán valahogy mégis bátorságra kapott. – De nem lehetne most, kérem tisztelettel? – Sajnálom – emelkedett fel Harsányi. – Keressen meg úgy egy hét múlva. Bárány elborultan nyúlt a zsebébe, mire a főszerkesztő sietve megkérdezte: –Rövid? – Tíz oldal. – No, nézzük! – rogyott vissza gyanakvóan. De semmi sem történt. A férfi továbbra is félszeg és előzékeny maradt, csupán a zsebkendőjét rántotta elő. – Foglaljon helyet, kérem! Bárány megkönnyebbülten foglalt helyet. – Tetszett? – óvakodott elő a kérdéssel, miután a főszerkesztő végignyargalt a novellán. – Maga erdélyi? – Miből tetszik gondolni? – lepődött meg a férfi. – Egyszerű: aki ilyen… hm… stílusban fogalmaz, az csak erdélyi lehet. Disszidált: – Igen. – Miért? – Mert… Nem tudom, meg tetszik-e érteni, de én nem szeretek, és nem is tudok tapsolni. – Ismeri a magyar himnuszt? – Egy picit. – És a románt? – Elénekeljem? – Köszönöm, majd alkalomadtán. Háza, autója volt-e? – Csak reumám, de az most is megvan. – Mestersége? – Suszter. – Párttag? – Voltam, amíg egy mondat ki nem csúszott a számon. – Nevezetesen? – Éhes vagyok. – Aha! Utána? – Kizártak. – Értem. Aztán mondja, miről szoktak beszélni egy-egy pártgyűlésen? Például maga, még mielőtt kizárták volna? – csóválta meg a fejét a főszerkesztő. – Megköszöntem szeretett főtitkárunk értékes tanácsait, melynek révén soha nem látott fejlődésnek indult a cipőfelsőrész-készítő ipar, továbbá pártunk és kormányunk áldozatkész fáradozását, amiért a fény századába vezetnek, és új házakat, agráripari központokat építenek nekünk. Végül megfogadtam, hogy igyekszem méltó lenni a bizalomra, ezért a jövőben még jobb, selejtmentesebb cipőket készítek. – Brávó! – tapsolt a főszerkesztő. – El tudom képzelni, hogyan beszélne akkor, ha még tapsolni is tudna. Ha így folytatja, nálunk akár miniszter is lehet. – Viccelni tetszik? – Ahogy vesszük – mormogta sötéten. – Én mindenesetre sikert és kellemes beilleszkedést kívánok. Vegyen magának kocsit, és csináljon néhány gyereket. – Nagyon szívesen – élénkült meg a derék cipészmester. – Tej van, gyereksegély jár. Csak a menyecske hiányzik – kacsintott hamiskásan. – Hát csak igyekezzék, igyekezzék! Ami a novelláját illeti, egyelőre elég csiszolatlan, stílusa dagályos és itt-ott magyartalan, szereplői vértelenek, s a mondanivaló is hiányzik – fejtegette Harsányi tárgyilagosan. – A maga helyében előbb a nyelvtant tanulgatnám, hozzá helyesírást, aztán stilisztikát. Másrészt próbáljon jobban feloldódni. Azonosuljon a hőseivel, de függetlenítse is magát tőlük, különben sosem tud különbséget tenni aközt, amit ír, és aközt, amit csak gondol. Ez az első írása? – Legalább a tízedik – szontyolodott el az erdélyi. – De még egyetlen sort sem közöltek – vallotta be őszintén. – Pedig milyen kínnal, verejtékkel írtam, minden szót megrágtam, kérem tisztelettel. Hasztalan, hol a szavakat kevertem össze, hol a gondolatok sántítottak. – Mégis írt. – Írtam. – De hát miért, ha csakugyan annyi kínba, fejtörésbe került? Kényszerítették? Miért nem olvasott, ült be egy moziba inkább? Vagy ilyesmik nem érdeklik? – Dehogynem. – Különös – töprengett el a főszerkesztő. – Tulajdonképpen miről írt? – Hogy egyszer Erdélyben is tanítsák a magyar himnuszt – húzta ki magát a görnyedt cipészmester –, s ne kelljen többé tapsolni, ha lélegzeni akarok. – Nocsak ! – nézett nagyot a hírneves főszerkesztő. – Nem is olyan buta ez a jámbor suszter. Azt hiszem, kezdem pedzeni, miért kérődzött maga minden mondat után – jelentette ki fokozódó respektussal. – Remélem, nálunk nem lesznek problémái. – Remélem – gyúlt ki az erdélyi arca. – Az biztos, hogy eddig csak jót tapasztaltam, sőt… Mintha az idő is szebb lenne, itt kevesebb a felhő, több a világosság. – Nálunk. – Bizony, mert ha a nap nem süt, ott a villany, ugye, nem úgy, mint odaát a „fény országában.” A lakosság békés, sorba sem áll senki, mert mindent megkap a hústól a képmagnóig. – Nálunk. – Igaz, hogy drágán, de hát dolgozni kell, s akkor lesz hús is, kérem tisztelettel. Nézze ezt az öltönyt! – mutatott komoran kopott ruhájára. – Tíz éve nyüvöm, de esküszöm, nem sokáig. Legközelebb frakkban és Ladán jelentkezem maguknál. – Ámen. Ezek szerint feladja, mármint az irodalmat, s a stilisztika helyett most élni tanul. – Szó sincs róla – válaszolta szinte sértődötten. – Az irodalom nekem mindig szívügyem volt. Egyetemem ugyan nincs, egyet-mást azért megtanultam. A kaptafánál. De ami késik, nem múlik. Egyszer az irodalmat is megtanulom – fogadkozott ünnepélyesen –, és írok egy könyvet a magyar valóságról. – Máris? – hökkent meg a hírneves főszerkesztő. – Tulajdonképpen mióta él itt, kedves Bárány mester? – Két hónapja. – Gratulálok. Én ötven éve ízlelgetem, mégis analfabéta vagyok hozzá. Teltek a napok. Elmúlt a nyár, az ősz anélkül, hogy Bárány jelentkezett volna. Már jól benne jártak a télben, amikor a főszerkesztő egy részegbe botlott. – Hülye! – Bo… bocsánat! – dadogta a toprongyos férfi. – Bárány úr! – rezzent össze Harsányi az ismerős hangra. – Nem ismer meg? – Nem, de ha fizet egy fél decit, akkor megismerem. – Menjünk! – invitálta egy bárba rövid habozás után. – Hogy van? Meséljen! Merre dolgozik most? – bújt ki belőle a kíváncsi publicista. – Sehol. – És a Lada? Ha jól emlékszem, azt mondta, legközelebb frakkban és Ladán jelentkezik nálunk. – Nincs semmiféle Ladám. Az istenit, hát kinek néz maga Csavargó vagyok, most ez a mesterségem, passz – felelte a férfi tompa tekintettel. A főszerkesztő szívébe szánalom suhant. Szegény tróger! Vajon tényleg nem ismert meg? Egyáltalán mi történt vele, hogy idáig jutott? – találgatta megindultan. Ahogy elnézi, ez nemcsak a kaptafát, a tollat is rég sutba vágta, s vele együtt álmait egy magyar, új világról. A romániai menekültek ügye nem sokkal ezután napirendre került, egységes politikai programmá vált, melynek értelmében valamennyi disszidens menedékjogot kapott. Megalakult az Erdélyi Szövetség, mindez akkor, amikor maga Magyarország is kátyúba zuhant. A gazdaság pangott, nőtt a munkanélküliség, infláció. Ugyanúgy, mint az erdélyi Kárpátok között is. Harsányi sajnálkozva gondolt vissza az egykori suszterre, aki előbb egy maga teremtette írói világba, majd hozzájuk menekült. Egy nap ajánlott levelet kapott. Bárány írta. A borítékban maszatos füzet lapult. Új világ – silabizálta a hírneves főszerkesztő. Hanem a füzet abszolút üres volt.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-16-2011 @ 06:43 pm
Hozzászóló: Lyza1 (Ideje: 11-17-2011 @ 03:40 am) Comment: Megindító írás! Sajnos egyre több az olyan ember, aki végleg lecsúszott, legyen az bármilyen nemzetiségü...Olvasmányos...üdv: Lyza |
|
|
|
|
Hozzászóló: Petrozsenyi (Ideje: 11-17-2011 @ 08:11 am) Comment: Sajnos. |
|
|
|
|
Hozzászóló: szilfer (Ideje: 11-18-2011 @ 01:49 pm) Comment: Hiteles írás. A csattanó is tökéletesen kifejezi a valóságot. Üdv, Feri |
|
|
|
|
Hozzászóló: Petrozsenyi (Ideje: 11-19-2011 @ 09:15 am) Comment: Örülök, hogy tetszett, és további jó munkát kívánok, ugyanis velem, itt már nem igen fogsz találkozni. Túl sok itt a költő, akiknek a munkáihoz prózaíró létemre érdemben sajnos nem igen tudok hozzászólni, s miután ők sem igen szólnak az enyémhez, úgy érzem, nem sok hasznát vesszük egymásnak, ergo "új világot" keresek magamnak.
|
|
|
|
|
Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 11-20-2011 @ 08:11 pm) Comment: Megrázó írás. Szeretettel olvastalak: Anna :))) |
|
|
|
|
Hozzászóló: Petrozsenyi (Ideje: 11-20-2011 @ 08:36 pm) Comment: Én is téged, sajnos mint megjegyeztem volt, túl kevesen vagyunk itt prózaírók. Isten veletek! |
|
|
|
|
Hozzászóló: Nanti (Ideje: 08-24-2012 @ 07:29 pm) Comment: na azért nem kell az erdélyiekről rosszat írni! |
|
|
|
|
|