A nő komoran meredt a mélybe, miközben lassan belélegezte a jeges Duna illatát. Úgy érezte, beszél hozzá a folyó:

-„Gyere csak, bátran. Én megoldom minden problémádat”

Fázósan összehúzta magán a kabátját. Körbenézett, de sehol nem látott egy teremtett lelket sem. Január első napja volt, még mindenki másnaposan fekszik otthon. És különben is, ha meglátná valaki; kinek mi köze hozzá, hogy ő kivel beszélget? Ha egy folyóval, hát azzal. Az önmagával folytatott rövid eszmecserétől kissé megnyugodva válaszolt a Dunának.

-Várj még. Gondolkodnom kell.

-”Ne gondolkodj. Tudom, hogy már döntöttél, különben nem lennél itt”

-Nem tudsz te rólam semmit.

-”Azt hiszed, nem ismerlek? Nagyon tévedsz. Tudom, hogy többször nézegettél már engem sóvárogva. De akkor még volt kivel beszélned, ezért nem hallottál, pedig már akkor is szóltam hozzád. Tudod, engem csak az hall, aki már régóta nem beszélt emberekkel. Kihez szóltál utoljára? „

A nő ezen elgondolkodott. Aztán diadalmasan kibökte:

-Pár napja a boltban köszöntem a pénztárosnőnek!

-”Ne játssz velem, tudod, mire gondolok. Mikor beszélgettél utoljára olyan emberrel, aki ismer? „

A nő nem válaszolt. Tudta a választ, de még magának sem merte bevallani: több, mint   egy éve. A férje egy fél éve hagyta el, de már rég nem szóltak egymáshoz. Akkoriban veszítette el a munkáját is. Barátai egyáltalán nem voltak, a családja meg...azt inkább hagyjuk.

-Mit érdekel az téged? Te csak egy folyó vagy. - válaszolt a Dunának dühösen.

-”És az egyetlen lény, akivel momentán beszélgetni tudsz.”

-Miért vagy ilyen gúnyos? Egyáltalán mi közöd hozzám?

-”Semmi, csak érdekel, ki akar már megint belém ugrani. Tudod, elég vegyes itt a társaság. Szerelmi bánat, depresszió, pénzügyi gondok, drogos mámor...régóta várok már valakire, akivel kellemesen lehet társalogni. Tudod, mióta folyok én itt? Van fogalmad róla, hogy mennyire unatkozom? „- fakadt ki a folyó dühösen.

-Ne haragudj, erre még soha nem gondoltam. De nem baj, ha várok még egy kicsit?

-”Kérlek, én igazán ráérek. Jobb is, ha alaposan átgondolod. Tudod, hányan vannak itt, akik megbánták amikor már késő volt? Borzasztóan unom már a siránkozásaikat hallgatni. „

-Én biztos vagyok benne, csak nem szeretném elsietni.

A nő némán nézte a Dunát. Most félelmetesen gyorsnak tűnt a sodrása. Világ életében félt a víztől- úszni is csak alig tudott- most mégis úgy csábítja a folyó. De tényleg beszél hozzá, vagy csak képzelődik? Tulajdonképpen mindegy is. A folyó úgy látszik, megunta a várakozást, mert ismét megszólalt.

-”Na jól van, segítek. Gondold át, hogy miért akarsz meghalni”

-Ez könnyű kérdés. A férjem elhagyott.

-”Szomorú, de rengeteg nővel megesik. Mi van még?”

-Elveszítettem a kisbabámat. Még meg sem született, amikor már el kellett tőle búcsúznom!

-”Őszinte részvétem, de csak ismételni tudom magamat. Ez sajnos rengeteg nővel megesik. „

-Várj, még nincs vége. Úgy történt, hogy még terhes voltam, amikor a férjem elhagyott. Aztán elveszítettem a kisbabámat, akire olyan régóta vártam...és aztán a munkahelyemről is kirúgtak.

-”Akkor mire vársz? Tudod, miért vagy itt. Tudod, miért hallasz engem. Gyere!”- kiabált rá a folyó.

A nő egy kicsit habozott, aztán kibökte, amitől tartott:

-Fájni fog?

-”Igen. Nagyon hideg vagyok, de emiatt gyorsan fog menni, ne félj. Gyere már! Ugorj!”

A nő a híd korlátját kezdte vizslatni, amibe éppen kapaszkodott. Hol másszon át? Már éppen átlendítette az egyik lábát, amikor a bokájánál hangos szuszogásra lett figyelmes. Ijedten fordult vissza. A lábánál egy foltos, keverék kutya állt farokcsóválva. A szája nyitva volt, mintha nevetne. Boldogan vakkantott egyet, és finoman meghúzta a nő nadrágszárát. A nő önkéntelenül is rámosolygott a kutyára és simogatásra nyújtotta a kezét. A kutya gazdája, egy kocogáshoz öltözött férfi kifulladva állt meg mellettük.

-Remélem, nem ijesztette meg. 

-Dehogy, nagyon szeretem a kutyákat. Mi a neve?- kérdezte még mindig a megmentőjét simogatva.

-Mázli.

A nőt furcsa nyugalom szállta meg, ahogy felegyenesedett, és  hátat fordított a korlátnak. Ahogy a férfival beszélgetve lassan lesétáltak a hídról, még visszanézett a Dunára. Az némán hömpölygött alattuk.

~oOo~