Eltemették Ilonka maradványait. Nagypapa úgy érezte helyesnek, ha nővére hamvait a szülei sírjában helyezik örök nyugalomra. A faluban lassan lenyugodtak a kedélyek, és az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. A helyi lapban megjelent nyúlfarknyi hírre pár hét múlva már nem fog emlékezni senki. A három lány is ritkábban hozta fel a témát. Katit és Nórit még mindig foglalkoztatta az eset, de ők is kezdték belátni, hogy ennyi idő elteltével már biztos nem fog fény derülni az igazságra. Bárki ölte is meg Ilonkát, simán megúszta akkor is és most is.

A nyár lassan a végéhez közeledett. Ildi a nosztalgikus viszontlátás vágyával gondolt a szüleire, barátnőire, az iskolájára. Édesapja üzent, hogy két héttel iskolakezdés előtt érkezik. Ildi boldog volt, hogy egy kis időt otthon is eltölthet majd még a suli előtt. A nyaralás utolsó napján szomorúan érkezett haza. Az ikrek persze tudták, miről van szó.

- Gáborral voltál?

- Igen, elbúcsúztam tőle.

- Nem fogjátok tartani a kapcsolatot?

- Nem ígértünk egymásnak semmit. Persze lehetne levelezni, de talán könnyebb így.

A lányok hosszan hallgattak. Végül Nóri szólalt meg:

- Mi legyen Ilonka naplójával? Szeretnéd hazavinni? - kérdezte Ildit.

- Nem, akkor otthon is csak ezen rágódnék. Inkább szépen vigyünk vissza mindent a padlásra.

Így hát visszapakoltak mindent- a naplót, a leveleket, a menyasszonyi ruhát- az eredeti helyére, a padláson lévő ládába. Ildi kicsit megkönnyebbült, mintha ezzel jelképesen magában is lezárta volna a történteket. Nem tudta eldönteni, hogy kimenjen-e a temetőbe elbúcsúzni tőle, végül úgy döntött, hogy nem megy. Megfogadta, hogy nem fog többet Ilonkára gondolni.

A lányok másnap hazautaztak, és Ildi megdöbbenve tapasztalta, hogy nem is olyan nehéz betartani az önmagának tett ígéretet. Ahogy elkezdődött az iskola, és újra találkozott a barátnőivel egyre kevesebbet gondolt Ilonkára. Mélyen eltemette magában a lányt, és megoldatlan rejtélyét.