Ildikó remegő kezében tartotta a levelet, és képtelen volt eldönteni, hogy mit tegyen. Legszívesebben azonnal feltépte volna a borítékot, de nyugalmat erőltetett magára. Ki tudja, mit tartalmaz ez a levél? Hogy ezzel is időt nyerjen, elindult a kút felé, hogy a gyomlálás során összekoszolt kezét megmossa. Nagyon erősen meg volt húzva a csap, hiába csavargatta, nem bírta kinyitni, mikor egy mély, meleg hang szólalt meg a háta mögött.
- Segíthetek?
Ildi, ugyanúgy, mint tizenöt éve, hátrafordult, és a mosolygó barna szemekbe nézett.
- Hát te? – kérdezte megörülve a viszontlátásnak.
- Lekéstem a temetést. - mutatta fel Gábor a kezében tartott virágot. – Őszinte részvétem a nagypapád miatt.
- Köszönöm.
Gábor kinyitotta a csapot, így Ildi megmoshatta a kezét a jéghideg vízben, aztán együtt sétáltak a friss sír felé. Tizenöt éve nem találkoztak, de olyan fesztelenül tudtak egymással beszélgetni, mint tizenéves korukban. Gábor elmesélte, hogy Budapestre költözött, informatikus lett. Ildi is mesélt magáról és az ikrekről. Elhelyezték Gábor virágját Nagypapa sírján a rengeteg koszorú közé, aztán Ildi előhúzta a zsebéből az atyától kapott borítékot.
- Ezt most kaptam, de még nem mertem felbontani. Valami köze van Ilonkához….bele sem merek gondolni, de abban bízok, hogy a gyilkos vallomása.
- Akkor mire vársz? Tudom, mennyire érdekelt téged ez az ügy. És azt is tudom, hogy a nagyapám kulcsszereplője volt a történetnek, bár te ezt akkor megpróbáltad előlem elhallgatni- válaszolt a férfi mosolyogva- elmesélt nekem mindent. Állította, hogy nem ő ölte meg a lányt, és én hiszek neki. Olvassuk el azt a levelet!
Ildit nem kellett többet bíztatni, remegő kézzel, óvatosan tépte fel a megsárgult borítékot, és kihajtogatta a vékony papírlapot. Gáborral együtt kezdték olvasni a vallomást.
„Ami itt áll, azt mind meggyóntam a Tisztelendő Úrnak, de aztán úgy gondoltam, hogy leírom, hogy történt, arra az esetre, ha valaha megtalálnák a lány holttestét, mert nem akarom, hogy Péter szenvedjen ártatlanul az én cselekedetem miatt. Az írást aztán majd Lajos atyára bízom azzal az utasítással, hogy csak akkor bonthatja fel, ha megtalálnák a lány maradványait, és ártatlanul vádolnának valakit a megölésével, bár bízom benne, hogy ez már nem az én életemben fog bekövetkezni, ha bekövetkezik egyáltalán.
Soha nem kedveltem Széki Ilonát. Kacér, erkölcstelen teremtés volt, imádta, ha a férfiak udvarolnak neki, és biztos vagyok benne, hogy több szeretője is volt. Nem meglepő hát, hogy az én Péteremre is szemet vetett, behálózta, és el akarta magát vetetni vele, hiszen Péter jó családból való, jóképű, rendes fiú. Ezt természetesen nem engedhettem. Péter túl gyanútlan volt, nem látta, hogy Ilonka milyen romlott lány valójában, ezért cselekednem kellett. Péter természetesen nem tudott róla, de titokban az összes levelét elolvastam, így tudtam, hogy szökni készülnek. Az a szemérmetlen lány leírt mindent: hogy mikor, hol fognak találkozni, és hogy már búcsúlevelet is írt a szüleinek.
Elhatároztam, hogy Péter előtt fogok odaérni. Tökéletesen tudtam utánozni a kézírását, így gyerekjáték volt Ilonkának levelet írni, hogy két órával korábban várom, sürgősen beszédem van vele. Ilonka nem fogott gyanút, időben ott volt. Hogy meglepődött, hogy engem talált ott! Közöltem vele, hogy nem mehet hozzá Péterhez, minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a házasságot megakadályozzam. Szemtelenül a szemembe nevetett, azt mondta, hogy Péterrel szeretik egymást, és ezen senki nem változtathat. Hátat fordított nekem, és indult volna vissza a házba, de ekkor felkaptam a farakás mellett heverő baltát, és lesújtottam vele. Hang nélkül rogyott össze, első ütésre meghalt.
Ekkor már nem volt visszaút. Tudtam, hogy Széki új istállót építtet, már elő volt készítve a talaj. A szerszámok is mind ott sorakoztak, felkaptam hát az ásót, és ásni kezdtem. Sötét, holdvilág nélküli éjszaka volt, mégis igyekeztem a lehető leggyorsabban dolgozni. Eltemettem a halott lányt, sírja fölött pedig szépen elegyengettem a talajt. Széki nem is sejtette, hogy a lánya fölé húzza fel a szép új istállóját!
A házunk kapujában szembetalálkoztam Péterrel. Megrémült, amikor meglátott, eszébe sem jutott rákérdezni, hogy én mit kerestem ilyen órában az utcán. „Hová mész, fiam?”- kérdeztem tőle, mintha nem tudnám, hogy éppen Ilonkát készül megszöktetni. „Feküdjön le, édesanyám, csak zajt hallottam, rögtön megyek vissza én is”- válaszolta idegesen. Nem szóltam hozzá többet, bementem, lefeküdtem. Másnap reggel a fiamat otthon találtam. Hallgatag és búskomor volt. A faluban elterjedt a hír, hogy Széki Ilona megszökött egy férfival. A holmija ugyan nem volt hiányos, de egyértelmű búcsúlevelet hagyott hátra a szüleinek- ki gondolhatta volna, hogy el sem hagyta az udvart? Péter pedig elfelejtette őt, és ez így van jól. Nem bánok semmit, őszintén hiszem, hogy megmentettem a fiamat egy rossz házasságtól, ami tönkretette volna az életét.
Bánfi Béláné született Almási Zsuzsanna” |
