A vásári forgatag nyüzsgését hirtelen felharsanó trombitaszó szakította félbe. A hevenyészve felállított színpadon lassan összeállt a zenekar, és karácsonyi dalokat kezdtek játszani.

Az ősz hajú asszony egy bódé mellől figyelte őket mosolyogva. Tetszett neki a zenekar. Igaz, a magyar nótát kedvelte igazán- de most mégis jó volt itt állni; a hátát kellemesen melegítette a sültkolbászos bódéból áradó meleg, és igazán hangulatos volt ez a muzsika is. Szemét behunyva mélyen belélegezte a levegőben terjedő isteni illatokat. Forralt bor, kolbász, kalács....az asszony nagyot sóhajtott. Lassan elszakadt a zenekartól, és elindult a bódék mentén.

Eleinte a tömeggel sodródott, aztán már célirányosan haladt. Tudta jól, hogy amiket itt árulnak, azt ő nem tudja megfizetni. Nem is ezért jött. Hanem ötleteket gyűjteni. Karácsony estéjén szép ajándékkal szeretett volna kedveskedni a lányának és az unokájának. Egy percig sem voltak illúziói az árakkal kapcsolatban, és tudta, hogy a lánya nem is várja el tőle a drága ajándékot. „Csak magadat hozd, anyu, nekünk az a legnagyobb ajándék”- mondta mindig, ha az asszony puhatolózva rákérdezett, hogy minek örülnének.

A bódék valóságos kis utcácskákat alkottak a téren. Volt olyan pult, ahol nem is lehetett látni a portékát, olyan sokan nézelődtek előtte. Az asszony tüzetesen megnézett mindent. Az árusok felajánlott segítségét szabadkozva hárította el: „Csak nézelődök”. Volt itt minden: kovácsolt vas, szőrme, cserép. Aztán illatos szappanok, gyertyák. Minden kézzel készítve.

Az asszonynak megdobbant a szíve, ahogy elérte a következő utcácskát. Ez érdekelte őt igazán: gyöngy ékszerek, gyöngyökkel kivarrt ruhák, táskák borították a pultokat, és a bódék előtt álló állványokat. Az asszony óvatosan a kezébe vette a holmikat; igazán szép, minőségi anyagból varrták őket. Már látta is maga előtt a szabásmintát. Egyáltalán nem nehéz ezeket a dolgokat megvarrni- már persze ha van miből. Világéletében szeretett kézimunkázni.

Ahogy nézelődött, hirtelen úgy érezte, figyelik. Megfordult, és egyenesen a szemközti pult mögött álló férfi szemébe nézett. Volt valami furcsa ebben a kis bódéban. Az emberek úgy mentek el előtte, mintha észre sem vették volna. Pedig gyönyörű dolgok voltak kirakva a pultra: hímzett kelmék, és gyöngyök. Furcsa, hogy eddig nem vette észre, pedig azon a soron egyszer már végig ment. Az árus mosolygós tekintetének engedelmeskedve az asszony odasétált a bódéhoz.

-Jó estét. Javasolhatom ezt itt? - kérdezte a férfi, miközben egy csomag gyöngyöt rakott az asszony elé. Ő felvette, és a fény felé tartotta a kis csomagot. Ilyen szép gyöngyöt még soha nem látott- és ha az árcédulának hinni lehet, egyáltalán nem volt drága. Ezt talán megengedheti magának, gondolta. Gondolatban máris tervezni kezdte, hogy milyen fülbevalókat fog belőle készíteni.

-Köszönöm, nagyon szép. Fülbevalóhoz való akasztója is van?

-Igen, egy csomagban két pár van.

Az asszony gyorsan gondolkodott. Annyi pénze éppen van, hogy megvegye a csomag gyöngyöt, és az akasztókat, és akkor két pár fülbevalót tud készíteni- egyet a lányának, egyet az unokájának. Már előre örült, hogy alkothat. Az csak hab a tortán, hogy a lányok örülnek is neki. Elővette a pénztárcáját, és kifizette a két kis csomagot. Az árus gyors mozdulatokkal papírtasakba csomagolta a portékát, majd átvette a pénzt. Mosolyogva nézett az asszonyra.

-Az a legnagyobb ajándék, ha az embernek megadatott az alkotás képessége. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép fülbevalókat tetszik majd készíteni. Boldog karácsonyt kívánok.

Az asszony zsákmányával a kezében, mosolyogva sétált tovább. Észre sem vette, hogy megkerülte a teret: ismét a zenekar előtt állt. Itt erősebb volt a világítás, ezért felbontotta a kis csomagot, hogy gyönyörködhessen egy kicsit a frissen vásárolt gyöngyökben. Ahogy azonban belenézett a papírtasakba, kis híján felkiáltott a döbbenettől: abban vagy öt csomag gyönyörű, egymáshoz illő gyöngy volt különböző akasztók, zsinórok és csatok társaságában. Visszafordult, hogy szóljon, tévedés történt; de nem találta meg a bódét. Eltévedtem volna? Nem, biztos vagyok benne, hogy itt volt- gondolta ijedten. Keresztbe- kasul körbejárta a teret, de a kedves árust a gyönyörű portékájával együtt mintha a föld nyelte volna el.

-Nagyi, ez csodaszép! Nagyon, nagyon köszönöm!

-Nahát anyu, hogy te ilyet is tudsz! Ez a gyönyörű, páva formájú bross....és ez a nyaklánc!

-Nézzétek, a fülbevalóm is madár alakú. És milyen szépen csillog!

Az asszony büszkén mosolyogva figyelte a kis családot. Az ajándékba kapott gyöngyökből egy egész ékszerkollekció kitelt, és ki tudja milyen indíttatásból, mindre madarat mintázott. Unokája izgatottan rendezgette az asztalon az ékszereket.

-Egy egész fészeknyi gyöngymadarunk van! Nagyi, megtanítasz engem is?

-Nagyon szívesen. Elkészíteni legalább akkora öröm, mint viselni őket. - mondta, ahogy eszébe jutottak az árus szavai: a legnagyobb ajándék az alkotás képessége. Az asszony mosolyogva figyelte a gyöngyökkel ügyködő unokáját. Ezen az estén maradéktalanul boldog volt. Az asztalon, a gyertyák fényében pedig ott csillogtak a gyöngymadarak.