Hideg, lelkemben tombol a hideg
és a könnyeimmel veszekszik a józanész,
de senkit sem siratok, sem élőt, sem holtat, sem jót, sem rosszat,
véres kardok álomba ringatnak.

Nem akarom, hogy sajnáljanak,
eltakarom rothadó testemet,
maszk mögé rejtem lelkemet,
mindennek tűnök, pedig semmi vagyok.

Meleg van még is látszik leheletem,
megfagyott bennem minden érzelem,
majd összetört és szilánkjait ezerfelé vitte a szél,
én segítettem neki, hogy felejtsek.

De nem ment, árnyaim körbe vesznek,
múltam rángat engem, béklyóim erősek,
a halál tervezte őket. Viszont szeretni,
új csodákra lelni képtelen vagyok.

Olykor küzdök, de mind hiába,
mindenkit elárultam, főként magamat,
szánalmas az egész, ezek után másnak segítsek én?
Még is úgy teszek, maszkom mögül csillogó tekintettel figyelek.