A lovag

Zöldben pompázik a hegyvidék, zajlik az élet,
Néha jár csak erre egy-egy kóbor "lélek".
Mint most. A hegyi ösvényen egy lovas poroszkál.
A fejében csak az otthon képe motoszkál.

Páncélján megcsillan a Nap. Kardja, pajzsa, lándzsája fényes,
Mindaz mit maga mögött hagyott, bizony nagyon rémes.
Csatából jön. Számtalan ellenséggel végzett.
Nincs mit tenni, ha ezt szánta neki a végzet.

Már évek óta küzd keményen, sokszor vérben gázolva,
Az ellenségre nem szánt időt, de a barátait gyászolja.
Mindvégig nyakában hordott egy medált, benne a kedvese képe,
Számára Ő nem más, mint a világnak a szépe.

Úgy gondolja a szerelme "tartotta életben" idáig,
Nélküle lehet, nem bírta volna ilyen sokáig.
Álmodozását a lova horkantása zavarta meg. Lábak dobogása hallott.
Alig volt annyi ideje, hogy maga elé kapja a pajzsot.

Három útonálló támadta meg, kezükben "villogot" a szabja,
Jól védekezett, az első halálos sebet az egyik támadója kapta.
A másik a páncéljára sújtott, de a csapás lecsúszott,
A következő pillanatban az ellenség feje lehullott.

A harmadik ezt látva el akart futni,
Ám a ló patájánál nem tudott tovább jutni.
A lovag fejét rázva rendbe szedte magát, s nyeregbe szállt.
Majd vágtatva indult szerelméhez, hiszen régóta a találkozásukra várt.