A természet kertje

Cseresznyefa virágának szirmai lágyan hullanak a mélybe,
Az alul elterülő, élénkzölden tündöklő dús rétre.
A fűszálak hajladoznak a tavaszi szélben jobbra-balra,
Selymes suttogásukat csak az érzékeny állati fül hallja.

Egy kis mezei pocok oson kutatva leendő párját,
Bízik ösztönében, hogy megleli rövid élete társát.
Amott katicabogár vadászik a fiatal hajtások között,
Valóságos óriásnak tűnik áldozatai, a levéltetvek fölött.

A nádas felől erőteljes brekegés hallatszik tova,
A békavőlegénynek egy békalány sem mondhatja, hogy soha.
Vadkacsák és szárcsák lubickolnak kicsivel odább,
Élelem után kutatva úsznak egyre tovább.

A magasban héja szeli át a végtelen teret,
Nem tudni fogott-e ma már valamit? Lehet.
Mindenfelé az élet mutatkozik a természet kertjében,
Békét és nyugalmat éleszt az arra haladó ember lelkében.