A Hold
Miután a Nap lehunyta a szemét, a Hold felébredt, s az égre nézett. Látta a már megszokott útját, melyre ma még fel nem lépett. Félálomban egy tó tükrébe pillantva meglátta, milyen szép kerek a "mosolya". Gondolkozott mihez hasonlít leginkább és rájött, olyan, mint egy gomolya. Útnak indult. Felszökkent amennyire csak tudott, elég magasra így elsőre mégsem jutott. Egy magas fa tetején megkapaszkodva, bevilágította a rétet, Melyen pompás virágok hajladoztak az esti szellőben. Nem látott még ilyen szépet. Tücskök ciripeltek, amoda szentjánosbogarak fénye látszott, Fény nyalábjai gyémántként csillogtak a páncéljukon. Egy ideig velük játszott. Hopp-hopp gyerünk feljebb gondolta, mert halad az idő. A magasból visszanézve meglátott egy árnyat. Nocsak, ki ő? Egy bagoly suhant az éjben, karmai közt egy egér. Nem nagy zsákmány, de egy "betevővel" felér. Elérte a Tejutat, hol barátai, a csillagok sziporkáznak minden éjjel. Ő nagy kedvvel sétált köztük, s nem zavarta őket széjjel. Miután kigyönyörködte magát, lejjebb szállt. Érezte, hogy a hajnal közeleg. Tesója a Nap ébredezett és Ő tudta, hogy most sem kerülhet hozzá közelebb. |