nem látom az éjt, a nappalt

Fájok

Csak heverek

Kicsiny lánggal égő gyertyám

lelkem sóhajára lobban

könnyáztatta párnám

fejfám lett

álmomban

Minden neszekben

csak Téged hallak jönni

éjszakám álmatlan ürességében

lépteidet kutatom

Hol s merre jársz én elveszett világom?

S kit ölelsz vajon

míg én körém fonódó

karjaidat vágyom?

Kinek adod csókod, melynek ízét

nem tudom feledni?

Erős kezed érzem még derekamat fogni

ahogy ringón ülök öledben s

nem merek sikítani...

hogy ne ébredjen a gyermek

szomszéd se halljon

mit nem illik meghallani

Elmentél, itt hagytál

mint várba zárt hercegnődet

itt magamra

vissza sem nézel

és várlak, vissza várlak mindig

raboddá válva

kis toronyszobámban

Elmentél, de szívem is elvitted

s ahol Te vagy most... oda én nem mehetek Érted

Könycseppjeimből fűz gyöngysort a Hold

ez most minden ékszerem

titkos reményekből fűzött

imákat suttogó éjeken

Ez ékszert öltöm fel minden estén

s várlak

Várok Rád

Várok

már az időből fonok kötelet

hátha felkapaszkodsz rajta hozzám

viszajösz értem kicsiny toronyszobámba

ha időnk elérkezve

felkel a Nap majd

ebben az éjben.

(válasz Hardik Lászlónak a "várok Rád" c. versre)