Ez életünk szerelme
rövidnek volt megengedve?
Gyönyörségben-kínkeservben
égi nászban áldva-verve.
Láttam szemed réges-régen
álmaimban
izzó tűzben
magam is parázslón néztem
nyárestén a zsongó őszben
farkasszemet néztünk ketten.
Kicsim, mondd csak, lesz még álmunk?
Ez életben maradásunk?
Nehéz idők, durva szelek
felfokozott ártó tüzek
földrengések, naptörések
széjjeltépnek...
De lesz megtérted?
Kicsim, mondd csak, lesz még álmunk?
Új életben, hogyha várunk?
Újra felismersz-e engem,
mint akkor egy szép nyári esten?
Kicsim, hogyha látsz még engem
ne szólj semmit,
ha hullik könnyem
Csak ölelj meg és gondolj arra
a nyáresti zsongó partra |