Zseni vagyok! Ez, kérem, most már egészen biztos. Mi más oka lenne, hogy nem hagynak nyugton a gondolatok? Csak járkálok fel s alá a szobában, gyötör a kimondhatatlan gyönyörűsége.
genny
bűz
félig megszáradt realizmus
Ebből még lehet valami! Nem takarítok. Megihletnek a padlón a ragacsok. Polcon felejtett mézeskalács… Jaj, micsoda kín! Senki nem értheti. Elbűvöl a mulandóság. A hangyaszorgalom. A tudatlanság gondtalansága.
szép
fájdalmasan szép
az értelmetlenség
Nem! Nem! Nem fogok dolgozni. Rohadjanak meg! Én nem arra születtem, hogy havi hetvenezerért mosolyogjak egy hipermarket pénztárában. József Attila is megmondta. Inkább beledöglik, de nem fog dolgozni. Ez a sors. A költő sorsa. A zseni sorsa. Nem számít, hogy egyedül vagyok. Ez így természetes. Undorító minden, ami kívül van.
hányásszag a lépcsőházban
macska
jaj
hangtalanul
maszturbálok
vékonyak a
falak
Egészen belejöttem! Csak egymás alá kell írni a szavakat. Ez a költészet. Varázslat. Jaj, mennyire fáj, hogy én más vagyok. Tartozni akarok valakihez. Aki olyan, mint én vagyok.
pupillám kitágult
magamba néztem
organikus
rendszertelenségbe
rejtve
lapul lényegem
Anyakomplexusom van. Miért csak a férfiaknak lehet anyakomplexusuk? Nekem is nehéz gyerekkorom volt, akkor is, ha nem vagyok férfi. Tejre vágyom. Igazából kakaóra. Tejszínhabos kakaóra. Éltető erőre. Mama! Hol vagy, mikor szükségem lenne rád? Egyenlőséget a nőknek! Ez, kérem a XXI. század! Adják meg a nőknek, ami jár! Egyenlő jogot az anyakomplexushoz! Hiszen, mind csalódunk végül az anyánkban. Elbassza mind a gyerekkorunk, hiába olvassák a Nők Lapját! Semmit nem tudnak rólunk. Csak addig ismernek, amíg megismerhetetlenek vagyunk.
felnőttem
összementél
szánalmas
öntudatra ébredés
szelektív
emlékgyűjtő
a pitvarból a
kamrába menet
elfelejtelek
Megbocsátok mindenkinek. Már nem lehet sok hátra. Ez már az apokalipszis. Nincs mitől félni. Kell a tisztulás, hiszen ami van, az kész őrület. Én nem szennyezem be magam. A költő halhatatlan.