Az égre néztem, és kértem,
hogy hadd legyek olyan, mint,
a szikla, szilárd és kitartó, mint,
a folyó, mi előre haladó, mint,
a szellő, könnyed és kacagó,
de nem lehettem…

Helyette lettem, olyan, mint,
a sivatag, üres és reménytelen, mint,
a láva, mi öröké fortyogó, mint,
a gyufalángja, röpke és csalódó.

--

Mindig mikor azt hiszem, végre simább útra értem,
egy csalán belém mar, és visszataszít a földre,
tovább kúszom, már az sem baj, ha nem előre…
De, kérem, legalább a fájdalom szűnjön meg, egy kis időre.