A tábor közepén állt a nagy vezéri jurta, amit aztán körbevettek a vezér hű embereinek jurtái, majd azokat meg az ő szolgáik kisebb szálláshelyei. Amint említettem már, a vezér sátrától nem messze terült el a harcosok gyülekező helye, odébb meg a kiképző és gyakorló hely. A lovak kipányvázásához alkalmas faoszlopok mindenegyes jurta elmaradhatatlan kellékei voltak, hiszen a lovas emberek a lovaikat mindig a közelben tartották, hogy bármely pillanatban kéznél legyen, ha indulni kell. A vezéri jurta volt a legnagyobb, amit leírni nem nehéz, hiszen ugyanolyan köralakja volt az alapjának, mint a többié, csak persze sokkal nagyobb, és több szobával, mellékhelyiségekkel, szolgák szálláshelyeivel, éléskamrákkal volt ellátva. Általában a jurta törzse henger alakú, kör alapra épül, oldala rácsos ollószerkezet, tetejét karikába fogott lécek takarják. Nemezzel fedett ideiglenes lakóépület. Itt megemlítem, hogy — a közhiedelmet meghazudtolva — Magúrnak több faháza meg kőépülete is volt a közeli hun faluban. A jurtát nyáron lakták be, amikor az állatokat a falutól távolra elterülő sztyeppéken legeltették. Megesett, hogy háború idején, télen is abban laktak, vagy ha menekülni kellett. A jurta tehát, csak idénylakás volt, a sztyeppövezet természeti viszonyaihoz alkalmazkodva a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata és gyakorlatias életvitele formálta ki igényeiknek megfelelően. Ez a lakóépület az ázsiai puszták szélsőséges természeti adottságaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Írott forrásokból tudjuk, hogy a nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszerű, teteje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc veszi körül. A tetőnyíláson száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurta közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle „légkondicionáló”, illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt. A jurta ajtaja a mi hőseinknél kelet felé nézett. A cifra, hegyes kopjában végződő oszlop a tetőnyíláson keresztül magasan állt ki a sátor közepéből, és azon a Magúr címerét viselő zászló lengedezett. A vezér szobájának kárpitja fegyverekkel volt teleaggatva, a széles ágy szépen kimunkált állatbőrökkel leterítve, azon kívül sok szőnyeggel, prémmel és brokáttal gazdagították. Feltűnő a keleti pompa, a sok kínai ezüsttel díszített használati tárgy, ostorok, erős bőrszíjak, tőrök, szablyák, íjak és dárdák. A jurtaváz felső lécén, akasztókampókon lógtak a fegyverek, nyergek, szíjak, szerszámok és az edények is. A sátor rúdjára a vezér kilenc ősére emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték. A többi jurtában a családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké. A családfő jobbján ülhetett a megtisztelt vendég. Az alsóbbrendű vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt. Ezt a nagyon hiányos leírást Magúr táboráról valahogy, nagy nehezen kikínlódtam, a többit a nyájas olvasó fantáziájára bízom. Hunóra, Arszák lánya, Magúrral együtt nevelkedett fel, mivel szüleik a felsőbbrendű urakhoz tartoztak, teméntelen szolgával, lovas katonával és egyéb vagyonokkal bírván, úgymond így aztán senkit sem lepett meg az, hogy annak felesége lett, immár hat esztendeje. Ötéves fiuknak a Bence nevet adták, és nagy szeretettel nevelték. A kor szokásainak megfelelően, Hunóra asszony nemcsak a női dolgokhoz értett, hanem a fegyverforgatás tudományát is elsajátította. Már nagyon hamar, kislány korában kezdte az íjjászkodást, utána meg a többi fegyver kezelésének fortélyait gyakorolta. Íjjal ellenséget lenyilazni gyerekjáték volt a számára, de a tőrt és a kardot is biztos kézzel forgatta, mire férjhez adó lett, és nem egy támadóját küldte már a másvilágra. Vért ontani szórakozásból, vagy gyűlöletből, mint általában a hunok, ő sem szokott, csak önvédelemből ölt, ha úgy adódott. Pedig megtehette volna, hiszen a nagyúr neje volt és azt tehetett a szolgákkal, rabszolganőkkel, amit akart, de ő mindenkivel emberségesen bánt és csak egyet utált mindenkiben, de azt aztán nagyon. Az elpuhultságot megvetette, és ha valakiben ilyet vélt felfedezni, arra nagyon tudott haragudni. Ne gondolja azt senki, hogy az én hőseim csupa-csupa jó tulajdonságokkal felruházott, Istentől és jó szellemektől minden jóval és okossággal megáldott jó lelkek voltak. Á dehogy, hiszen emberek voltak, és embert hiba nélkül, fényt, árnyék nélkül, rózsát tövis nélkül nem találni. Megvolt mindegyiknek a maga hibája, például le se lehetne tagadni, hogy Hunóra néha tudott kegyetlen is lenni, ha a helyzet úgy hozta. Ezt csak azért mondom, mert a véletlen most is úgy hozta! Bár nem bánta, hogy férje ágyasokat is tart, mégis, valahogy ezt a kis kínai lányt nagyon nem szerette, nagyon a begyében volt neki. Olaj a tűzre, hogy épp az éjjel is, amint kitekintett szobája kínai színesüveggel díszített kis kerek ablakán, hát meglátta a férjét, amint épp azzal a kis idegen cseléddel enyeleg. Úgyhogy, reggel Estifényt (éjfekete haja után kapta ezt a nevet a hunoktól) holtan találták a sátor közelében. Szívét ütötte át a gyilkos nyílvessző. A holttest mellett annak két szolgálólánya sírt nagy keservesen, de Magúr ezt már nem láthatta, hiszen ő korán kilovagolt Abos, Tuma és Tegze testőreivel, hogy a szokásos ellenőrzéseket megtegye. Amikor megjött, rögtön megtudta, hogy ki volt a gyilkos, a nyílvesszőben a szajkótoll mindent elárult. Magúrnak nem volt kétsége a felől, hogy Hunóra ölte meg Estifényt. — Nem fért meg az a lány melletted? — kérdezte az indulattól elváltozott hangon, de visszafogottan. — Kend csak hallgasson! — sziszegte Hunóra. — Mindent elnéztem eddig is kendnek, de ami sok az sok. Mivé leszünk, ha így folytatja? Így is már mindenki megelőzött, csak a gyönyöröknek, a szórakozásnak él, miközben mások… — Miközben mások? — Miközben mások már a senyőségig vitték, ha nem tudná azt kend. — No és kik azok? — Hát kik? Hát nem tudja kend? Kölönte! Az a senki, az a kétbalkezes, elpuhult disznóhólyag lett a senyő! Hát rovást küldött kendnek, nem látta? (Kölönte hun uralkodó, kínai krónikákban Ojente-ként van feltűntetve, uralkodott 20 évet, kr.e 85-től Kr.e 65-ig) — Azt a rovást Hollókő írta. — Hollókő? Fűbe harapott! — kiáltotta most már indulatosan Hunora, hogy a szolgák is jól hallhassák. — Mert a sok dorbézolás megártott neki, a sok kínai kurtizán, az! Úszni a kéjben meg a mámorban, az. Magának is az lesz a veszte, ha nem vigyáz magára! — És kit érdekel? — Hát kit? Családja van kendnek, kötelessége van kentnek, ha család kellett! És itt vannak a római rablók a nyakunkon, ugyé no. Egy igaz jó senyője volt ennek a népnek, Bátor, aztán elpuhultunk, elromlánk, mint akiknek semmit sem kell már tenni, csak mulatni és élvezeteket hajhászni?! Mondja meg kend! Hát nem elvesztettük a csatát VuTu kínai császárral is öt éve? Oda lett háromszáz jó harcosunk, a buta, lagymatag és gyáva vezetők miatt. — No, elég már, no, aztán mért ócsárolsz ezért mindenkit? Hunóra! — Mért? Hát ez az, mért viselkedik úgy kend is, mint amazok? Ha rám hallgat, akkor most lehetett volna maga a senyő. De én hiába beszélek, itt már menyen minden veszendőbe, utolsók leszünk, ha így megy ez tovább! Magúr megsarkantyúzta a lovát és elvágtatott, nem bírta tovább hallgatni a vádakat, amelyekben volt ugyan sok igazság, de asszony szájából mégis sértőnek hatottak a szavak az ő számára. — Talán utolsók leszünk, mi? Hát nem vagyunk azok már? Na és Bátor volt a nagy senyő? Ő volt az ünnepelt hős? És ő nem hibázott sosem? Dehogynem, ej, dehogynem! Szerintem a legnagyobb hibája a nagy becsvágya volt. Menjünk, ugye és hódítsuk meg a világot, mert mások is azt teszik, mi miért ne tennénk? Na és aztán oda lett a nemzet színe-java. Megérte hősnek lenni? Megérte mi! Lett egy nagy-nagy országunk és nem volt már a nemzetnek fia, aki belakja, aki a lázadókat leverje. Szerezzünk nagy országot másnak, ez a mi bajunk, sokat fogunk, keveset markolunk. Már messze járt, de még mindig beszélt magában, három testőre, tisztes távolságból árnyékként követte őt.
Folyt. köv. |