Volt egyszer a Hófehérke,
Jól elment ő az erdőbe,
Elűzte a gonosz anyja,
Aki mostoha is volt az.

Találkozott vele törpe,
Heten voltak mind a heten,
Befogadták a házukba,
Mosogathatott is gyorsan.

Nem tetszett a nőnek mindez,
Az erdőbe ő is kiment,
Hogy megölje Hófehérkét,
Mert tükre szerint nagyon szép.

Mérges fésűt adott neki,
Hogy ő ingyen fölveheti,
El is ájult Hófi hamar,
Mentse meg őt, aki ha mer!

De a törpék megmentették,
És az ágyukra felrakták,
Megfogadta tüstént, máris,
Nem tesz ilyet többet, már nem!

Másnap persze de megin' jött,
Más ruhába átöltözve,
Odadta a fűzőt neki,
Hogy megfulladjon, és ne ki.

Törpék meglátták a fűzőt,
S levették a fojtó fűzőt,
Erős érzés hozzá fűzött,
S megkötötték a fúziót.

Almával jött harmadnapra
Megin' a rút, gonosz néni,
Meghalt szegény Hófehérke,
A mesét nem fejeztem be.

Siratták a törpék Hofkét,
Nem evett sem mást, sem dinnyét,
Üvegkoporsóba tették,
Had rohadjon, turistáknak.

Arra járt a herceg maga,
Szájában egy alma maga,
Becsókolt a sírkő mögé,
És felkelt a Hófe végre.

Házasodtak heted hétszer,
El is váltak szépszerénként.
Olyan rég volt a történet,
Hogy azóta ki is hűltek.

1999.VII.12.