Emlékek, Ti sok csodák, sok szépek,
nyughatatlanok vagytok, merészek.
Szívemet facsarjátok szüntelen,
örömkönnyel s bánattal nézhetek.
 
Csak háborgassatok kedvetekre,
méltón irigyelve legyek, tessék,
hisz megmondta a kedves jó atyánk:
Inkább több irigy, mint egy ellenség.
 
S ha nincs is jó szó abban a szívben,
legalább nem bánt, csak pislog bambán,
miért? És nem nekem? Én mondanám:
Mert a szerelem nem pénz s test, nem ám.
 
Zsák s folt, folt és zsák, ó hun bölcsesség.
Nem véletlen lett, csillagaink egy,
s minden mi bennem, benne ugyanaz.
Hála az Úré, az egyetlen egy
 
Keze nyoma, áldása s jósága,
hozzám, hozzá s hozzátok irigyek.
Okuljatok, térjetek jobb útra,
mert az élet több, nem csak elveszek.
 
De minek is cséplem én itt a szót?
Hangom nem hallatszik messzire el,
csak magamban osztom, mint vajmi bölcs,
boldogan és igaz szerelemmel.
 
Mélyen ide bent zakatol egy hang,
bársony puhaságával simogat,
Illata, mezőknek békessége,
örök-tavasz mely soha nem hervad .
 
Sóhajtozva álmodik a percben,
a napok, éveknek tűnő idők,
hiányzol kedvesem, hasit belé,
s a csend, a mélyből hangtalan felbőg.