Néha még …

Néha még elfog egy-egy furcsa érzés
régen a mindennapi vendégem volt,
ott benn még néha megmozdul valami
ma halkan kopog, valamikor tombolt.

Felcsavarom egy kicsit a rádiót
nem akarom a kopogást hallani,
nem akarok tovább már írni sem
a szavakat is belém kell fojtani.

Csak ülök itt kinn, a kerti kispadon
hazafelé szálló felhőket nézem,
egy kis felhő lesz majd talán lelkem is
veletek száll, ott fenn a magas égen.

Ma már mindennap éreztetik velünk
hogy mi vagyunk a társadalom terhe,
amíg élünk, csak a koloncok vagyunk
értékünk nő, ha fel leszünk szentelve.

Mint egy, ott az égen szálló kis felhő
megtudjuk, mily sok barátunk volt nekünk,
mert az is, kit csak alig ismertünk, már
mint kis gyerek, cseresznyét lopott velünk.