Nincsenek már vonalak,
Csak halvány, sejtelmes hegyek,
Körülvesznek, mint bástyák,
Vagy vigyázó őrszemek.
Nincs félhomály se rég.
-Egy órája, hogy beesteledett.-
Már a pipám sem ég.
-Ez sem bírja a telet.-
Fölém tornyosul a nap halmozott hegye.
S én rovom rovátkáim arcom gödreibe.
-A füzetet nem én írtam tele.-
Valami idegen kéz alkotta a szavakat bele.
E sorokat, a tágulást,
A sötétben felsejlő arcokat,
A szorongást, a félést
És engem is pont e sorok alkottak.
Megalkottak, s el is veszejtettek rögtön.
-Átkukból nincs feloldozás.-
A hegyek koszorúja nekem már csak börtön.
-Egy soha véget nem érő látomás.------------
