Ha a csend eláraszt, és mind átjárja azt, mit nem lát a szem, csak kér.
Majd lassan átitat, mint olaj, és vigad s bár lelke mint csatatér.
Utat vág, kireped s kicsordul a kenet, lángok közt, de hazaér.

Talán, de lehet nem, ámbár nyitva a szem s néz, de nem lát, tapogat.
Mert keres magának, mert vannak más utak, követve tolvajokat.
Nevetve, boldogan, bólintva gondtalan, a mámortól hujjogat.

Átkot szór, szidalmat, vádat szít, mutogat, tőrbe csal, és tőrbe dől.
Mert ha rá sújt a kéz, s igazságot idéz, szívéből harag ömöl.
Bosszú, élet és vér, ennyit követel, kér, igazságért az ököl.

Vagy jobb, hálát talál, reményt, és mennybe száll, és a könnyű keresztet.
Mi elvezet oda, hol az élet csoda, és nyereséghez vezet.
Olyan tanmese ez, ami boldoggá tesz, és minden rosszat befed.

Ha a csend eláraszt, és mind átjárja azt, mit nem lát a szem, csak kér.
Majd lassan átitat, mint olaj, és vigad s bár lelke mint csatatér.
Utat vág, kireped s kicsordul a kenet, lángok közt, de hazaér.