[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 343
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 343


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Kiürült palackok 4/2.
Ideje:: 11-20-2012 @ 05:52 am

Már nem akart normális életet élni. A valamikori értelmes dolgok akarása kihunyt belőle. Akkor, amikor közel egy évvel elbocsájtása után egy részeg pillanatában lekevert egy pofont Edithnek, így kívánva lezárni a kettőjük közötti szokásos vitát. Az asszonynak azt a tekintetét sohasem felejti el. Nem volt benne félelem. Csak végtelen lemondás, szánalom. Ez lebénította. Lánya is látta, majd zokogva befutott szobájába, mint aki tudja, hogy vége van a számára legdrágább dolognak, ami létezik az életben. Ő megdörzsölte ütéstől sajgó tenyerét. Nézte az asszony felrepedt ajkát, ahogy sarkában egy vékony ércsík utat keres lefelé az állon, hogy aztán lecsöppenjen blúzára.  Akkor tudta, hogy vége. Vége mindennek. Delejezetten bámulta, ahogy a vörös folt szétterjed a hófehér textilen.

Másnap mikor kijózanodott, Edith elküldte. Nem vitázott vele. Nem vitt el semmit. Az fájt legjobban, ahogy lánya olyan vádlón nézett rá. Hogyan magyarázta volna el nekik fájdalmát, hogy 58 évesen nem kellett már senkinek, nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, és ezt nem tudta elviselni, feldolgozni? Utólag belátta, sokat tűrtek tőle. Edith korábban türelmes volt vele, próbált segíteni, megtett mindent, amíg bele nem fáradt abba, hogy helyrehozza a férfi régi kiegyensúlyozott életét, és vele korábbi boldog házasságukat. Úgy vélte, férje korántsem tesz meg mindent ezért, hamar feladja az álláskeresést. Nem lehet mindent a tolakodó fiatalokra fogni.

Thomas többször visszajárt, próbálta helyrehozni a dolgokat, de Edith nem engedett. Már nem hitt neki többé. Egyenes asszony volt mindig, előtte is volt kettőjük között hasonló perpatvar, de erőszakra akkor került sor először. Edith azt mondta, utoljára. Már nem szereti. Kiskamasz lányával sem tudta tartani a kapcsolatot. Ezt nem értette. Nagyon hiányzott neki, ahhoz már elég nagy volt, hogy megértse a változást, de ahányszor közelített hozzá, mindig azt mondta, hogy gyűlöli, amiért elrontotta az életét. Így mondta; elrontotta, mintha egy játékot tett volna tönkre.

A férfinak eleinte nehéz volt elviselnie, hogy családja számára nincs többé. Jó darabig időnként titokban visszajárt meglesni őket. A válás után fél évvel egyszer látta, amint egy számára ismeretlen férfi hazakíséri Edithet. Messziről leste, ahogy volt neje kedvesen beinvitálja a vendéget, aki olyan mozdulattal ölelte át egy pillanatra az asszonyt, mint aki már jól tudja, milyen formákat rejt a ruha alatt a meztelen test. Aztán mindennek mintegy nyomatékot adva megcsókolta. Az ő volt, szeretett feleségét! Bement az ő volt otthonába, az ő lányához…

Thomasban akkor végleg eltört valami. Tudatosult benne, hogy megszűnt korábbi élete. Már nem vádolt senkit sem. Ez egy irreverzibilis folyamat, és aki belekerül az örvényszerű sodrásba, az elveszett. Ez törvényszerű, de az már más kérdés, hogy aki túléli, miként dobja fel a víz a fuldoklót… Mivé válik, miután meglátta a sötét oldalt?

Más szemmel látott mindent maga körül. Minden korábbi életcélja, amely ahhoz az alapvető emberi érzéshez kötődött, hogy szeretett boldog családi légkörben élni biztos anyagi jólétben -, amely addig teljesen kitöltötte lényét, már lényegtelen semmisségé zsugorodott számára. Nem érdekelte semmi, közömbös lett a korábban fontosnak hitt dolgok iránt. Idővel megváltozott az értékrendje. Szüksége volt a pénzre, de nem azért, mint régen, hogy még nagyobb házat vásároljon, vagy újabb autót, hanem hogy megtankolja az öreg Fordot és a napi megélhetéshez szükséges ételhez, italhoz hozzájusson.

Partra vetett halként, kitaszítottként úgy gondolta, kilép a konvenciókkal terhelt emberi társadalomból, amelyben mindig meg kell felelni valakinek, vagy valaminek. Mi értelme az egésznek, ha ennyivel ki lehet siklatni egy tökéletesen boldog életet? Ő lenne túl gyenge? Vagy a nagybetűs bizonyult túl erősnek? Vagy a körülmények szerencsétlen áldozata csupán?

A metamorfózis furcsa módon hamar lezajlott benne. Bizonyos szempontból megkönnyebbült, mintha egy bilincset dobott volna le magáról. Megszűnt felelősnek lenni. Nem érdekelte, mit hoz a másnap, nem akart többet dolgozni, nem akart semmit a magáénak tudni, viszolygott a tulajdonjogtól. Nem akart mást, csak kilépni a világból, és kintről, sérthetetlenül – mert úgy sincs semmije, amit még el lehetne venni -, szemlélni, nézni az eltorzult értékű létet. Egy idő után taszította az a pörgés, amit az utcán élve mások életét figyelve látott. A normálisok, a társadalmon belüliek állandó megfelelési kényszere…

Persze, felszínes volt ez a perspektíva, de az átélt sorsúak empátiája volt ez. Sajnálta őket tudva, hogy korábban ő is hasonló normák szerint élte az életét.

 



Utoljára változtatva 11-20-2012 @ 05:56 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Samway
(Ideje: 11-20-2012 @ 09:14 am)

Comment: Olvaslak Ottó...kérem a következőt :)


Hozzászóló: hzsike
(Ideje: 11-20-2012 @ 05:59 pm)

Comment: Beletemetkeztem én is kedves Ottó. Jönnek szépen lassan a miértekre, a válaszok is.Ez a mindenkinek megfelelni vágyás, akarás, erre felkaptam a fejemet, annyira igaz, még ha nem is valljuk be, hiszen sajnos nagyon kevés az az ember, aki ma megteheti azt, hogy "csak" saját magának a maga által felállított mércének feleljen meg. Jól írsz, gördülékeny, "végig kell olvasni, mert jó" írás. Szeretettel:Zsike:)


Hozzászóló: pirospipacs
(Ideje: 11-20-2012 @ 07:59 pm)

Comment: Ahogy a pillanatok tönkre teszik az életet, úgy változik meg az emberben is az értékrend. Változatlanul remek írás. pipacs :)


Hozzászóló: Teru
(Ideje: 11-21-2012 @ 12:37 am)

Comment: Látod, megtaláltad az utat, kedves Ottó. Visszafelé, mert tulajdonképpen minden jó, minden rossz ott kezdődik. Hozd a többit, nagyon várjuk. Szeretettel, Teru


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 11-21-2012 @ 10:36 am)

Comment: Amikor ilyesféle emberi tragédiákról olvasok, eltűnődöm, ki is az igazi hibás ebben a történetben. Mert nem lehet elszigetelve nézni az eseményeket. A pofont- mert az tényleg hatalmas hiba, de ugyanakkor ott a miértje is, a végletekig szétcincált, elkeseredett ember, a feleség döntése, miszerint a "más" nyomorát ő már nem cipeli tovább, s csak ürügy az a rossz döntés, a pofon... A világ a hibás. És az a borzasztó, hogy talán egy maroknyi ember jelenti a világot. Hiszen, talán meg is lehet nevezni őket. Az ő kapzsiságuk juttatta idáig családok millióit. Csak tenni nem lehet semmit. Vagy talán ezt, amit Thomasz tesz. Hogy kilépni ebből a világból, dacosan, hátra sem nézve. De a mókuskerék nagyon nehezen enged.


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-21-2012 @ 02:01 pm)

Comment: Örülök neked Sam bátyó! A folytatásra még várni kell, amíg az első le nem fut... ;-)


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-21-2012 @ 02:04 pm)

Comment: Köszönöm kedves Zsike, nagyon örülök a véleményednek! Sajnos ez a megfelelni vágyás napjaink egyik viselkedési, életviteli torzszüleménye, amelyről alapjában véve nem az egyén, hanem a társadalom tehet.


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-21-2012 @ 02:06 pm)

Comment: Köszi pipacs, örülök, hogy tetszik! Remélem a végén is ez lesz a véleményed...!


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-21-2012 @ 02:10 pm)

Comment: Kedves Teru, ígérem, jön a többi is! Az én utam az kicsit másfelé visz, de nem tudnám meggyőzödéssel kijelenteni, hogy már megtaláltam volna a végső, vagy akár a mostani helyes irányt is. Tapogatódzom, mint maci a málnásban! ;-)))))


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-21-2012 @ 02:14 pm)

Comment: Nagy igazságot mondtál drága Andika! És való igaz, bennem is mocorog talán hasonló gondolat is, mármint ami a világból való kilépést illeti. De ez megmarad elvi szinten, mivel hála istennek boldog kis családom van, ami kizárja ezt. De! Egyben be is börtönöz bizonyos korlátok közé. Majdnem beleírtam a történetbe, de aztán kihagytam; Janis Joplin aranyköpését: Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni!


Hozzászóló: mickey48
(Ideje: 11-23-2012 @ 10:09 pm)

Comment: Változatlanul érdekes írásodat kíváncsian olvasom tovább. Üdvözlettel - Miki


Hozzászóló: naiva
(Ideje: 11-24-2012 @ 12:04 am)

Comment: Elgondolkodtató ez a fejezet is Ottó, bölcsen írsz. Beugrott a "civilizáció" szó, és magamban kissé gúnyosan, cinikusan elmosolyodtam... Bevallom, néha én is szeretnék neki hátat fordítani, lerázni minden kötöttséget, és szabadon élni. ( A másik szó, ami beugrott nekem, a "hippi" volt):) Szimpatikus nekem ez a te Thomasod, pofozkodása ellenére is. Puszi:))


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-24-2012 @ 10:19 am)

Comment: Én pedig örülök Miki, hogy továbbra is sikerül fenntartani az érdeklődésedet! Ez lehet egy alkotó legnagyobb sikere! ;-)


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-24-2012 @ 10:24 am)

Comment: Ugye Zsuzsi, hogy jó fej ez a Thomas? ;-) És csak óvatosan lehet bánni ebben a szituációban a konvenciók elutasításával, mert egy bizonyos határ után - szerintem - akár mesterkéltnek is hathat a történetben, ha túlságosan átcsap a másik oldalra. Mert hát azért valljuk be, alapvetően a hajléktalanság kiváltó általános oka sokszor minden filozófia nélküli, csak jön okozatként egy rossz sorsból és gyengébb jellemből.


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 11-24-2012 @ 01:58 pm)

Comment: Ahány ember, annyi sors, és el sem tudnánk képzelni, hogy mennyire váratlanul, és hirtelen kerülhet valaki ilyen körülmények közé. Hibást keresni is felesleges, hiszen alapvetően a kiindulási pont az, ami kivédhetetlen a mai világban. Talán majd az unokáink már képesek lesznek felkészülni ezekre a sorsfordító helyzetekre, de a ma 50 feletti korosztálynak ez a lehetőség nem adatott meg. Nagyon tetszik ahogy láttatod az eseményeket. Szeretettel Anna :)))


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-25-2012 @ 10:17 am)

Comment: Örülök, hogy ilyen optimista vagy drága Anna! Majd az unokáink...! Úgy legyen! Néha attól tartok, akkor még rosszabb világ lesz, de ne így legyen! Az biztos, a mostani útirány nem sok okot ad a jövő szebb reményére... Az viszont igaz, minél többen hiszünk benne, annál nagyobb az esély arra, hogy 100 év múlva kevesebb ember fog az utcán élni.


Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 11-25-2012 @ 08:00 pm)

Comment: Rendkívül erősen (bár rejtve, a korrekt történetbe fonva) vezeted a történetet, Ottó. Miután a rosszsors már kibe kevésbé, kibe már csontig beleharapott, mélyen átérezhető az írásod - mert jó, mert nem túlszínezett, de részleteiben, nyelvezetében nagyon világos. Kiváló írás. aLéb


Hozzászóló: soman
(Ideje: 11-26-2012 @ 09:56 pm)

Comment: Köszönöm Béla! Hát igen, az írás valahol egy kötéltáncos egyensúlyozása, lebegés képzelet és valóság között, könnyű túlfűszerezni. Nagyon kíváncsi vagyok, kinek hogyan változik a véleménye majd az utolsó rész után...


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.28 Seconds