Egy ideje nem sokat töprengett hasonló dolgokon. Úgy érezte, törékeny kreált lufi-filozófiája, és valós élete, ezért próbált mindig a pillanatnak élni, elfogadni a sors kimért esszenciáját ehhez a létformához. Megpróbált apró örömökből erőt meríteni a másnapokhoz.
Pénze hamar elfogyott, korábbi barátai és a haverok is, albérletből az utcára került, drága autóját lecserélte erre a lepukkant Fordra, amiben azóta is élt. Kerülték az emberek, de Thomas ezt egyáltalán nem bánta. Nem akart többé közel kerülni senkihez sem.
Mielőtt visszament az autójához, körbesétált a személyautó parkolóban, gondosan átvizsgálva az aszfaltot. Néha szokott találni elgurult aprópénzt, egyéb kiejtett értékeket. Bár erre a hajnali órák a legesélyesebbek, amikor még nem járnak körbe a takarítók. Miután nem talált semmit, szorgalmasan átnézte még egyszer a kukákat, de ott sem volt szerencséje, így beült az öreg Ford kombiba, elhajtott az augsburgi benzinkútig. Félreeső helyen parkolt le, hogy minél kevésbé szúrjon szemet bárkinek. A rendőrök látásból ismerték, toleránsak voltak vele, nem zaklatták, tudták, sok vizet nem zavar, nem bűnöző alkat. Nagy tapasztalatra tett szert a parkolók életét illetően. A kamionosokkal - akik mindenhol jelen voltak -, csak felszínesen haverkodott. Egyszer egy részeg lengyel belekötött és megkergette. Azóta betartotta a három lépés távolságot.
Jó alkalmazkodóképességgel rendelkezett, de erre szükség is volt ebben a rideg, sorstalan létben. Az autójában élt, a hátsó ülések helyén aludt szivacson, hálózsákban, mellette szegényes ruhatára, minden vagyona. Mindig az aznapnak élt, nem gondolt arra, mit hoz a másnap. Hogy mennyivel nehezebb télen, a hidegben. Éppen kellemes volt az idő, langymeleg kora nyári délután. Igazi túlélő lettem – futott át az agyán, miközben a szemetesekben kereste a visszaváltható műanyag, és egyéb palackokat. Ebből szerezte bevételét. 25 centért váltották vissza darabját a bevásárlóközpontokban. Néha meglepően sokat talált. A jóléti társadalom pozitív árnyoldala, hogy ilyen értéket sokan kidobnak. Hihetetlen, néha milyen érdekes tárgyakat, apró kincseket talált a szemétben. A legnagyobb fogása egy arany nyaklánc volt, azért nagyon sok pénzt kapott. Pont azon morfondírozott, hogy aznap nem megy tovább - ez a kút valamiért igen jó lelőhely -, ott alszik, aztán majd hétfőn a városban beváltja a palackokat -, mikor egy durva hang megállította:
- Hé öreg, a múltkor világosan megmondtam, hogy takarodj el a területemről! Azt hittem megérted, hogy az utolsó figyelmeztetés volt! Úgy látom, nem értesz a szép szóból!
A hang gazdája fenyegetően lépett közelebb. Hát persze! Esett le Thomasnak és a rátörő félelemtől enyhén megremegett kezében a bot, amely segítségére volt a palackok kibányászásában. Arra a célra tökéletes, de fegyvernek kevésbé, ahhoz túl vékony, de különben is, ő nem akart senkivel sem fizikai összetűzésbe keveredni.
A múltkor azon akadt ki először, mikor látta, hogy megáll egy gyönyörű metálfekete, fullos C Merci, pont az a típus, mint amilyen az övé volt. Aztán fürgén kiugrott belőle ez a sötétarcú, szikár férfi, és csiptetős végű, praktikus műanyag célszerszámával nekiállt kibányászni a palackokat! Mindezt öltönyben! Való igaz, akkor is figyelmeztette, sőt kapott egy arcon paskolást is, amit akár pofonnak is lehetett volna értelmezni. Megijedt tőle akkor is, de aztán elfelejtette, mert ennek már két hete, azóta nem látta. Voltak konkurensei mások is, de azokkal nem volt probléma. Biciklis öregemberek, akik kikerekeztek lakóhelyükről egy kis nyugdíj kiegészítésre. Intettek egymásnak, néha szóba is elegyedtek, igyekeztek gyorsabbak lenni a másiknál, de ennyi, semmi fenyegetőzés, erőszak.
A sportos Merci ott parkolt a férfi mögött, aki most szabadidő ruhában volt. Megint rácsodálkozott az autóra, eszébe jutott, valamikor mennyire szerette a sajátját. Képes volt órákon át takarítani.
Thomas a kocsira pillantva meglátta saját tükörképét a lesötétített oldalüvegben. Szakállas, sovány, hatvanasnak tűnő fickó, aki az ijedtség ellenére sem tűnt valamiért mégsem hajléktalannak. Hiszen nem is az, legfeljebb hontalan. |