-         Hé öreg, nem figyelsz rám?! – A hang mintha a csillagokból érkezett volna hozzá.

Valami megcsillant a másik kezében. Thomas felpillantott, önkéntelenül hátrált egyet, de elkésett vele. Csak a lendülő kezet látta, aztán jött a reccsenés, és a heves fájdalom az arccsontjában. Megszédülve hátraesett, nem ájult el, vér borította el az arcát, fél szemét nem bírta kinyitni. Érezte, hogy támadója durván kicsavarja kezéből az imént talált üres palackot, amelyet addig olyan görcsösen markolt, mintha az élete függne tőle. Aztán még látta távolodni a fémbokszert markoló öklöt, amint újabb ütésre készül, aztán vége, filmszakadás.

Újra otthon volt, éppen hazaért este a munkából. Kislánya; Klaudia a szobában tanult, adott neki egy puszit. Mindennél jobban szerette. Későn született, már pont akkor esett felesége 39 évesen teherbe, mikor lemondtak a gyerekvállalásról. A terhesség, a szülés mégis minden gond, komplikáció nélkül zajlott le. Klaudia kicsit el volt kényeztetve, de ez nem látszott a kislány jellemén. Szófogadó volt, talán túlságosan anyás típus. Hiába mondják, a lányok általában apások, a kislánynak az anyja volt mindene. Igaz, Thomas sokat dolgozott, de szabadideje nagy részét a családjával töltötte. A férj ezután a konyha felé vette az irányt. Önkéntelenül nyelt egyet a sült hús finom illatától. Hátulról átölelte az asszonyt, szeretetteljesen megcsókolta a nyakát. Edith, mint egy doromboló macska, úgy dörgölődzött hozzá, miközben megkeverte a mártást. Hihetetlen, hogy annyi év után is vibrált körülöttük a levegő.

Később, a vacsora után büszkén mutatta kinevezését; részlegvezető lett az összeszerelő üzemben. Sokat jelentett számára a fizetésemelésen kívül az erkölcsi megbecsülés is. Szeretett az autószerelő gyárban dolgozni. Akkor kérte meg Edith kezét is, amikor odakerült. 27 éve…

Késő éjjel tért magához. Egy bokor tövében feküdt. Oda húzta be a férfi, mikor eszméletlen volt, ott senki sem vette észre. Pokolian fájt, lüktetett a feje, megalvadt vére összehúzta arcán a bőrt. Halkan nyöszörgött, egyelőre nem volt ereje sem megmozdulni. Érezte, ez a sérülés most nem olyan egyszerű, hogy képes lenne egyedül kiheverni. Kezét végighúzta arcán, fájdalmasan felszisszent, mikor a nyílt sebhez ért. Kórházba kell jutnia! Feltámadt benne az életösztön. Meg valami más is. Volt felesége ápolónő, hátha…

A parkoló elhagyatott, ligetes része mellett megállt egy autóbusz. Thomas hallotta a buszajtó sziszegő nyitását - egy pillanatra remény támadt benne, hogy lesz kitől segítséget kérnie -, aztán rémület hasított belé, amikor meghallotta a szomszédos nagyváros focicsapat nevének üvöltő kántálását. Részeg fiatalok tódultak ki dolgukat végezni. Valaki közelített felé, próbált még beljebb húzódni a bokor alá, hátha sikerül észrevétlennek maradnia. Mikor elérte a vizeletsugár, ösztönösen hátrébbmozdult. A dülöngélő fiatalember első ijedtségében felkiáltott: - Mi az a …! Aztán elfojtotta hangját és dühösen belerúgott a fekvő alakba. Először a testét középtájon, majd a fejét vette célba. Akár egy focilabda...

Mintha kedvenc csapatának elszenvedett vereségét akarta volna dühödten kárpótolni. Pár rúgás után többet nem mozdult a test. Megszűnt a reflexszerű rángatódzás is. Ettől mintha tisztult volna zavaros tudata, bár korántsem mérte fel tettének következményét. Ösztönösen körülnézett, nem látta-e meg valaki - a busz dudaszóval hívta vissza az utasokat -, de nem vett észre senkit a közelben. Visszaérve elvegyült a többiek között, egyik haverja nyújtott felé egy sört, elvette, egy slukkra kihúzta, hangosan felböfögte a visszatoluló szénsavat, eldobta a kiürült üveget a bokrok közé, aztán csatlakozott a részeg gajdoláshoz.

Mikor elindult a busz, még egyszer visszanézett, majd megrázva fejét, felállt, vasalt bakancsával ütemesen dobolni kezdett a padlón. Nemsokára mindenki csatlakozott hozzá. Felemelő, semmihez sem hasonlítható eufórikus érzés kerítette hatalmába, ahogy a sok láb egyszerre dobbant. Mintha valóban menetelnének egy új világ felé. Végighúzta tar fején kezét, majd előrelendítve belekezdett a Waffen SS indulójába. Az „Erika” harsogásától beleremegett a busz oldala.

* * * * *

Ez lehet akár utószó is: Bár a cselekmény a szerző képzeletének a szüleménye, a történet szereplőinek külső megjelenítését a való életből formáztam, csak a tulajdonságokat aggattam én rájuk. Láttam az utak vándorát, aki autójában élt, és üvegeket gyűjtött, és a szintén palackra vadászó jólszituált, öltönyös fazont is, aki egy Merciből kipattanva járta körbe a kukákat. Sajnos az újnáci focidrukker is nagyon valóságos alak. Többször próbáltam a történetet „happy end”-re megírni, de sajnos mindig ide lyukadtam ki, amit végül is én egyáltalán nem bánok. Az üres és a kiürült palackok között is milyen nagy különbség van! Nem mondtam el egy csomó dolgot, mint pld. hogy az öltönyös fószer tulajdonképpen csak kipróbálni szerette volna az újonnan szerzett bokszert, aztán eredetileg el akartam még mesélni a vasaltcsizmás focidrukker aznapját, de Thomas volt feleségének arckifejezéséről is szerettem volna írni, amikor a kórházban megmondják neki, kit takar a fehér lepel… de aztán maradt ennyi, mert úgy éreztem, néha a kevesebb több lehet, de legalábbis pont elég.  

2012. November