ahogy piszkafára cserélt őzike termetet,

szegény Márta, szegény! Voltál, mint fellegek tánca,

voltál, mint eső, voltál, mint szél, hó, voltál

minden, mi minket életben tarthatott!

Szegény Márta, szegény! Negyven évet áttáncoltál,

s nem értél ide, hogy lásd: én, fiad, már fény vagyok.

De fényem legszebb rózsája mégis a te lángod,

szegény Márta, szegény! Mért nem bírtad picit tovább?

Most együtt futnánk e felgyújtott világot,

s egymásból marnánk valami éltető csodát.

Szegény Márta, szegény! Lesz, kiben nékem marad szikrám?

Bárhogy is, de vágyom egy szebb, élhetőbb világra,

hol az anyák örökké élnek, vérem nem haragszik rám,

s egy élet többet ér, mint gyertyák, mint fellegek tánca.