Lüktető szívembe álom dala,
végzetem előttem megtörve áll,
szürke hamu teljesen betemet,
romokban van a világ.

Nem vagyok én haszonállat,
csak egy szegény firkáló alak,
kit félre lök és eltipor minden,
ami előre halad.

Gyolcs lelkemen átvérezve,
céltalanul leng a szélben,
néhány lábnyom a végtelenben,
magányra ébred.

Két kezemben kék kupacok,
csak egy szójáték az élet,
távolodó tejfehér szemek,
koporsókról regélnek.

---

Csapongó szavak, élettelen képek,
sebekkel tarkított gyönge kezek,
eltörött tollak, összefirkált papírok,
sivatagban élő elme.