Tóth Eszter:

A Játék

         „Az életben egyetlen komoly dolog van: a játék.”
                 Havas Tibor

1

 A dárda a bordáim közé fúródik. Az ütés ereje csaknem a földre dönt. Iszonyú fájdalom hasít belém, de összeszorítom a számat, nem ordíthatok. Kirántom a mellkasomból a dárdát, és magam mellé hajítom. Aztán sarkon fordulva tovább ügetek, az oldalamon csorog a vér. Az aréna felzúg, taps és huhogás hallatszik. Még valami mosolyfélére is telik tőlem.
Valakinek szólnom kellene, hogy megbolondultam.

2

 Szerettem hallgatni, ahogy a fiúk játszottak. Esténként átjött a szomszédból Nandez, a fiam chilei barátja – nemrég még olajos szemű, barna kisfókára emlékeztetett, mára nagyfiú –, és befoglalták a számítógépes sarkot, valami netes kvízjáték okán az izgalom hangjai, nevetés és az egymásnak adott pacsik csattanása töltötte be a szobát. Ahogy a kanapéról egy filmet nézve vagy épp egy könyvet olvasva fel-felpillantottam, nem állhattam mosoly nélkül ezt a lelkesedést, ilyenkor mindig az volt az érzésem: nem egy, hanem két fiam van.
 Előfordult, hogy engem is bevontak, főleg irodalmi kérdéseket hajigáltak felém – „de gyorsan, anya!” –, amikre többnyire tudtam a választ. Néha közelebb sétáltam, hogy lássam is a kérdéseket. Volt itt mindenféle: történelem, földrajz, de matematika, sport is. Hogy a zömére tudtam volna felelni, felbátorított, és egy szép napon azon kaptam magam, hogy a gépnél ülök, és egyedül játszom.
 Na, nem ám úgy, hűbelebalázs módjára! Először csak a robotokkal, hamar kiderült: őket könnyű legyőzni, lebutított állapotban kerülnek a próbajátékba. Miután szereztem némi tapasztalatot, vettem egy nagy levegőt és regisztráltam. Mi is legyen a nevem? Nandez és a fiam nevéből összebarkácsoltam a „Nador” szót, eredetileg Nádor lett volna, de valahogy lemaradt az ékezet. Láttam én, hogy vannak itt női és férfinevek, és később azt is, hogy lehettem volna fantáziadúsabb, de nem akartam, hogy mint nőre gondoljanak rám. Először is: nekem párkapcsolatból talán több is jutott, mint másnak. Van egy nem működő házastársi és egy működő szerelmi kapcsolatom, így alakult. Másrészt: ne azért támadjanak, mert nő vagyok – a hímsovinizmus néha nem ismer határokat. Persze ebből később félreértések is adódtak, nők férfinak néztek és próbáltak kikezdeni velem, olyan is akadt, aki egyenesen azzal jött, kan vagyok-e. Kandisz Nóra? – kellett volna visszakérdeznem, de a jó válasz mindig a lépcsőházban jut eszembe, ahogy Darvas Iván mondta.

3

 És élesben játszom. Mindig három ember vívja a csatát, akik először Magyarország térképén egy-egy megyét választanak maguknak, ez a bázis (a „vár”). A kérdésekre adott helyes felelet esetén a bázishoz más megyék csatolódnak, ez a játékos birtoka. Miután az egész országot felosztották, a „harcosok” megadott sorrendben egymás területét, sokszor várát támadják, és ha a feltett kérdésre helyesen és/vagy gyorsabban válaszolsz, mint a másik, tiéd a kiszemelt megye. Taktikát és stratégiát is kell alkalmazni, nem kizárólag a nagy tudású győz. Az ütközetet drámai hangeffektusok kísérik: kardpendülés, döndülés, jó válasz esetén egy kórus Halleluját énekel – mindez fokozza az izgalmat. Sokat lehet tanulni belőle és remek szórakozás.

 És játszom. A rangsort jelölő JEP-em gyorsan emelkedik. Ki hitte volna, hogy még ennyi mindenre emlékszem az iskolából? És rácsodálkozom, hogy mennyi mindent nem tudok, de megjegyzem a megfelelő évszámokat, helyeket, neveket. Néha a magyaros (irodalom, nyelvtan) kérdésre sem helyesen válaszolok, ez bőszít. Az olimpiás-sport-Forma1-es témakör távol áll tőlem, de ebben is szerzek rutint. 30-40 „csata” után játékostársaim előszeretettel érdeklődnek, hogy renick vagyok-e. Nem értem, miről van szó és utánanézek a gugliban. Meg is találom, e szerint renick az, aki több ezer játék után új néven regisztrál azért, hogy előnyt szerezzen az őt - új adatlapja alapján - gyenge kezdőnek nézővel szemben. Nem, nem vagyok renick. És egyáltalán ki az, aki több ezer játékot játszott? Elkezdem olvasgatni a bejelentkezettek adatlapjait. És tényleg: nem egy van, akinek játékszáma elérte a tízezret, sebtében kiszámolom, hogy a legrövidebb játékidőt alapul véve regisztrációja óta napi átlag 2 és fél órát játszott. Ha egy napot kihagyott, másnap 5 órán át – őrület! Kik ezek az emberek?

 És elkezdem figyelni a játékosokat.
Vannak a nagyon fiatalok, ők a csacskák, a „butákok”, főleg abból derül ki, hogy az utóbbi 20 évre vonatkozó kérdésekre nemigen tudják a választ és gyakran kiszállnak a meccsből a játék közepén. Aki otthon van a 70-es évek zenei világában, valószínűleg meg is élte azt. Akad, aki nagyon profi történelemből. A fiúk többnyire biztos kézzel döntenek sportkérdésekben. A nők pedig irodalomban.
És játékstílus alapján is lehet csoportosítani. Vannak a korrektek. Már rég leszedhette volna a váradat, de nem teszi, mert neki a játék a fontos – az ilyet csak becsülni lehet. Az ilyen nyertesnek szívesen gratulál az ember a játszma végén. Aztán van, akiről azt hiszed, hogy korrekt lesz, de mégsem. És vannak az elvetemültek, akik a várad mellé rakják a várukat, hogy mielőbb betámadhassanak. Az ilyenek aztán köszönés helyett gyalázkodó szavakat írnak az üzenő sorba, 
pityegtetik a gépet, hogy ne tudjál gondolkodni, elvonják a figyelmet. Ezekről listát készítek, feleslegesen, mert egyikükkel sem kerülök többé egy csoportba, csoda. Megjegyzi a szerver, hogy kikkel nem szeretek játszani. Ha-ha.
Kor szerint - ha hinni lehet egyes nick-neveknek - a nagymamától a 12 évesig bárki szóba jöhet. A fél ország apraja-nagyja itt nyüzsög.

4

Így telik el két hónap a nyárból, a fiúkat teljesen kitúrtam a szórakozásból, este már csak enyém a gép. Augusztusban a játék során egy különösen szemét kis takony alávaló froclizások közepette mindkettőnk (akik éppen játszottunk vele) várát elszedte, ez vitt rá, hogy egy másik néven is regisztráljak. „Vmiben nagy” lett az új nick, célja pedig, hogy az ilyen kis utálatos felbukkanása esetén nagylelkűen a gyengébbnek adhassam a területem. Ez a név is időnként visszaütött, volt, aki megrettenve kérdezte, hogy várfoglalásban – vagyis támadásban – vagyok-e nagy, pedig ugye ellenkezőleg.
 Szeptemberben, vagy 500 játszmán túl körbenézek egy kicsit a honlapon, és rábukkanok a Fórumban a Játékok 1.-re.  Vagy 200 topik van itt, mondjuk, a felébe naponta írnak. Sorra nyitogatom őket, nagy szemeket meresztek. Nyelvi játékok! Úgy érzem magam, mint a gyerek az ingyen édességboltban. Mennyei!
 Mindig is szerettem játszani, jöhetett társas, kártya, kocka, fejtörő, rejtvény, logikai, asszociációs, nyelvi – bármiféle játék. Amíg a fiam kicsi volt, jól elszórakoztunk. Most inkább a barátaival játszik. A férjem színész, a kedvesem író. Mindkettő nagyra tart és ragaszkodik hozzám a maga módján, de egyik sem játszik velem. A barátaim elfoglaltak. Hát most elámulok, hogy ilyet is lehet.
 Először is mássalhangzók száma szerint külön-külön topikokban vannak a mássalhangzóiból kitalálandó szavak. (Pl. g r l = gerle. Vagy „gurul”. Vagy „ugrál”.) Aztán vannak topikok, ahol magánhangzói alapján kell rájönni a feladott szóra, ez már nehezebb, és sok humoros, maga alkotta kifejezésre van az embernek lehetősége, fantázia kérdése. Vannak asszociációs játékok, ami a szó utolsó betűjével folytatandó; Gyurma, ahol az előző szó betűinek variálásával új szót kell létrehozni; Ország-város, Eszperente, Szóbővítő, „Két rövidből egy hosszú”, „4 betűs 1 csere”, „Idegen szavak és kifejezések”, „Könyvek lánca”, Szinonima és Ellentétek lánca, „Cnálosz”, mondatjátékok – mind-mind más ízű, illatú, finom-finom-finom!
 Kezdetben óvatosan egy-egy szót írok be, izgalmamban nem is köszönök senkinek. És jön rá a válasz! Innentől kvízjátékot nem is igen játszom. A nyelv széles spektruma, mély gazdagsága ragyog fel előttem, örömmel fedezem fel sokrétű szókincsem, hogy Dunántúlon töltött gyermekkorom és a szegedi főiskolás évek nem múltak el nyomtalanul, a pesti szleng, fiam és barátainak diáknyelve a sokat forgatott könyvekkel együtt mind hasznomra válik. Úgy érzem, méltó tagja lehetek ennek a kis közösségnek, amely egyszerre hagyományőrző és formabontó. És játékos. De kik is ők?
 Hamarosan kiviláglik, hogy a Játék 1. mozgatórugója egy nő, gyors felfogású és pergő nyelvű. A nickje valami rémséges, elnevezem magamban Jégkirálynőnek. Jégkirálynő előtt mindenki hódol, a nők eleven eszéért, a férfiak incselkedő szavaiért imádják. Kicsit irigylem tőle ezt a könnyedséget, ahogy pár szóval és szapora nyelvöltögetéssel (: P) fel tudja csigázni a férfinépet, nekem ez sosem volt sajátom. Amíg ki nem derül, hogy én is nőnemű vagyok, érdeklem őt (még külön üzenetet is küld nekem), utána már nem.
 Jégkirálynő legszenvedélyesebb alattvalója Lord Bemenet. Szabályszerűen kikészül, depressziós és ingerült lesz, ha sokáig távol marad imádottja. A legfurmányosabb nyelvi-logikai topikoknak ő a kitalálója. Ennek ellenére azt gondolom róla, hogy – bár adatlapja szerint 46 éves hímnemű - nem Férfi, állandóan lefele biggyedő szájakat : ( tesz a nyavalygó megjegyzései után. Egy beszélgetős topikban később azt olvasom, hogy másnap este focizni megy. Talán mégiscsak férfi. Nofene.
 Aztán itt van Grabowski. Valószínűleg ő játssza legrégebben ezt a játékot, egy csomó topik gazdája. Ő is Jégkirálynő bűvöletében él, de az udvarlás jogáról lemondott Lord Bemenet javára – ő szinte némán sóvárog. A játék során többször felhozza a „háj”, „súly” szót és ismer egy régi tévésorozatot, így őt 50-60 közötti, kopaszodó, szemüveges férfinak gondolom, termetes pocakját kinyúlt, barna pulcsival álcázza, arcán örökös Buddha-mosoly. Bölcs és higgadt, a többiekkel szemben kicsit apai – ez az első benyomásom.
 V-né Ilcsi is stabil csapattag, szintén több topikot hozott létre. Egy mondatos játékban elejti, hogy a lánya továbbtanulni készül, így ő 40-50 között lehet. Az élete rendezett, csak reggel játszik egy-egy órát, de azt szigorú következetességgel. A két kutyáját (szintén fix) addigra nyilván megsétáltatta, és a játék után nekiáll a házi munkának. Kicsi, telt, rövid-szőkének képzelem, ő is folyton mosolyog.
 És van még Csevegő20, aki nem húsz – ahhoz túl nagy az ismerete –, de látszani annak szeretne, aztán KéteS, aki talán Erdélyben ül a gép előtt, mindenesetre női mivoltát meghazudtoló, vaskos székely vicceket ír az Anekdotás topikba. És van nekünk Ősvirradatunk is, akiről kezdettől fogva sejtettem, hogy nő, de Rituka22 nagyon meglepődött, mikor kihúzta belőle. He-he. Így jár az, aki arctalanokkal kacérkodik.
 Aztán még be-benéz Rózsa36, Játsszálmég!, Babarózsa (akiről egy mondatos topikban kiderül, hogy „szomorú, szőke, fiatal lány” – ugrunk vigasztalni), Pig69, és a Játék 2.-ből is néha átjön pl. NagyMargó vagy Csacsika30, aki a nevével ellentétben egyáltalán nem bugyuta, sőt – de nem is 30, mert a Könyvek láncába olyan köteteket ír be, amikről egy mai harmincas még hírből se hallott. Sakkos is napi játékos, ő vélhetően külföldről ír, vagy csak simán angol billentyűzete van, ez - a hosszú magánhangzók hiánya miatt - mégiscsak furcsa egy magyar nyelvi játékban, de senki sem teszi szóvá.
Jó kis banda ez, szellemes-kellemes, olvasott emberek.

5

 És játszom. Először sután és sok hibát vétve - mert összekeverem a játékszabályokat -, aztán nagy lendülettel, továbbra is hibázgatva. Ilyenkor figyelmeztet az utánam jövő, ha pl. az „5 betűs 1 cseré”-ben kettőt cseréltem, vagy 6 betűsre változtattam. No problemo, kijavítom.
 A Könyvek láncába beírom kedvenc könyveimet: Hrabal, Vonnegut, Ph. Roth, Ch. Bukowski, Ulickaja, Iwaszkiewicz, Bulgakov, Márquez egymás után bekerülnek; a magyarok közül Nádas, Szathmári István és Sándor. Miről ismerni meg valakit, ha nem arról, kiket olvas? Néha beírok egy-egy könnyebbet is, ne higgyenek már valami kultúrsznobnak. Visszapörgetem az eddig összegyűlt 8600 kötetet (kész könyvtár!), nagy része ismétlődő klasszikus, rengeteg Jókai, tőle csak a kötelezőket olvastam, nekem ő valahogy kimaradt. Ez nem értékítélet.
 Reggel alig várom, hogy mindenki leléceljen, már ülök is a géphez, V-né Ilcsi addigra sorra vette a topikjait és néhányat udvariasságból másoktól is, nagy élvezettel megfejtem a feladványait, sokáig piszmogok a Játék a betűkkel-en (egy megadott szó betűiből a lehetséges legtöbb szót kell kirakni, egyszer 210-et sikerült!). Elrohanok bevásárolni és összeütöm az ebédet. Közben Csevegő20 beírja a „Két rövidből egy hosszú”-ba: máz-lista, Grabowski az 5 magánhangzósban az „i u a i a” feladványra: fityulaipar, Lordnál senki sem tud jobb gellert adni az Asszociációs vagy a Szinonima szóláncnak, este pedig Virradat és Izsáki külön elvonul röhögni az én „szatír-ikon”-omon, igazándiból nem értem, miért akkora poén, de jó érzés, hogy megnevettettem őket. Egyfolytában fülig ér a szám. Lubickolok a szavakban. Az élet csupa öröm.
 Bármerre megyek a városban, szavakat elemzek, gyűjtök. A hirdetőoszlopokat csak azért böngészem, hátha van rajta olyan szó, ami mehet a 6 vagy a 7 mássalhangzósba (ilyeneket a legnehezebb találni). Különleges szavakat keresek egy újságban (elfelejtek leszállni a buszról). A kisföldalattin kiszúrom a Peronőr táblát, p r n r lesz majd feladványként, kifejezetten Grabowskinak szánom, akiről úgy sejtem, pesti. A Széchenyi-fürdőben meglátom a „halpedikűr” feliratot, ez is érdekes, jó lesz valamire.
 Grabowski észreveszi, hogy szeretem a hangulatfestő szavakat („kandikál”, „poroszkál”), külön topikot nyit „Különleges jelzők, melléknevek” címmel, úgy érzem, direkt a kedvemért – szeretném homlokon csókolni. Gyorsan összeírok vagy tízet, hogy legyen tartalékom: hányaveti, csélcsap, kelekótya – ízlelgetem a kifejezéseket, micsoda fantáziája, gazdagsága a nyelvnek! Most fedezem fel, hogy a „bolond”, „hülye” szavaknak legalább annyi a szinonimája, mint a „megy”-nek, pedig erre – egy felmérés szerint – 37 kifejezésünk van. Kaland az élet. Jó magyarnak lenni.

6

Így múlik el az ősz. Már új topikot tervezek (Grabowski – V-né Ilcsi – NagyMargónak küldeném tesztelésre), amikor történik valami. Lord megsértődik, mert megfejtek egy szóláncot, amit ő megfejthetetlennek ítélt. V-né Ilcsi zokon veszi, hogy tréfásan újítani akarok az egyik topikjában. Jégkirálynő pedig azért haragszik meg, mert egy pontatlanul fogalmazott játékszabály kapcsán rámutatok: a tulajdonnév is főnév. Úgy látszik, ez itt kötözködésnek számít. Mit is jelenthet másoknak ez a játék? – vagyok kénytelen megkérdezni magamtól. Hosszasan töprengek, míg eszembe villan Vonnegut könyvében a merkúri „teremtett lények” kommunikációja, ami két üzenetre szorítkozik: „- Itt vagyok! Itt vagyok! Itt vagyok!” – közli az első. És erre a válasz: „- De jó, hogy itt vagy! De jó, hogy itt vagy! De jó, hogy itt vagy!”
 Soha többet semmi hibára nem figyelmeztetek, a vicceknek vége – fogadom meg magamban, de késő. A háború elkezdődött, csak még nem tudok róla.
 Majdnem egy egész nap eltelik, és senki sem lép be a játékba. Estére Izsákit látom, az angolos részlegen buzgólkodik, ahová én bizonytalan angoltudásom miatt sose jártam. A topikok végén utolsó üzenetként mindenhol az én nevem, már minden szóba jöhetőt megfejtettem. Unatkozom. Ekkor jut eszembe a kvízjátékban használt alteregóm, „Vmiben nagy”, egy másik böngészőn keresztül behozom az oldalra – miért is ne játszhatnék önmagammal? Sajnálom ugyan a jó kis feladványaimat, amit magam fejtek meg, de kerül helyette még jobb, a Gyurmában meg kifejezett előny, ha saját gondolatmenetemet követve alkothatok új szót. Később meg is zavar, ha néha valaki beszáll harmadiknak, el van rontva a játék.
 Reggelre V-né Ilcsi beírja a „Különleges jelzők”-höz: „pimasz”. Ugyan mitől különleges ez, próbálom megfejteni, igaz, a hangzása... Aztán rájövök: ez nekem szól. „Álnok” – hajítja felém Lord a következőben, „szutyok” – folytatja Ilcsi, és a Játék a betűkkel-ben olyan szót ad fel, amiből alig lehet valamit kihozni. Elhatározom, hogy nem lövök vissza, csak szép szavakat gyűjtök és írok feladványul („szivárvány”, „kulipintyó”), Nador vagyok, a kezes bárány. Grabowski egy kifejtős topikban feladja a „cinikus” és a „lekezelő” szavakat, engedelmesen leírom a jelentésüket, ez mellétalált, egyik sem vagyok. KéteS begépeli a Mondásokba: „Ha valaki ok nélkül bánt, adjál rá okot a köcsögnek.” Bólogatok, míg le nem esik, hogy ezt nekem szánta. De kit bántottam? Mivel? Talán a nevemben valaki durva üzenetekkel bombázza őket? Jégkirálynő szervezkedik, mert félti tőlem a birodalmát? (Tőlem?!) Megfejthetetlen.
 Napokig tart a hajsza. Minden réginek van hozzám egy kihegyezett szava, persze megfelelően elhelyezve. Megállom, és nem adom fel megfejtésre se a 6 mássalhangzósba a „cápatámadás”, se a 4-esbe a „vérszag” mássalhangzóit, helyette „csúcsragadozó”, „akusztika” kerül be. Csúszkál a tenyerem nedvességétől az egér. (Elfelejtek tejet venni.) Az „Állatos-növényes közmondások”-ban Grabowski még csillapítani próbál: „Elefánt a porcelánboltban”, olvasom, és a „Család fekete báránya” (miért is?) – de a többiek már belelendültek: „Felvette a nyúlcipőt” – célozgat KéteS, és ami szíven üt, vele nevetgél V-né Ilcsi is (ez ugyanaz az Ilcsi, aki meghatódott az én „őszidőtájt” szavamon?): „Útilaput kötöttek a talpa alá”. Csak szeretnétek… Többet nem nyitom meg ezt a topikot. Pedig beírhatnám, hogy „Darázsfészekbe nyúlt” vagy „Csahos kutyák nem farkasok”, de nem akarom hergelni őket. „Lószar” – vágja oda KéteS játék közben az Asszociációs szóláncban, először azt hiszem, a trágársággal kérkedik, tette ezt máskor is, küldök neki egy szmájlit : ), aztán rájövök, hogy rám értette. Hogyan keveredett ő is ebbe a cirkuszba? Aztán óvatlanul megnyitom az egyik Mondatosdit, ahol megadott szóval kell mondatot alkotni: K Ö Z U T Á L A T, olvasom. Ez már sok.
 Égő szemekkel megyek a konyhába, fiam barátja, Nandez éppen indulni készül, nagy elbámulással néz rám, lábát váltja zavarában. – Mi a baj, anya? – kérdi a fiam, mikor becsukta mögötte a bejárati ajtót. És én elsorolom az összes érthetetlen sértést, hogyan akarnak kikészíteni, elzavarni – kissé zagyván hangozhat, mert rendezetlenül bukik ki belőlem –, majd az asztalra borulva zokogni kezdek. A fiam fölöttem áll, fejemre teszi a kezét: – Anya, ne játssz ezekkel a szemetekkel!
 De nem, nem, nem! Ők nem gonoszak (hogy is lehetne valaki az, aki az „ártányhurka” és „csigacsalavér” szavakat kitalálta?), csak megtévedtek, elkapta őket a gépszíj, de majd ha látják, hogy én nem haragszom…
 És tényleg, másnap kapok néhány elismerő szót: „golyóálló” írja be valaki, és „Kemény fából faragták” – szögezi le V-né Ilcsi. Még egy szép Fekete István-idézetet is beír az őszről, elege van, szóljon már másról is a játék. Hálás vagyok neki érte, dicsérem a választását, ez a többieknek új támadási felület: „enyv – nyálka” – reagál egyből KéteS, „bogáncs” – így Lord Bemenet. Grabowski ismét új topikot nyit, a „ragad” szó jelentéseit elemzi, nyilván arra céloz, hogy náluk „ragadtam”. Minden szó fájdalmat okoz, megaláz, de nem adhatom fel, válogatottan szép szavakat írok be megfejtésre („szárazdajka”, „imádnivaló”, „golyhó”), ahová lehet, szmájlit teszek – ez csak olaj a tűzre ellenségeimnél.
 Ha nem a gépnél ülök, hát keringek körötte – olyan ez, mint a fájós fog szívogatása, vagy mint amikor az ember, bár nem akarja, mégis nézi a horrorfilmet, a vonzó iszonyat. Mazochista lennék?
Egyszer egy régi, Attilka nevezetű barátom így fordult hozzám: – Téged mindenki szeret, de neked semmi sem elég. Akkor Majakovszkij jutott eszembe, akinek lelkében – Lili Brik szerint – „telhetetlen tolvaj lapult”, mindig azt akarta, hogy az szeresse, aki nem szerette, az olvassa, aki addig nem olvasta. Erről lenne szó?
 Grabowski egy összetett szavas játék végén kihozza: „nőállat”. Ez már nem normális. Hogy én ezt olvasom. „Aréna” – állapítja meg V-né Ilcsi az „Idegen szavak”-ban, mintha azt mondaná: térjetek észhez. Az „Időmérő” nevű játékos átalakítja a nevét, és I.ő.é.ő-ként tér vissza. Istenem, mindjárt itt a világvége, én meg ezekkel hadakozom.
 Egyik délután szokatlan nyüzsgés, egyszerre négyen is beléptünk: Rew, akinek mintha láttam volna már itt a nevét, Csacsika30 a Játék 2.-ből és Tökmag, aki még sosem járt itt. A vérszagra, ölni gyűltek ők is? Szorongva kezdem velük a játékot, míg fel nem ismerem: épp ellenkezőleg, barátok ők, engem védeni és velem játszani jöttek – hogyan szerezhettek tudomást az itt folyó hirigről? Felfoghatatlan. Élvezem velük a szóváltást, Rew különösen erős és talpraesett nőnek tűnik, a „kolumná”-ra „remittendá”-t ír (vagyis nem ismeretlen előtte a lapkiadás szaknyelve), és amikor a „kutyaütő” kifejezést magyarázom – egyesek direkt nem akarják érteni – Varga Domokos „Kutyafülűek” könyvcímével párhuzamot vonva, hamarosan válaszol: „Ez a könyv a szívem csücske!” Nagy-nagy hálát érzek, de nem merem egy szmájlinál többel kommentálni, mert Lord és csatlósai egyből lenyálasoznak.
 Estére Nadort aludni küldöm, és „Vmiben nagy” alteregómmal térek vissza. KéteS egyből rám csap, és vagy egy órán át önfeledten asszociálgatunk – hát ilyen jól el lehet szórakozni az utált Nadorral, ha nem tudod, hogy ő az, gondolom némi elégtétellel. Baljós előjel, hogy Grabowski, aki némán figyelte játékunkat, rögtön utána megkérdezi: - KéteS, itt vagy még? – De KéteS már kilépett. Valamit sejt az öreg.
 És ahogy egyre szorul a hurok, egyre jobban nő bennem a feszültség, nem, nem adom fel, keresem a szép szavakat („világegyetem”, „faillat”, „balga”), én leszek Magyarországon a legnagyobb szépszógyűjtő („varázsütés”, „meddőhányó”, „szentesül”), megmutatom a topikok ősbölényeinek, hogy ok nélkül bántanak, én csak adni szeretnék – és jön a hétvége, kedvesemnél is csak a számítógép előtt ülök, ő megadóan a falnak fordul és alszik, és később, szeretkezés közben elsírom magam. – Mi baj? – ölel át gyengéden, arcom a vállába fúrva alig bírom elmakogni neki: valami nincs rendben velem, azt hiszem, megbolondultam.
 És hazaérve épp csak lehajítom táskám-kabátom-cipőm, ülök a géphez, a Gyurmában – Nador és Vmiben nagy – játszom, Grabowski új magánhangzókat ad fel a Melyik szóra gondoltam?-ban: á-i-á – izgalmamban a konyhába rohanok, nem akarom látni, lábujjhegyen szaladgálok, míg Ősvirradat megfejti: „pávián”.  Kő esik le a szívemről, ez a dárda nem a végső, pedig Grabowski mintha a fejembe látna, még nem mondatott ki az ítélet: mániás.
 Másnap Grabowski tovább rémít: „titokzatos” írja az egyik topikban, tudom, hogy Vmiben nagy-ra, vagyis alteregómra érti. Mivel itt a játékszabály szerint az utolsó 2 betűvel kell folytatnom, beírhatnám: ostoba – de egyrészt nem írok becsmérlőnek minősíthető szavakat, másrészt nagyon is jó nyomon jár, ezért ráerősítek: „oson”. Egy másik topikban megtalálom a lebukás magyarázatát is: „óraműpontosság”. Igen, megnézte és felfedezte, hogy a tegnapi játékomban, a Gyurmában túl gyorsan jöttek a válaszok, ha két különböző személy játszik, néha 2-3 percet is kell várni a válaszra, mert ugye a másik félnek időbe telik, míg az adott topik játékszabályait végiggondolva megfelelő módon folytatja a feladatot. Két órán át reménykedem, hogy lesz olyan jó fej és nem kürtöli szét, marad a „mi kis titkunk”. Aztán belép Lord Bemenet. „Segglyuk” – vágja az arcomba. A kedvesem szerint nekem szép ánuszom van, és mivel ő nagyon ad az esztétikára, lehet neki hinni. Próbálok nem a Lord szőrös-szaros segglyukára gondolni. „Esetkocsi” – közli a következőben, és igen, ez betalál. KéteS (aki akarata ellenére játszott velem) véleményét jobb, ha meg sem várom.
 Még szötyögök egy kicsit, g r t l l – írom be az 5 mássalhangzós-ba, amit a mit sem sejtő Tökmag azonnal megfejt: „gratulál” – Grabowski tudni fogja, hogy ez neki szól, és őszintén gondolom. Csacsika30-nak a 3 magánhangzós-ban feladott ó-o-ő-jéből kihozom: „hókon lő”, persze ez nem jó – egy szónak kellene lennie –, de kifejezi a lényeget. „Futásod véget ér” – jut eszembe Hermann Kant könyvének címe.

7

 Kikapcsolom a számítógépet, lefekszem, pedig még csak délelőtt 11. A lelkem futball-labdányi tüzes gömbként forog a mellkasomban, éget, fullaszt, hányinger környékez. Magzati pózban fekszem órákig.
 Alkonyattájt a fiam új kislánnyal tér haza (a régivel vajon mi lett?), nyújtom felé a kezem a bemutatkozáshoz, a fiam elkapja a karom, és a fülembe súgja: – De anya, már többször beszéltetek a Timivel...

 Este megkérem, hogy mindkét nevemet törölje a játékból.

 Másnap körbesétálok a lakásban, és összeszedem a számtalan cetlit, amire szép szavakat gyűjtöttem, kukába vele. Nador halott, és semmi nem támasztja fel. A virágaim közül három cserép menthetetlenül elszáradt, azt is a szemétbe dobom. A nadrágom viszont, ami augusztusban nem jött rám, most kényelmes. Megvizsgálom az arcom a tükörben, a szám sarkában elmélyült a ránc, más semmi különösebb változás.

 Derűsen nézek a világvége elé.