Kata nem volt az a baba szépségű kisleány. De derékig érő haja meleg barna szeme úgy ragyogott ránk mint aki mindig boldog. Kis arcát a nevető gödröcskék tették kedvessé. Most azonban szomorú. Szemei nem ragyognak, arcán a könnypatak vág csatornát.
Elköltöznek.
Anyáék válnak, s nekik menni kell.
Egy új város új iskola idegen gyerekek. Itt mindenki ismeri őt szeretik is. De ki tudja, abba a nagy városba mi lesz.
Megjött az autó, indulni kell.
Szomorúan nézi a házat ahol eddig élt. Most már talán sosem fogja viszont látni.
Megérkeztek.
Magas házak minden oldalon… nincs mező, fák is alig.
Kiszáll az autóból, s leül a ház előtti padra.
Az emberek behordják a bútorokat. Anyja hívja menjen fel. Ő csak fejével int - nem. Majd ha minden fent lesz, s már senki nem zavarhatja meg fájdalmát.
Nézi az utcát… a másik oldalon egy tér látszik.
Gyerekek szaladgálnak a sivár füvön. Emberek sétáltatják kutyájukat pórázon.
Neki ez furcsa volt, náluk Bodri szabadon szaladgált az udvaron. Nem zavart senkit sem.
Na...végre indul az autó elmennek a pakolók. Most már nincs mese, jön anyu és felkell menni.
Kata ámulva áll meg az ajtóban. Hiszen az egész lakás elférne az otthoni nappaliba.
Hol lesz itt hely neki, s dolgainak? De anya már vezeti is egy kis kuckóba - ez a szobád - mondja. - rendezd be ahogyan szeretnéd - ezzel kimegy.
Neki is van sok dolga. Ő is rendezkedik. Holnap már iskola, anyának munka.
Kata neki fog, hogy kirakja a könyveit, iskolai felszereléseit. Beállítja laptopját. Ez legalább vele van. Így nem szakad el teljesen barátaitól. De nincs idő bekapcsolni, anya sürget mindjárt vacsora és még minden össze vissza van.
Megpróbál mindennek helyet találni de bizony ez nem megy. Így sok játék, baba, az ágynemű tartóba landol.
Mindegy, majd holnap iskola után hátha jobban átlátja a helyzetet. Most már éhes, fáradt, alig várja, hogy az ágyába kerüljön.
Ez a perc is elérkezett. Kata bebújik a jól ismert paplanja alá, s megpróbál aludni.
Igen ám...de az utcáról feljövő autók zajától, a fényektől nem tud. Náluk ilyenkor csend honolt a tájon, csupán néha hallatszott egy egy kutya ugatása.
Már virradni kezdett mire álomba szenderült. Fáradtan ébredt, de sietni kellett mert anya előbb őt viszi iskolába, majd ő megy dolgozni. S már itt is az iskola, kiszállás, indulás befelé.
Odabent sok gyerek… Ennyit még tán nem is látott együtt.
Mindenki kiabál szaladgál. Rá senki sem figyel. Még jó, hogy megjegyezte hová is kell bemennie.
A tanterem ajtajában megáll, s csak nézi a fiúkat leányokat. Milyen mások mint ő. Más ruhák más hajviselet. Most észre veszik... néma csend, majd egy fiú elé ugrik. Megcibálja foncsikba font haját s így kiállt – Ki ez a figura, hogy néz ez ki? Honnét jött az őskorból? - Erre aztán kitört a nagy nevetés.
Az egész osztály fetrengve kacag.
Kata csak állt, szeme újra megtelt könnyel. De akkor belépett az ajtón a tanító néni. Csendre intette az osztályt. S bemutatta Katát mint az új társukat.
Minden oldalról kuncogás hangzott fel. De a tanár néni erre már nem figyelt - keress magadnak helyet, s ülj le - mondta Katának, s neki kezdet az óra megtartásának.
Minden gyerek ült már, így csak az első padba tudott ülni. De nem is bánta. Így nem láthatta amit a háta mögött csináltak a gyerekek. Csupán érezte, hogy kenyér galacsinok esnek a hajába, hátának.
Nem szólt, tudta ő idegen… majd megszeretik.
Megszólalt a szünetet jelző csengő. Mindenki össze csapta holmiját s rohantak ki az udvarra.
Kata is ment utánuk… de már az ajtóban meglepetés érte. Egy paradicsom csapódott az arcába. Mindene csupa maszat lett. De senki nem ment oda hozzá...
Ő visszaosont a mosdóba megmosakodott. Igazából nem sikerült. De majd otthon.
Alig várta, hogy anyja érte jöjjön s végre megszabaduljon a megaláztatásoktól. De ez nem ért véget… Mikor anyja megérkezett a kocsival újabb gúnyolódás érte - nicsak a falusi kocsival jár. Biztos gróf kisasszony álruhában.
Anyja hallotta a csúfolódásokat, de azt mondta majd abba hagyják, ha megismerik. De sajnos hiába teltek a napok hónapok Kata élete nem lett könnyebb.
Minden nap új és kegyetlen játékot eszeltek ki a bántására.
Nehezen bírta már, senki nem segített rajta.
Árulkodni nem akart, tudta akkor még rosszabb lesz a sorsa. Anyja nem figyelt a panaszkodására. Neki is volt elég gondja az új munkahelyén.
Így magára maradt fájdalmával.
Az egyik nap mindennél kegyetlenebb megalázás után már nem bírta tovább. Bepakolt táskájába s elindult… Hazamegy nem marad itt tovább.
Kis arcán folytak a könnyek, nem látott semmit csak szíve fájt kegyetlenül.
Miért – miért bántják őt, nem csinált semmit.
Hirtelen éles fékcsikorgást hallott, de már nem érzett semmit.
Mikor felébredt hófehér ágyon feküdt… anyja mellette ült egy széken s keservesen sírt.
Apja az ajtóban állt, fejét fogta.
Kata megörült, ki akart ugrani az ágyból, hogy apja nyakába ugorjon, ám lába nem mozdult nem engedelmeskedett.
|
