fáradt szempár üvegre néz
párát töröl a ráncos kéz
rossz a tükör a kép hibás
benne nem én valaki más

nincs mosolyom hol a fényem
hát elvesztek el egészen
most születtem miképp lehet
eltapostam a negyvenet

elrohanó évek alatt
mindenem a múltban maradt
gyökereim idő vágta
koporsó vagy urna várta

ami kedves ami ragyog
kézen fogva fenn andalog
és én itt lenn dermedt csendben
őrzöm őket a szívemben

érthetetlen időörvény
sodor engem mentőmellény
nincs a lomha vén tutajon
de ha van is nem kutatom

zátony kacsint villám villan
és az élet tovaillan
törött tükör újra párás
nincs már a kéz nincs megváltás