Egy őszűlő gavallér

A tavaszi este visszaemlékeztet téged
rég elmúlt napok jutnak újra az eszedbe,
és egy reggel majd a szíved is arra ébred
már mások állnak sorba, ott a te helyedbe.

Pödrött bajuszod is már olyan rég a múlté,
alig volt már csak egy-két fekete szál benne,
ma odaadnál mindent egy jó parti "ultié"
és az estéd ismét megelégedett lenne.

Nők mosolya már nem azt jelenti, mint régen
ők már nem rád, hanem csak rajtad mosolyognak,
te ma már olyan vagy mint egy csillag az égen
még látnak, de a fények már régen kialudtak.

Egy őszűlő gavallér csak hallgat és élvez
nap mint nap elmúlt egy élet színes emléke,
ő ma él még de már régen semmit sem kérdez
lassan elveszik élete minden reménye.

Hogy is lenne akkor, ha még egyszer úgy volna
valaki nem rajtad, hanem rád mosolyogna,
egy barátságos hangon ő tehozzád szólna
világ még egyszer csak körülötted forogna.

De ez ma már nem más, csak csalfa önámítás
szívednek egy keserves önmarcangolása,
néha csak egy egyszerű "még élni akarás"
egy öreg rózsafának utolsó hajtása.

Tüskéje még megvan, de már régen nem virágzik
az élet kertjében már csak a helyet foglalja,
néha esténként ő ma még egy kicsit "elázik"
amivel az élet fájó sebeit egy kicsit eltakarja