Legelőször a kórház folyosóján tekintették meg egymást. Délelőtti vizitre készülődtek az osztályos orvosok és a főorvosra várakozva konzultáltak csendesen.
Veronika még beszaladt az irodájába, mert ott felejtette a szemüvegét és akkor futott össze a főorvossal dr. Balogh Ádámmal.
Ádám a negyvenes évei közepén járó őszes halántékú de még mindig nagyon megnyerő külsejű férfi volt. Gyönyörű kék szemeit hatalmas szempillák keretezték, ritka volt az ilyen szépséges szem a férfiaknál, szinte mint egy női szem.
Ezeket a géneket anyukájától örökölte, neki voltak ilyen csodálatos hosszú szempillái, mindig viccelődött is a fiával - amíg élt - kisfiam, neked lánynak kellett volna születned annyira szép a szemed.
Ilyenkor Ádám szégyellősen elmosolyodott, puszit lehelt anyukája kedves, bájos arcára és enyhe pír lepte el arcát.
Ezek a csodálatos férfiszemek most egy pillanatra találkoztak Veronika gyönyörű nagy barna szeméből sugárzó értelemtől szikrázó tekintetével.
Ádám szíve nagyot dobbant és nem tudta levenni tekintetét a doktornőről. Veronika szintén így érezhetett, mert kiesett kezéből a szemüvegtokja zavarában, melyet Ádám azonnal felszedett a kórházi folyosó linóleumáról és megérintve Veronika kezét átadta neki.
Néhány pillanatra ott álltak kéz a kézben - egyikőjüknek sem volt tudatában, hogy el kellene engedni a másik kezét - csak néztek egymás szemébe önfeledten, megbabonázva, kizárva a külvilágot. Majd arra eszméltek, hogy Gizella főnövér hangját hallva, onnan a messze távolból "Főorvos úr, készen állunk a vizitre", elengedték egymás kezét.
Mindketten érezték, hogy ez több lesz egy egyszerű kollégális kapcsolatnál, mert ettől a perctől kezdve nem volt egyetlen nyugodt percük sem. Tudtak ugyan koncentrálni a feladataikra, de a gondolatuk, ha elkalandozott, mindig egymásnál találkozott.
Mindketten házasok voltak, családjuk volt, szépen felépített egzisztencia, no nem dúskáltak azért nagy vagyonban, de nem éltek rosszul sem.
Veronika szerette a férjét, még soha nem csalta meg, nem azért mert esetleg nem lett volna rá alkalma, vagy nem érintette volna meg kissé a szerelem szele egy másik férfi iránt, nem erről volt szó, hanem az értékrendjébe ez nem fért bele. De lelke mélyén érezte, hogy Ádámmal kapcsolatban más lesz a helyzet. Minden idegszála tiltakozott a vágy ellen, melyet Ádám után érzett, de a másik ÉN pedig azt diktálta, hogy meg kell tennie, meg kell történnie, mert különben megőrül.
Férje észrevette a változást Veronikán, mert türelmetlenebb volt mint addig, a szexuális életükben is nagyfokú változás történt, volt amikor őrült módon kívánta az együttlétet férjével, de volt amikor teljes mértékben elzárkózott a testi kapcsolat elől.
Teljes mértékben összezavarodott, nem találta a helyét, állandóan a kórházban szeretett volna lenni Ádám közelében.
Ádám ugyanígy érzett, mindkét családba becsapott a villám.
Egy orvosi konferenciára voltak hivatalosak a fővárosba, ahol az egyik patinás szállodában volt a csoport elszállásolva. Mivel ők ketten ismerték egymást személyesen, egymás társaságát nem nélkülözték.
A konferencia többnapos volt, de ők ketten szinte első perctől kezdve egymás mellett foglaltak helyet úgy az előadáson, úgy az étkezéseknél, majd a szállodában is egymás mellett volt a szobájuk.
Az első estén volt egy csodálatos ismerkedési est, zenével, tánccal egybekötve, természetesen ott is csak együtt töltötték az estét. Táncoltak, szikrázott körülöttük a levegő, egyre közelebb és közelebb vonta magához Ádám Veronikát, összeért az arcuk, testük lágyan összesimult. Azt szerették volna, ha ez a pillanat soha nem ért volna véget, de sajnos véget ért és mindenki eltávozott a saját szobájába.
Leheletnyi finom csókkal búcsúztak egymástól szobájuk ajtajában, de tekintetükben vágy tüze égett. (Nem, nem szabad megtörténnie gondolták mindketten, nem lenne méltó hozzájuk, hogy így becsapják szeretett életük társát, de a vágy ott maradt a levegőben, ott maradt minden egyes érzékszervükben, idegszálaikban)
Gyorsan beléptek szobáikba és Veronika egyből a zuhanyozót célozta meg.
Engedte magára a majdhogynem forró vizet, majd a hideget váltakozva, közben mormogta magában, hülye vagy, nem szabad, mi van veled, teljesen elment a maradék józan eszed? Vera térj észhez, nem szabad!
Miközben így korholta magát hallani vélte, hogy nyílik a szobája ajtaja, akkor jutott eszébe, hogy nem zárta rá kulccsal, de már ott állt a zuhanyzóban Ádám és vágyakozva nézett a lányra. Közelebb lépett hozzá, gyöngéden átkarolta és szájon csókolta.
Veronika nem tiltakozott, hogyan is tehette volna, amikor minden idegsejtje a férfit kívánta, amit az előző pillanatokban az esze diktált, már nem volt jelentősége. Ledobálta magáról köntösét és beállt a zuhanyzófülkébe Veronika mellé.
Csodálta az asszonyt, ujjai felfedező útra indultak, nyelvével érintette Veronika gyönyörű mellbimbóit, ujjaival a rózsa kelyhét simogatta, mely csodálatos élményt jelentett mindkettőjük számára. Eljátszadoztak még egy kis ideig a zuhanyrózsa alatt érezve, hogy vágyuk már arra a mindent elsöprő szenvedéllyel megélni kívánó szintre érkezett, amikor eggyé kell válniuk.
Óvatosan és érzékien szárazra törölték egymás testét és elindultak a baldachinos ágy felé, hogy átéljék a csodát. Még kicsit kényeztették egymást, apró sóhajtások között Ádám gyöngéden, óvatosan belé hatolt a rózsa kelyhébe, majd ütemesen egyszerre ringatózva elértek a kéj legfelső fokára, mely égette ereiket, de az érzés nem fájt, sőt szinte eszméletvesztésig tudták volna fokozni, míg végül elcsendesedtek és kissé kimerülten feküdtek egymás karjaiban.
Veronika sírt, hogy a kéjtől melyet érzett, átélt, vagy a lelkiismeret furdalástól, nem tudta egyértelműen eldönteni, talán mindkettőtől. Ádám lecsókolta könnyeit és így szólt:
- Tudom kedvesem, tudom, hogy mit érzel, ezt érzem én is, de nagyon szépen kérlek, ne sírj! Mosolyogj rám kedves, így szeretnék emlékezni Rád.- s gyönyörű szeméből melyet hosszú szempillái kereteztek neki is legördült egy könnycsepp.
Még négy éjszaka szeretkeztek és az utolsó éjszaka már nagyon vad volt, mintha soha többé nem akarnának elválni egymástól, ugyanakkor tudták, hogy el kell válniuk és ez nem történhet meg akkor közöttük, amikor már otthon lesznek.
Ebben meg is egyeztek, hogy ennyi volt, nem szabad még jobban belebonyolódniuk - habár ettől jobban már nem is lehetett volna -, gyötörte őket a bűntudat.
Miután haza érkeztek, érezték, hogy nem tudnak így együtt tovább dolgozni, egyikőjüknek kérni kell az áthelyezést egy másik kórházba és ez a feladat Veronikára várt. A kollégák sejtették, hiszen annyira nyilvánvaló volt, hogy szerelmesek lettek egymásba, hogy csak az nem látta, aki nem akarta.

Hosszú, keserves hónapok következtek egymás nélkül, azt hitték, hogy soha nem fogják túlélni az egymás nélkül töltött perceket. De arra gondoltak mindketten, hogy az idő majd begyógyítja a fájó sebeket, fájdalomtól üvöltő lelkeket.
Közben elérkezett a nyár, Veronika párja örömmel hozta haza a kéthetes beutalót melyet az intézettől kapott ahol dolgozott, végre két év után elutazhatnak ketten Egyiptomba - mely Veronika leghőbb vágya volt már régóta szerette volna "megismerni" Kleopátra hazáját - és reménykedett abban, hogy ez a kirándulás végleg megszünteti, kiírtja lelkéből a lelkiismeret-furdalást és a bűntudatot majd az Ádámmal kapcsolatos emlékeit elhalványítja.