Csepegő ereszt hallgat az este,
a vén világot öleli a pára,
szakad a felhők fekete teste,
csonka hold ül az ég kapujára. 

Túl a felhőn a távoli térben
hol semmivé válik a végtelen,
ott van-e apám isteni fényben,
a hit festette csodás szép helyen? 

És ha ott van, álmodik-e velem
mikor nyugovóra tér szép lelke,
ahogy én álmodom éjjeleken
a múlt képeit furcsán lebegve? 

Félek nincs lélek, az ég is üres,
ólom nehéz, fáradt csendek lengnek,
az összetört valóságok színes
páraködét képzeljük csak mennynek.