| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Elvonókúra... Ideje:: 04-16-2013 @ 09:52 pm |
|
|
|
|
Döntöttem! Elmegyek! El én! A fene egye meg, mert ez így már nem állapot! Nem fogsz engem kikészíteni teljesen! No azért is megmutatom Neked! Mit akarsz még, mennyit akarsz írni? Unalmas vagy!
Miközben így szidalmazom a gondolataimat, melyek állandóan itt tornyosulnak az agyamban, közeledek az intézet felé. Hosszú sor áll a bejelentkezésnél, de nem számít, időm van, de legalább megpróbálom. Ha nem sikerül, ott egye a fene, legfeljebb újra írok.
Elvonókúrára megyek - no nem alkohol vagy drog, nem ,azért ott még nem tartok, de el akarom vonatni a gondolataimat. Ne tudjak írni többet, mert nem akarok. (Akarok én, hogyne akarnék csak már unom magam én is. Unom, hogy minden hajnalban itt esz a fene, mint egy alkoholistát a pia mellett.)
Én következem. Rám adják a nagy fehér zubbonyszerű (no nem katonai) fehér lepelt, a kezemet azért kidughatom és megkapom az első injekciót.
- Ez mire való? - kérdezem csendben az ápolót.>br>
- Ez serkentő injekció ez az első nap adandó!- mondja ellentmondást nem tűrő hangon, és ott hagy. Belökdösnek bennünket egy nagy számítógépes terembe, körülbelül vagyunk vagy százan, no jó lehet, hogy csak kilencvenkilencen. Jön a doki. Negyvenes éveiben járó intelligens manusz.
- Üdvözlöm Önöket, ez az első napi terápia.
El lehet foglalni a számítógépeket, mindenki annyit ír a nap 24 órájában, lehet 25-ben is, amennyit akar.Mindenki, vagyis túlnyomórészt elfoglalják az emberek a helyüket és írnak. Vagyunk egy páran, akik csak téblábolunk, mi vagyunk azok akik éjszaka írnak. Rohadtul nem érdekel bennünket nappal a számítógép, de ha besötétedik este, akkor jövünk mi. Addig eltöltjük az időt, kártyázunk, beszélgetünk, tapasztalatot cserélünk. Eltelik a nap.
Mi következünk úgy körülbelül hatvanöten, az éjszakaiak. Őrült sebességgel püföljük a klaviatúrát, egy éjszaka megszületik vagy ötven oldalnyi "mű".
Második nap. Megkapjuk az injekciót, most már kettőt mert a második az ellenanyag. Egyik serkent, a másik blokkol. Nos ettől már egy kicsit rosszul érzi magát az ember, mert amikor jönnek a gondolatok és már kibuggyannának az ember agyából, rögtön blokkol az injekció.
Fáj a fejünk, a szó szoros értelmében szenvedünk. Leírunk fél oldalt, őrületes sebességgel ki is töröljük a gépünkből, majd újra írunk, és ez így megy egészen a harmadik napig. Már a falat is kaparnánk kínunkban, ha lenne, de nincs, mert már csak egy gumiszobában vagyunk. Azt meg nem lehet lekaparni.
Harmadik nap. Három injekció, ez már a szedálás időszaka, mindenki lefekszik az ágyába, és kapja az infúziót, benne a sok nyugtató és mély álomba merül. Csönd van. Hajnali két óra, én ismét kinyitom a szememet (biztos nem kaptam elegendő nyugtatót, vagy rám nem hat, tudja a fene, és oda pillantok az ablakra) és meglátom Őt. Vagy csak képzelődöm? Egyelőre még nem tudom eldönteni, de mintha integetne felém. Kihúzgálom a rám kötözött infúziós tűt, felborítom az állványt, nem baj, nem zavarok vele senkit, mert mélyen alszanak a többiek, és oda vánszorgok az ablakhoz és már a nyakamba is perdül. Igen, itt ül a bal vállamon a szokott helyén Tündikém, az ihletem.
- Hát Te hogy kerülsz ide?- kérdezem csodálkozva.
- Hallgass most kedvesem, szedd össze a cókmókodat, indulunk haza, otthon mindent elmesélek.-
- Mit képzelsz Te kedvesem? Csak úgy simán eldobnád magadtól a gondolataidat? Teljesen megőrültél? Nem hogy örülnél, hogy vannak, tudod, hogy más mennyit szenved azért, hogy legyenek gondolatai? Nem tudod, mert buta vagy! És most ülj a gép elé és írj! Írj az anyád mindenit, mert nem állok jót magamért! Még ilyen baromságot kitalálni, hogy elvonókúra? Te tiszta hülye vagy! No most iszom még egy kávét, elszívok egy cigit, mielőtt megfagynék az erkélyen, ide lopózom a hátad mögé, addig írj! - mondja Tündikém és kiviharzik az erkélyre.
Igaza van. Jól érzem magam. Az injekcióknak a mellékhatása már régen felszívódott, nincs ami gátolja a gondolatok áramlását.
Egyik téma a másik után sorakozik a fejemben, kibocsátásra várakoznak, de szelektálok.
Előjönnek bús, komor,senkit nem érdeklő gondolatok, őket kiengedem a szabadba, nem sajnálom, maradnak a kis hülyeségek,de legalább vidámak, legfeljebb akinek nem tetszik, majd nem fogja elolvasni.>br>
Berobog Tündike.
- No látom már elemedben vagy, a komor gondolatok száműzve, jól teszed, arról majd ír más, aki jobban tud írni mint Te, no mert azért azt remélem tudod, hogy vannak Tőled sokkal jobban írók is. Nem szálltál el magadtól teljesen, mert akkor pofán cserdítelek! Most már nem kegyelmezek Neked!- mondja nekem Tündike kedvesen.
- Isten bizony Tündikém nagyon örülök Neked, hogy visszajöttél. Persze, hogy tisztában vagyok azzal, hogy vannak tőlem jobban írók, de nem az a lényeg. én szeretek írni és fogok is, egészen addig, amíg Te úgy ítéled meg, hogy publikus.- mondtam Tündikémnek és pici puszit leheltem orcájára.
Azok az emberek, akik ott voltak veled, már háromszoros visszaesők voltak. No látod, akkor érdemes lett volna ott küzdened? Egy frászt!
Te csak írjál, most már itt maradok veled amíg élsz.- mondta Tündike álmosan.
Betakargattam a vendégszobában, még ittam egy kávét és figyeltem a csillagokat, mikor tűnnek el az égről, hogy átadják helyüket a világosságnak.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 04-16-2013 @ 09:52 pm
| Hozzászóló: pirospipacs (Ideje: 04-17-2013 @ 12:23 pm)
Comment: :) Jó, nagyon jó. Az írás is olyan, mint egy kábszer, ha jön az ihlet, akkor... Persze lehet ellene ideig, óráig védekezni, de tulajdonképpen nincs gyógymód, talán csak az, ha nappal nem ér rá az ember, éjjel pedig alszik. Élvezettel olvastam az írásodat. :) pipacs |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 04-17-2013 @ 01:27 pm)
Comment: Nagyon tetszett az írásod, az elején a kezelés abszurdja nagyon megfogott, és értem a pozitív kivezetést is, ez az írás ettől a tiéd. Picit zavart a zárásban az idő múltidőre váltása, szerintem simán maradhattál volna jelenidőben, de ez nem von le az írás értékéből bennem, tetszett.
aLéb
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: gina55 (Ideje: 04-17-2013 @ 04:45 pm)
Comment: Kedves pipacs! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és véleményedet. Szeretettel: Évi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: gina55 (Ideje: 04-17-2013 @ 04:52 pm)
Comment: Kedves aléb! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és véleményedet írásomról Igen a végén a múltidő, de ez azért történt, mert ez az írásom egy sorozatból "kiemelt" írás. Van egy "Tündikém, az ihletem" címmel "elkövetett" novellaszerűséges szösszenetem, mely több epizódból áll. Megpróbálom majd időrendi sorrendben és következetesen feltenni ide ezeket a kis szösszeneteket és akkor talán nem lesz értelmetlen a múltidő. De ha úgy ítéled meg, hogy nem von le az írás értékéből semmit ez a kis "baki", annak végtelenül örülök. Szeretettel: Évi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: mickey48 (Ideje: 04-18-2013 @ 08:58 am)
Comment: És, mivel az egész bonyolult kezelés nem vezetett eredményre, hited is elveszett az orvoslásban, ám akkor jön egy ember, és roppant egyszerűen meggyógyít - kettétöri a tolladat...Azzal Te már nem fogsz írni többé - viszont a Kék Madárnak is ( épp úgy, mint bármely más madárnak) gyakran hullik a tolla. Ha egy olyat találnál, hát... Üdvözlettel - Miki |
|
|
|
|
| Hozzászóló: gina55 (Ideje: 04-18-2013 @ 10:41 am)
Comment: Kedves Miki! "Kettétörné a tollamat és meggyógyulnék", nem is tudom, de én úgy érzem az csak tüneti kezelés lenne, mert mi ketten vagyunk. Tündi és én, illetve ketten egyben. Ahogy Tündit ismerem ő résen lenne és azonnal megpróbálná összeragasztani a tollat, vagy egy másikat nyomna a kezembe. De én úgy gondolom, hogy aki egyszer megkapta ezt a "súlyos betegséget", nem tud kigyógyulni belőle akkor sem ha nem ír jól és akkor sem ha az összes fellelhető íróeszközt elvennék tőle, mert lesz másik. Köszönöm szépen, hogy meglátogattál. Szeretettel: Évi |
|
|
|
|
|
