Kaptam ma egy virágot.
Elhagyott csapot-papot,
S neki lódult utánam.
Soha így még nem jártam. Így ordított: Itt vagyok,
Én vagyok az, én vagyok!
Álljon meg uram, uram!
Várjon már, hova rohan? Hát mit volt tennem, mit nem?
Megálltam, mit tehettem?
Talán most abbahagyja,
S elmondja mi a gondja.
Szólt is szegény lihegve,
Várjon, nyögte pihegve.
Csak veszek egy kis erőt,
Alig kapok levegőt. Bambán álltam és szótlan,
Ilyen nincs e világban.
Hogy lehet ez és miért?
Ez jár a bűneimért? Sok volt este a jó bor?
Mert nem iszom én sokszor,
Csak az a pár kis pohár,
Nem sok az! Kicsi pohár. Mondja, kedves Kisvirág,
Hogy lehet, hogy nekivág,
Sőt rohan és beszél is?
Ugye ez nem normális? Hát nem az, uram, nem az.
Ez a bolondos tavasz,
S a szeretet, ki küldött,
Ki hűséget esküdött. A nagy határon túlról,
A Tiszának partjáról,
Ott talált rám ki szerzett,
Aki életre keltett. Ő mondta azt, hogy szóljak,
Ha meglátom, rohanjak.
Mert maga mindent megért,
Érti a virág lelkét. Épp pihentem, ott álltam,
Mikor magát megláttam,
Eldobtam csapot-papot,
Felvettem az iramot. És itt vagyok magával,
Tavasznak illatával,
Hogy legyek a kedvére,
Ajándékul örökre. Azt mondta, hogy mondjam meg:
Soha így nem szeretett,
Ez boldogság s az élet,
Fentről kapott kegyelmet. Legyek társa, vigasza,
Örömének forrása.
Míg távol van magától,
Ne szenvedjen magánytól. Hát így történt az eset,
Mi ma velem megesett,
Így kaptam én virágot,
Ilyent senki nem látott. De ez igaz! Valóság,
A csacsogó kis virág.
Mostantól együtt leszünk,
mindent együtt teszünk-veszünk,
eszünk, alszunk és ébredünk...
|
