Antikám, hol van apukád?
Ma reggel bevásárolni voltunk itt a szomszéd kisváros boltjában, egy egy rövid kérdés visszadobott a gyermekkorom középpontjába.
Egy kisgyermek sírt az ajtó előtt és ijedt szemekkel nézett körül, látszott rajta, hogy meg van ijedve 's szeme a könnyektől beködösül.
Most egy fiatalasszony szól hozzá: Antikám, mondd, hol van az apukád? E kérdés most eszembe juttatta szülő falumból azt a kis kápolnát.
Régen a falú öreg koldusa el akart lopni egy szép kis borjút, este besompolygott a kápolnába és Szent Antal szobrához leborult:
Kedves Druszám, segítséged kérem az én nevem is Antal, mint neked habár engem csak Toncsinak hívnak, de ha nem segítesz, leütöm a fejed.
Az éjjel lopni fogok egy borjút ha te mérgedben még szét is fakadsz, de ha te nekem ebben nem segítesz akkor reggelre fej nélkül maradsz.
Sekrestyés e fenyegetést hallva Szent Antal szobrát éjjel elvette, 's egy icike-picike kis szobrot a kis oltárra tett oda helyette.
Mert Toncsinak a lopás nem sikerült reggel gyorsan a kápolnába szaladt, meglátva, hogy Szent Antal hiányzik hirtelen még a szava is elakadt.
Egy pár perc múlva, mégis megkérdezte: Antikám, mond csak, hol van apukád? Ha meglátod megmondhatod neki ha majd meglátom, kitöröm a nyakát.
Már hat évtized is elmúlt azóta e kis mesét is majdnem elfeledtem, de e kérdésre, mintha ma lett volna mint egy szobor, csak álltam ott meredten.
Most ijedve egy ember szalad ide gyerek örömmel a karjába ugrott, egymást átölelve, sírva nevettek és szótlanul ott, csak a könnyük hullott.
Tóni
|