Aiaié szigetén vad magányban
Él Kirké, a gyönyörű, Kirké, a szent.
Feloldoz átok alól, átkoz és fenyeget;
Mindenkit, kit sorsa partra vetett.

Vadállatokkal körül magam így veszem-
Borom édes, rabszolgámmá tesz
Királyt, vándort, bujdosót, katonát,
Odüsszeuszt is, az eszest, a puhányt.

Hisz nem voltál Te macsó;
Kényelemszereteted s mágikus erőm
Tartott szigetemen oly sokáig;
De kötelem el nem tépheted.

Odüsszeusz a hős? Féltette országát.
-öregedő feleségére rá se pipált…-
Családja sem volt fontos neki:
A dicsőség: ünnepelje mindenki.

Én örök fiatal leszek, vadállatvért
Iszom, átkot bontok, kötök,
Nem védi tőlem meg a vért…
S messziről hallom ám: ágyában felnyögött.

Visszatér majd talán őszen és sután
Bebocsátást kér: zárva van palotám.
Vadállataim szerteeresztve…
Várom, itt haljon meg a karomban.
ÉN legyek a veszte.