[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 340
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 340


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Negyven év múlva
Ideje:: 07-16-2013 @ 12:36 pm

Egy fekete sportkocsi gördült be a faluközpontba. Lefékezett. A porfelhő lassan elült, és az autóból egy öltönyös úr szállt ki. Nem csukta be rögtön az ajtót, előbb körülnézett. Tekintete elidőzött a templomkertnél, a paplaknál, az ABC-nél, majd a kocsma ajtajára tévedt. Nem változott semmi, mégis minden megváltozott, gondolta. Becsukta a kocsiajtót és leriasztott.
A kocsmában a helyi krém fürdőzött a cigarettafüstben. A falu bikái vagy inkább birkái. Ez utóbbi kifejezés inkább illett rájuk. Toprongyos, beesett szemű, alkoholista társaság. Mivel ilyenkor ebéd után rajtuk kívül nem járt senki a kocsmába, így mindegyik megijedt, amikor kinyílt az ajtó. Azt hitték az asszony az, csak azt nem tudták, kinek az asszonya. Amíg el nem oszlott a cigarettafüst, addig égbe szökött a krém vérnyomása. Ha összeadtuk volna az értékeket, akkor négyzetcentiméterre vetítve guiness rekordok dőltek volna meg minden egyes másodpercben. De a füst, miképpen huzatban könnyen elillan, nem takarta sokáig a vérszomjas fenevadat, akiről kiderült, hogy mégsem egy vérszomjas fenevad, hanem egy férfi, méghozzá abból a fajtából, aki szívesen fizet egy kört, ha szépen megkérik rá. És így lett.
Szépen kezdték kérni, de inkább magyarázat lett belőle. Lajos volt az, aki pontosan rávilágított a dolgok lényegére. Azt mondta, hogy itt szigorú szabályok vannak, mert egy közösséget csak a szigorú szabályok tarthatnak össze. A többiek meg csak bólogattak.
- A helyzet az – kezdte magyarázni –, hogyha valaki idegenként ebéd után beteszi a lábát ebbe a közösségi térbe, az igen nagyon megzavarja a nyugalmat, ami tetszik tudni nagyon nem tesz jót az egészségnek, ezért aztán csak úgy lehet a nyugalmi állapotot újra elérni, ha az idegen mindenkinek fizet egy üveg sört vagy egy pohár fröccsöt attól függően, hogy kinek milyen napja van éppen, sörös vagy boros, esetleg sörösboros. És tetszik tudni, maga idegen.
És az öltönyös fizetett. Aztán leült a Lajos mellé.
- Kérdezhetek valamit Öntől uram? – szegezte a kérdést Lajosnak.
Lajos gyorsan körbenézett, hogy hol van az a bizonyos úr, aztán, amikor rájött, hogy ezt rá értette az öltönyös, akkor büszkén elmosolyodott, aminek az lett az eredménye, hogy mind a négy foga láthatóvá vált.
Leuraztak, jutott el a tudatáig, aztazéletbebele! Te jó ég! Mikor uraztak le utoljára?
Keményen törte a fejét, de nem jutott eszébe, ami nem csoda, hiszen ilyen sohasem történt még.
- Csak tessék no – válaszolta megnyerő mosollyal az arcán. – Csak előbb rendeljük meg azt a korsót.
Megrendelték. Ittak, és velük ivott az egész birkacsorda.
- A templom előtt állt régen egy fakereszt – szólalt meg az öltönyös –, amelyen Krisztus volt látható megfeszítve. Az hova lett?
- Hát, bizony volt olyan is – bólogatott nagyokat Lajos –, de lebontották. Kellett a hely a buszmegállónak.
- Tudja, sokat jártam annak idején abba a templomba, és nagyon megragadt az emlékezetemben az a kereszt. Volt egy lány, akivel mise után sokáig néztük a Krisztust, de csak fél szemmel, mert a másik szemünk egymásra kacsingatott. Jó, mi?
- Hát, biztosan jó lehetett, de azt mondom én, hogy a sörnél nincs jobb a világon – kacsintott Lajos, és már gurította is le a második korsóval.
- De szép idők voltak! – folytatta az öltönyös úr. - Aztán idővel még azt is megengedte, hogy ne csak kacsingassak, hanem a kezét is megfoghassam.
- Az ám, a kicsi kacsók! – kiáltotta Lajos. – Hogy meg tudják ragadni az embert. Majdnem úgy, ahogy én a korsót.
- Milyen finom kis kezei voltak – emlékezett vissza az idegen. – Rögtön átugrottam a paplak kerítésén, hogy szilvát lopjak annak a két kis finom kezecskének. Meg is kergetett az öreg Zsiga bácsi, de azért egy-két szilvát csak sikerült zsebre rakni.
- A szi… szi.. szilva az ü… üvegbe való nem a zseb…be. Hát még ezt sem tudja?
Az öltönyös nem figyelt a paraszt dadogására.
- Hogy megijedt szegény lányka, azt hitte, hogy elkapnak és megbüntetnek – folytatta a történetet. – De nagyobb csibész voltam ám annál, hogy hagytam volna magamat elkapni. Úgy futottam, mint a nyúl. Elfutottam egészen a falu végéig a keresztúthoz, ott vártam be az én kedvesemet. Aztán a kőrisfa alatt befaltuk a mézédes gyümölcsöt. Mit szól hozzá?
- Hát… hát, a lányok miatt meg… megéri zsi… zsi… zsiványnak lenni, annyi szent.
- Szerettük egymást évekig, de aztán el kellett mennem messzire. Nagyon messzire. Egészen Ausztráliáig mentem. Az pedig nem itt van a szomszédban.
- Hát… hát, azt maga… maga tudi. Hukk – csuklott egyet. – Pardon, tudja.
- Tudom ám, de még mennyire. Majdnem belehaltam, hogy itt kellett hagynom azt a lányt. Nagyon messze van ám Ausztrália. Látja... - majd tárcájából egy képet vett elő, de mielőtt megmutathatta volna a Lajosnak, bevágódott az ajtó.
Újabb vérnyomáspróba következett, de ezt is túlélte mindenki, főleg azért, mert a kis Lajos állt lihegve az ajtóban.
- Édesapám, édesapám... – nyögte ki nagy nehezen.
- Mi… mi… mi az anyád úristenit ho… ho… hozod rám a szívbajt! Már aztat… aztat… azt hittem az asszony az!
- Mi is! – harsogta kórusban a krém.
- Édesapám, jöjjön gyorsan, a Szegfű elkezdte.
- Hát... hát… hát aztán.
- Jöjjön már, ha mondom. A Szegfű nemsokára megszül.
- Tud az vává… várni, amíg teli a popopo… pohár.
A fiú a pohárra nézett. Tényleg tele volt. De ilyenkor? Hát ilyenkor már üresen szokott kongani. Hogy lehet ez? Aztán ránézett az öltönyösre és mindent megértett. Aztán ránézett az öltönyös tárcájára, és tudta, hogy a Szegfűnek muszáj lesz várni. Aztán ránézett a tárcából előkerült fényképre, és azt is tudta, hogy itt valami nagy dolog van.
- De hiszen ezt itten a Juli mama – mutatott rá a fényképre.
- Hogy mi? Te kis tatata… tak…onyos, nem látsz a szem… szeszeszemed… tű.
- De mondom, hogy ez itten a Juli mama.
- Juli mama? – kérdezte meglepődve az idegen. – Juliska inkább – nézte áhítattal a fényképet.
- Magának lehet, hogy Juliska, de nekem Juli mama.
- Mut… mut… mutassa csak azt a képet! – szólalt meg a Lajos. – Meg renren… ren…deljen még egy kör… korkor… korsóval.
Az öltönyös lerakta a képet a paraszt elé, és rendelt. Lajos csak nézte a képet, nézte, majd kiguvadtak a szemei.
- Aztán, ez hogy… hogyan lehet?
- Ez az egy képem maradt róla, meg a vele töltött órák emlékei – mondta az idegen.
- Aztakutya… hat, akarom mondani hétszázát! Hogy a fefefe… fe… fenébe került magához ez a k… k… fotó?
- Ő adta nekem, amikor el kellett mennem.
Lajos keményen törte a fejét. Valami rosszat sejtett, de még nem látott világosan. Túl nagy volt a füst, és túl sok a korsó. Azon keresztül pedig nehézkes a látás.
- Hány… hány
- Vödröt, gyorsan! – kiáltotta a kis Lajos. – Hányni fog!
- Mimimi, mi van? – hördült fel Lajos, majd azzal a lendülettel lekevert egy fülest a majdnem nagykorú fiának. – Te kis szaszasza… szaros. Még, hogy én háháhá… hányni. Csak azt akar, hukk, tam kérdezni, hogy háháhá… há… mennyi idős volt aaaaak… akkor maga… őőőőőő…, vagyis maaaaaaga.
Lajos hangjában amolyan számonkérésféle csengett, amire az öltönyös úr is felfigyelt.
- Húsz – válaszolta.
- Hú… húhúsz, mi? – pöndörítette meg Lajos a bajszát. – Húhúhúsz?
A krém már tudta, hogy ez a bajusz pödrés nem jelent jót. Úgy tűnik sikerült kihozni a Lajost a sodrából. A szemét is elkezdte hunyorítani, bár ez lehetett a füsttől is.
- Aztán háháhá… há… mennyi év telt el azóta, he… he?
- Negyven.
- Negy… ven, mi? Negy… ven?
- Annyi bizony.
- Aaaaaannyi bizony – ismételte Lajos. - Aztán mamamamaga… ma…ga szerint én háháháhá… mennyi éves vagyok, he?
- Nem tudom – tárta szét a kezét az öltönyös. – Hány éves?
- Negy… ven – vágta oda az öltönyösnek a szót. – Negy… negyven.
Csak úgy kopogtak a betűk az öltönyön. Mindenki feszülten figyelt, mert már nem csak a fiú tudta, hogy itt valami nagy dolog van.
Az öltönyösnek elkerekedett a szeme, ahogy a Lajosra nézett. Akkor esett le neki, hogy mit is jelent az, hogy a Juli mama. Nem kapott levegőt, arca falfehérré vált, és csak hápogni tudott.
- Hát, hát, hát én... de hát, hogy a... ez nem, nem, nem lehet.... hogy én... hogy a... Juliska... meg én... hogy egy... nem is... mondta, hogy... egy... egy... de hát... nem írta, hogy egy... egy... hogy van egy... hogy van egy... egy fiam, meg egy… egy… uno… unokám.

Már jócskán besötétedett, amikor a fekete sportkocsi beszáguldott a tanyaudvarra. Három részeg férfi kászálódott ki belőle, hogy segítsenek a Szegfűnek a szülésnél. De annak nem kellett már a segítség, mert rég megellet magától, és nagyban szoptatta a borját, amikor az apa, a fiú és az unoka bebotorkált az istállóba, és lerogytak a szétterített szalmára.


Utoljára változtatva 07-17-2013 @ 08:16 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 07-17-2013 @ 08:07 am)

Comment: Tetszett a prózád. Várom a többi művedet is. Szeretettel: Anna :))


Hozzászóló: Almasy
(Ideje: 09-24-2013 @ 10:11 pm)

Comment: Végre egy jó írás. Igaz történetnek érzem. Jó volt olvasni, bár az italos embereket nem kedvelem. Csak így tovább Írj többet és bátran. baráti üdvözlet Almásy, aki szintén "csak" próza író amatör.


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.27 Seconds