A
vézna
kis  szitakötők
mind  bánatosan ülnek
végig az út melletti mérföldköveken,
 nem repülnek,víztől csillogó szép szárnyaikat
szorgosan emelgetik,kicsit  foltosak,
így szárítaniuk kell azokat,
mese nincs,fel-fel
pillangatnak,
 bizton melegítő napsugárra várnak.
Rámnézett egyik-másik ,ne féljetek, titeket nem bántlak.
Megjártam én is picinyeim, futottam a sárban, mint az őrült
kerülgettem a tócsákat és fákat, mégis karom véresre sikerült,
mire beértem a házba. Tarolt a vihar, nagy károkat tett a fákban,
az udvaron levő százéves diófánkat a villám meg a szél kettévágta.
Mikor elült a szél, elállt az eső, kisétáltam, naná, hogy már csizmában,
és a csodaszép szitakötőkiállítást az út melleti köveken akkor megláttam