Csak egy kis karó XVII.
Tegnapi ígéretemet
itt kinn nálad az ugaron,
tudd, keveset ígérek, de
amit, azt mindig betartom.
Ahogy ma ide indultam
éppen jött a Zürichi gyors,
aluljárón jöttem át, úgy
látszik így akarta a sors.
A falon volt egy graffiti:
Az emberiség ma olyan,
mint a határban a krumpli;
A java a föld alatt van.
E pár soron gondolkodva
ott egy kis padra leültem,
és az ember mivoltomról
egy kicsit el is merültem.
Mit jelent nekünk itt élni
mért lettünk mi megteremtve,
mert végre csak egy a fontos,
hogy mi is legyünk szeretve.
Látod, te csak egy karó vagy
's mégis elbeszélgetsz velem:
Miért van oly ma sok ember
amely szeretni képtelen?
Mindenki szeretetre vágy
de adni, senki sem akar,
hisz aratni csak az tud, ki
előbb vet, mint az ősmagyar.
Végig nézek itt a rónán
nekem nem marad más hátra,
ide, a földbe vagyok verve
a sorsom ítélt magányra.
Ti szabad emberek vagytok
szeretnetek nem csak szabad,
nektek tudnotok kellene
ki nem vet, az nem is arat.
Este hazafelé menve
a graffitin gondolkodtam,
ugyan mit fognak majd írni
a jövő évszázadokban? |
