Nem értem én, nem értem a fákat,
nyáron hordták a gyönyörű ruhákat,
most, hogy az ősz fagyot lehel rájuk,
levetkőzik csendben lombkoronájuk. 

Színek hevernek a föld fekete ágyán,
cinege fészek egy ágvillában árván
a szél karján ring, majd sorsa fordul,
zuhanó harang, de a szívem kondul.

Egymásba ölelnek földön a levelek,
csenddé porladnak avarban a neszek,
a fák ágain megdermed a pára,
tél terül  rá a reszkető világra.