Éva órák óta üldögélt telefonnal a kezében. Már végig járta az összes közösségi oldalt, ahol regisztrált. Valahogy nem kötötték le mások gondjai, a sajátjaival sem tudott mit kezdeni már egy ideje. A lakásban csönd volt, és unalom mindenütt.
- Ó, bár történne végre valami, ami érdekes, amiért jó volt kihúzni eddig a napig!
Unottan bökdöste ujjával a képernyő betűit, és figyelte, hogyan melegszik bal tenyerében a készülék.
- Mi van ezzel a kacattal? - forgatta, és lassan érett benne a gondolat - Le kell cserélnem rövidesen!
A mobil megremegett kezében, és elviselhetetlenül égette. Sikoltva engedte el, hogy ezer darabra törjön az utolsó kapocs a külvilággal a konyha hideg kövén. Nem ért földet, már a levegőben felrobbant. Az apró alkatrészek hatalmas robajjal engedték el a kötést, és távolodtak egymástól a szélrózsa minden irányába őrült iramban.
Éva ijedten tartotta maga elé mindkét karját, s olyan picire kucorodott a konyha sarkában, amilyenre csak tudott.
Elcsendesült minden körülötte gyorsan, és finom illat lengte be az egész helyiséget.
- Ez nem lehet - gondolta - undorító szagnak kellene lennie!
Lassan, nagyon lassan nyitotta ki sötét pilláit. Már nem gondolt a riadalmát keltő telefonra, csak az illat foglalkoztatta.
A meztelen férfi izmos karját nyújtotta felé, hogy felsegítse a sarokból. Éva döbbenten fogta meg.
- Khm… khm… - köszörülte torkát, hogy addig is eszébe jusson valami, mert ugye nem lehet csak úgy szó nélkül hagyni egy ruhátlan pasast a konyha közepén. – Te ki a fene vagy? – kérdezte kissé fénytelen hangon. – Hogy kerültél ide?
Nézte a gyönyörű testet, és mélyen szívta magába a felőle érkező illatot. Az idegen csak állt mezítláb a konyha kövén az apró alkatrészek között, és ő is magát nézte. Aztán Évára emelte tekintetét.
- Nem tudom. – mondta szomorúan.
- Melyik kérdésre nem tudod a választ?
- Egyikre sem…
- Ne szórakozz velem! Neked tudnod kell!
- Nem tudom. Hidd el! Nem hazudok neked. Ez a meztelen igazság! Csak pár perce születtem. Egy apró villanás volt előbb, aztán csatoltak egy levélhez. Mielőtt elküldtek, még hallottam, hogy baromi jól nézek ki, és mehetek a Főnökhöz. Te vagy a Főnök?
- Na ja. Itt, a konyhában. Meg a beosztott is…
- Szóval engem rossz helyre küldtek?
- Mondjuk inkább úgy, hogy nem a megfelelő címre! A hely egyre jobbnak tűnik, ahogy elnézegetlek! Egy telefont megér nekem ez a látvány!
- Telefont?
- Igen. Telefonon nyitottam meg a levelet. Jut eszembe, a spam fiókból húztalak elő… Nem lett volna szabad megnyitnom!
- Akkor miért?
- Unatkoztam, és persze kíváncsi is vagyok. Mondjuk, neked most akkor sem lenne jobb, ha csak kitöröllek!
- És mi van a telefonnal?
- Az bizony felrobbant! Nem fértél el a prociban a nagy arcoddal. - mosolyodott el, vagy grimaszolt, maga sem tudta eldönteni.
- Akkor most mi legyen velem? El kell jutnom a Főnökhöz. Fontos vagyok, és nagyon vár! Fázom is…
- Bocs, erre nem gondoltam! Én teljesen kimelegedtem tőled… Keresek rád valami göncöt.
Éva először a köntösét dobta oda a pasasnak, aki csak forgatta a kezében, és fogalma sem volt, mit kezdjen vele.
- Segítsek? - már próbálta is ráadni, de nagyon szűknek bizonyult. Fenn akadt izmos felkarján, szabadon hagyva széles vállait, szőrös mellkasát és az ágyékát is.
- Milyen védtelen így, kissé gúzsba kötve! - gondolta Éva. Van neved?
- Mondtam már, hogy nem tudom.
- Akkor Ádámnak foglak hívni. A kosztümöd alapján…- suttogta.
Nem volt ereje, ellenállni a vágynak. Ujjaival épp hogy érintette kissé borostás állát, és ajkára lehelt egy puszit. – Ádám! – ismételte meg, hogy rögzüljön a név és a pillanat.
Vihar közeledett. Egyre erősödött az ablak előtti fák susogása, és száguldó, sötét fellegek ejtették rabul a csillagfényeket. Kövér cseppek csattantak hangosan a párkányon. Vakító villám cikázott hosszan a város felett, majd hatalmas robaj verte fel az alvó madarakat.
Bent nyugtalanul pislantott a lámpa, majd végleg sötétség telepedett a lakásra.
Csak Ádám állt mozdulatlanul még mindig a konyha közepén.
- Végünk van? - kérdezte tágra nyílt pupillákkal.
- Csak nekem... Te ne félj, míg engem látsz! - aztán felnevetett a sötétben, és kihúzott egy hatalmas gyertyát a fiókból.
Ádám semmi vicceset nem talált ebben, de megnyugodott, amikor fellobbant a láng. Nézte, ahogy lassan erőre kap az apró kanóc, és vidáman táncol a fény Éva arcán. Aztán a falon megjelenő két foltot figyelte. Az egyik lassan közeledett a másik felé, míg egy hatalmas egésszé nem olvadtak.
Éva látta a férfi testén villódzó fényeket, és szemében a kíváncsiságot, hát mindent elkövetett, hogy az árnyjáték betöltse az idegen estéjét varázslattal.
A mesék és a bűvölet birodalmában jártak órákon át, az életre kelt álmok vad, és buja történetében. A szerelem illata és ízei táplálták, a gyönyör hangjai töltötték be ezt az éjszakát.
A hajnal derengő fénye lassan véget vetett a játéknak, és Ádám deres haján megakadt az első napsugár.
- Megint fázom. - szólalt meg kissé rekedt hangon.
Éva lecibálta róla a köntösét, és gyöngéden a vállára terítette.
- Gyere, keresünk rád valamit! - mondta, és magával húzta a szoba felé. Az ágy szélére ültette, míg a szekrény aljában kotorászott. Egy nagy bőröndöt vett elő, és keresgélni kezdett a belegyűrt ruhák között.
- Az emlékeim. - gondolta - Legalább volt valami értelme gyűjtögetni őket.
Először egy pár fekete zokni akadt a kezébe. Ádám elé térdelt, aztán óvatosan a lábfejére húzta, majd két tenyerébe fogva hosszan megpuszilta őket egymás után.
- Mint amikor a fiam pici volt - jutott eszébe, és melegség járta át lelkét. Végig simította a formás lábakat, és felnézett Ádámra. A férfi lassan felemelte a földről, és az ölébe vonta. Gyöngéden ringatta, vágyakozón ölelte karjába az édes testet. Csókot lehelt nyakára, és életében először érezte az "adás" örömét.
Kicsivel később Éva visszatért a kincses ládikához, hogy tovább kutasson benne. Egy igen ízléses, de vidám színű nyakkendő volt a következő darab. Ádám nyakába tette, s hanyagul, lazán megkötve hagyta. Az lágyan pihent az őszülő mellkason, míg a nő forró lehelete pajkosan játszott a szőrszálak között.
Aztán egy alsónadrág került elő. Félig ráadta a férfira, majd kérte, álljon fel.
Ádám Éva fölött tornyosult, aki nehéz szívvel húzta egyre fentebb az alsót. Végül keze a formás, izmos fenekére csúszott, hogy megmarkolja kissé.
Pár lépésnyit távolabb hátrált tőle, majd felkacagott a látványtól.
- Te, én átszaladok a barátnőmhöz egy telóért, talán kiderül az e-mailből, hová kellett volna menned - vagy legalább az, hogy honnan jöttél. Addig keresgélj nyugodtan a ruhák között!
- Szia Betti! Kölcsön adnád a telefonodat egy kicsit? Na, légyszi! Nagyon fontos lenne! - hadarta. Nem is fogod elhinni, mi történt velem az éjjel!
- Vázolhatnád, legalább nagy vonalakban, ha tényleg meg akarod kapni a telefonomat!
- Figyelj! Az enyém felrobbant az este, és közben kijött belőle egy ruhátlan pasas. Nem tudja a nevét, de én Ádámnak hívom. Mesebeli éjszakám volt vele, és most ruhát keres. Meg akarjuk találni a levelet, amihez csatolták, hogy megtudjunk róla valamit. Na, add már ide gyorsan azt a vacakot!
- No nem! Ezt ugyan nem hiteted el velem! Ezt látnom kell!
Az apró hálószobában ruhák hevertek az ágyon és a szőnyegen szétdobálva, amikor a két nő megérkezett.
- Jézusom! - kiáltott fel Betti a látvány hatására, és megborzongott a gyönyörtől. - Ilyen levelet nekem is küldhetne valaki - rebegte, és egy pillanatig megbabonázva állt a küszöbön, szorongatva az ajtófélfát.
- Menj oda! - intett Évának. - Le kell, hogy fényképezzelek benneteket!
Éva a férfi mellé állt, és boldog mosollyal a szemében nézett Betti felé, aki megnyomta ujjával az apró gombot. A telefon halkan kattant, és egyetlen pillanat alatt beszippantotta Ádámot.
Feszült csend telepedett a szobára.
A titkárnő asztalán jelzett a számítógép, hogy levél érkezett. A szőke bombázó eligazított egy rakoncátlan tincset homlokából, majd elmosolyodott, és bevitte főnökének a kinyomtatott fényképet. Elé tette.
- Na végre! - kiáltott fel az. - Tomi gyere, megjött végre! Ezek újabban postagalambot használnak?- morgolódott.
- Ki a fészkes fene ez a bárisnya melletted?
- Nem tudom. - rázta a modell kínjában a fejét. Nem volt ott a
műteremben.
- Akkor mégis hogyan került a képre? Odamontírozták? Idióta vicc, akár ki is szórakozik velem.
A csöndet a papír reccsenése törte meg. Az a fele, amelyiken Éva boldog mosolya volt, összegyűrve landolt a papírkosárban.
- Te Tomi! Így nem is olyan rossz ez!
Hónapokkal később Betti rátenyerelt Éva csöngőjére.
- Siess már! Velem kell jönnöd!
- Messzire cibálsz? Bezárom az ajtót.
- Siess már! Láttam a villamosból az Ádámodat! Biztos, hogy ő az. Egy hatalmas plakát lett a képből, amit csináltam rólatok.
- Az nem lehet, arról tudnom kellene! - torpant meg Éva.
- Ott vagytok, nézd! - és rámutatott a hatalmas táblára, ami egy új, férfi kozmetikum családot reklámozott.
Éva felnézett rá, s látta a kezét a férfi szőrös mellkasán. Belőle nem látszott több, de Ádám összekócolt haja, s a vidám nyakkendő bizsergető emlékeket ébresztettek benne.
Éva még hónapokig járt arra haza, hogy láthassa a férfi szemében szikrázó tüzet, és dédelgesse az emlékeit, amiket most nem tudott a nagy bőröndbe zárni a többi közé.
Ősszel munkások jöttek fehér kezes-lábasban, létrával, és új plakátot ragasztottak a régi tetejére. Valami kezdő írócska kínálta rajta az első szerelmes regényét...
(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár) |
